Az antik filozófia és gondolkodásmód

Az antik gondolkodók a filozófia feladatát nem az absztrakt problémák megoldásában, vagy a módszeres gondolkodás kidolgozásában látták; a filozófiát sokkal inkább az igazsághoz vezető útnak tartották. Az elmélet egyes elemei már a modern filozófusoknál is megtalálhatóak – gondoljunk csak Kantra, aki szerint a görög gondolkodók sokkal jobban megközelítették a filozófus eszméjét, mint modernkori társaik; Hegelre, aki sajnálatát fejezi ki afelett, hogy a filozófiát nem gyakorolják többé privát művészetként, mint a görögöknél; vagy Heideggerre, aki a létezés görög értelméhez való visszatérésre szólít fel. Koncepciójának újdonsága ugyanakkor abban áll, hogy Hadot a kereszténységben látja azt a hajtóerőt, ami a filozófia hanyatlásához vezet.

A lelkigyakorlatok és a filozófia kapcsolatának kutatása sem új keletű. Hadot álláspontja abban hoz újdonságot, hogy a lelkigyakorlatokat nem pusztán dialektikus módszernek, hanem az egyetlen helyes életmódnak és magatartásformának tekinti. Az Hadot által leírt lelkigyakorlat ugyanis erkölcsi, intellektuális és gondolati dimenzióval egyaránt rendelkezik. A lelkigyakorlatok célja a szenvedélyek kordában tartása és a helyes életvitel kialakítása. A filozófia, mint „meditáció” tehát nemcsak a gondolkodást, hanem a személyiség egészét érinti. Hadot a lelkigyakorlat fogalmát Szókratész, Marcus Aurelius és Michelet gondolatainak és műveinek elemzésén keresztül fejti ki. Szókratészt, a bölcsességben magát folyamatosan gyakorló filozófus ősképeként, míg Marcus Aureliust rendszeresen írásos lelkigyakorlatokat végző filozófus császárként mutatja be, akinek épp a lelkigyakorlatokon keresztül sikerül eljutni a végső bölcsességhez, és megtalálni lelki békéjét.

Michelet velük szemben egy modern francia gondolkodó, akinek kitüntetett pozíciója Hadot szemszögéből abban áll, hogy Marcus Aurelius követőjeként egész életében azon fáradozott, hogy megvalósítsa a saját lelke és az objektív valóság között fennálló egyensúlyt, azaz végrehajtsa az általa harmonizációnak nevezett folyamatot. Hadot meglátása szerint nincs még egy előítélet, amely olyan mélyen meggyökerezett volna a modern történészek gondolkodásában, mint az a gondolat, hogy az antik filozófia az egyén visszahúzódása önmagába. Ezt a felfogást azonban két okból is helytelennek tartja. Először is azért, mert antik filozófiát közösségben gyakorolják, amelynek tagjai együtt kutatnak, kölcsönösen segítik, és szellemileg-lelkileg támogatják egymást. Másrészről a közösség tagjai sosem hagynak fel azzal, hogy a várost és polgártársaikat szolgálják. A filozófiára alapozott élet minden esetben a közösség iránt érzett elkötelezettséget vonja maga után. Hadotnak napjaink filozófiai élete szempontjából is releváns tétele szerint tévedés azt gondolni, hogy a filozófia a hellenizmus korában gyökeres átalakuláson ment át.

A közkeletű elképzeléssel szemben a hellenisztikus filozófia nem azért jött létre, hogy a politikailag elvesztett szabadságot a belső szabadsággal kompenzálják. Ebből ugyanis az következne, hogy az életformaként felfogott filozófia független a társadalmi és politikai környezettől, amely nyilvánvalóan védhetetlen álláspont. Hadot szerint egy-egy filozófiai iskola olyan életmódot és életszabályokat ír elő követői számára, amelyek befolyásolják életét és személyiségét egyaránt. Az életmód lényegi összetevői a lelkigyakorlatok, azaz az én megváltoztatásának és átalakításának különböző technikái. A választott életmódot az iskola követői a meditáció, az önmagukkal való beszélgetés, a lelkiismeret-vizsgálat, a képzeletgyakorlatok, illetve az önuralom segítségével valósítják meg.

Az ókori lelkigyakorlatok rendkívül sokfélék. Egyesek a helyes erkölcsi életre (Plutarkhosz), mások a szellemi koncentrációra helyezik a hangsúlyt, és a kozmosz és a természet tanulmányozása felé irányítják a lelket (platonikus hagyomány), ritkábban a személyiség átformálásával (Plótinosz) érnek véget. A gyakorlatok érzelmi és fogalmi tónusa a különböző iskolákban más és más. Az életerő mobilizálása és a végzet hatalmába való beletörődés a sztoikusoknál, a feszültség csökkentése és az elszakadás az epikureusoknál, illetve mentális koncentráció és az érzéki világtól való eltávolodás a platonikusoknál.

A látszólagos különbségek ellenére azonban ezek az iskolák céljaikat és eszközeiket tekintve alapvetően azonosak, amennyiben céljuk az önkiteljesítés és erkölcsi jobbá válás, eszközeik pedig a meggyőzés és a mentális koncentráció. A lelkigyakorlatok célja az önnevelés (paideia), amely megtanít bennünket arra, hogy kritikusan viszonyuljunk az emberek hétköznapi létmódjához, és az értelemnek megfelelő életet éljünk. A filozófia Hadot értelmezése szerint tehát életművészet, magatartás, és gyakorlat, amely hozzájárul ahhoz, hogy az ember önmagára eszmélve helyes képet alkosson a világról.

