Nekünk embereknek voltaképpen oly egészségeseknek kellene lennünk, mint még soha. Hiszen nem létezett még kor amikor annyi figyelmet szenteltek volna az emberi testnek oly sok pénzt fordítottak volna az egészség visszaállítására Ilyen körülmények között az lenne természetes, ha csak mutatóba akadna egy-egy beteg ember. Mindnyájan tudjuk: épp az ellenkezője igaz. Soha nem volt annyi beteg ember, mint manapság. Mivel magyarázható e látszólagos ellentmondás?

A betegséget a legtöbben egyfajta zavarnak fogják fel, melyet a lehető leghamarabb meg kell szüntetni, hogy aztán továbbra is ugyanolyan helytelenül élhessenek, mint korábban. Alig gyógyulunk meg egy betegségből, a testünk újab­bat küld. Nem is tehet mást, hiszen a tulajdonképpeni betegséget figyelemre sem méltattuk.

Mégsem fordítunk kellő figyelmet a betegség természetére. Ma sokan úgy tekintenek rá, mint valami sorscsapásra, a természet szeszélyére, vagy épp szerencsétlen véletlenre. Maga a „betegség” sokkal inkább az emberi tudatban létrejött diszharmónia, annak jelzése, hogy az ember kizökkent természetes rendjéből - vagyis az egész ember zavara, nem csak a testé.

Minden egyes betegség az élet hozzánk intézett felszólítása, feladat, amelyet meg kell oldanunk - oly módon, hogy megváltoztatjuk gondolkodásmódunkat, kitágítjuk tudatunkat.

Mennyivel egyszerűbb a helyzet, ha például az autónkról van szó! Ha kigyullad az olajlámpa, tudjuk, mit kell tennünk. Senkinek se jutna eszébe, hogy kicsavarja a lámpát, vagy elvágja a vezetéket. Egyfajta célt persze elérne: az olajlámpa nem világítana többé, az autó egy darabig tovább is működne, bár nem sokáig. Újabb „tünetek” lépnének fel. Hamarosan furcsa zajt hallanánk a motorházból. De az autójával senki sem tenne ilyen őrültséget - a testével viszont…

A betegség leírása így hangozhatna; a betegség a természet fáradozása, hogy megszabaduljon attól az állapottól, amelybe az egészségi szabályok megszegésével jutottunk. A természeti törvényeknél többről van szó, mint az emberi törvényeknél. Tetszenek-e nekünk vagy sem, hiszünk-e bennük egyáltalán vagy sem - ezek a törvények léteznek, működnek. E törvények állandóan érvényben vannak, függetlenül az emberek véleményétől. És míg korábban tudatlanságunkat mentségként hozhattuk fel, ma már ismerjük a betegség okát.

A betegség jó barát és segítőtárs. Az emberi szervezet ugyanis a betegség révén nemcsak azt jelzi, hogy helytelen irányba tértünk, életellenesen cselekszünk, hanem a tünetek segítségével meg is mutatja, hol a hiba, s mit kell tennünk.

Be kell végre látnunk, hogy „egy embert meggyógyítani” nem annyit jelent, mint a régi állapotát visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükség van a betegségre.

Ha valaki felfogja a betegség és a tünet közti különbséget, rögvest megváltozik alapállása, a betegséghez való viszonya. A betegségnek egyetlen célja van: hogy