Pierre Hadot és a filozófia

Pierre Hadot tudományos tevékenységét az ókori művek fordítása és szövegkiadása fémjelzi. Az ő munkájának köszönhetően olvashatóak francia nyelven a keresztény újplatonikus Marius Victorius teológiai művei, és Plótinosz meghatározó fontosságú értekezései. A filozófia területén végzett munkássága előtt már történészként is az antikvitás újfajta értelmezésének lehetőségével foglalkozott. A lélek iskolája – lelkigyakorlatok és ókori filozófia című könyvét először 1981-ben adta ki, mely ma is a filozófia témájú könyvek egyik legismertebbje.

 Forrás: Faragó Emese: A lélek metamorfózisa

Az összes tudományok részben a filozófia, részben a matematika, részben a valóságtudomány körébe tartoznak. Valóságtudományok azok, melyek a tapasztalatban felmerülő adottságokkal foglalkoznak. Ilyenek: − a természettudományok, a történelem, lélektan stb. Tárgyukat az jellemzi, hogy időben adatnak: a valóság minden része időben van, azaz változásnak van alávetve. Hiszen „tapasztalni” csak azt lehet, ami változást mutat, mert csak ily mozzanat hat mind érzékszerveinkre, mind általában lelkünkre. Ebből kifolyólag minden, ami valóság, három szempontból vizsgálható: a múlt szempontjából, midőn azt kérdezzük, hogy a valóság miképpen lett azzá, ami most; azután a jelenben tekinthetjük azt, midőn a valóságot úgy tekintjük, amint nekünk a jelenben adatik; végre vizsgálhatjuk a valóságot a jövő szempontjából is, azt kutatván, hogy a valóság miképpen alakul majd a jövőben.

Ennek megfelelően a valóságtudományok három csoportra oszlanak: a valóságot mint a múltban keletkezettet vizsgálja a történelem vagyis a történettudományok; ilyen a természet történetére nézve pl. a kozmogónia, a fejlődéstan, az emberre nézve a politikai, gazdasági történet stb. A valóságot mint a Istenben adottat vizsgálják a leíró tudományok; ilyen a bonctan, a leíró lélektan, az archeológia, az etnográfia stb. Végre a valóság jövő alakulatával azok a tudományok foglalkoznak.

Ezek úgynevezett „törvényeket” iparkodnak a valóságban kimutatni inert hiszen a jövőt akkor tudom megjósolni, ha töri vényszerű kapcsolatot tudok kimutatni a valóság mozzanatai között, mint midőn valamely üstökös visszatértét a jövőben meghatározom azon az alapon, hogy az égitestek mozgásának törvényszerűségét ismerem így jönnek létre a törvényszerűség tudományai; ilyen a fizika, kémia, asztronómia stb. Későbben, midőn majd a logikai problémákkal kapcsolatban a tudomány fogalmát tüzetesen megalapozzuk, látni fogjuk hogy mily súlyos tévedésben vannak, akik csak az utóbbi diszciplínákat akarják elismerni igazi tudományoknak s a történelmet valamint a leíró tudományt nem ismerik el annak.

Mert hiszen látni fogjuk, hogy az a logikai struktúra, mely a törvényszerűség tudományait valódi tudományokká teszi, már benne rejlik a tudományos történelemben és a tudományos leírásban is. Ugyanakkor a valóságtudományoknak” más szenti pontból való felosztásával is meg fogunk ismerkedni most csak a tudományok rendszerének áttekintéséről van szó, hogy felismerhessük a filozófia és a szaktudomány viszonyát. Minden valóságtudomány előfeltétele, hogy aj valóság alá van vetve a számszerűségnek, azaz, hogy a számok törvényei érvényesek a valóságra is. Ha ezt nem tennők fel, maga a tudományos tapasztalás is lehetetlenné válnék. Mert hiszen tudományos célból tapasztalatokat gyűjteni, pl. megfigyelni vagy kísérletezni, annyit tesz, mint tapasztalati tartalmakat összegezni.

Megfigyeléseinket úgy használjuk; fel tudományos tételek megformulázására, hogy az „egy” és „több” eset, illetőleg megfigyelés fogalmaival operálunk. Ennyiben minden tapasztalat számlálás, és joggal mondhatjuk, hogy azáltal gyűjtünk tapasztalatokat, hogy a valóság mozzanatainak megszámlálhatóságában bízunk. A vaIóságtudomány előfeltétele tehát az aritmetika: az aritmetika logikai fejleménye pedig általában a matematika. Így jutunk a valóságtudományról logikai szükségképességgel a matematikára!

Ennek fő jellemvonása tehát a valóságtudománnyal szemben az, hogy nem valóságokkal, de a valóságnak, mint számszerűnek előfeltevésével s azoknak a fogalmaknak és tételeknek rendszerével foglalkozik, mely ez előfeltevésből egyedül logikailag, tehát további megfigyelés és kísérlet nélkül következik. Valóságtudomány s matematika közös előfeltevését pedig, amint láttuk, t filozófiai tudományok alkotják.

Filozófia és gondolatok

Első filozófia ismereteinkre általában a középiskolai évek alatt teszünk szert, de sokunk számára örök kérdés marad a filozófia pontos meghatározása és mibenléte. A filozófia megfoghatatlansága összetettségében és elvontságában rejlik, illetve szellemi tudomány lévén talán szubjektivitásában. Ám ha érdeklődést mutatunk a filozófia iránt, érdemes áttekinteni történelmi hátterét és történeti átalakulását, hogy közelebb kerüljünk megértéséhez és ezáltal mi magunk is többé válhassunk.

Forrás: Dr. Pauler Ákos: Bevezetés a filozófiába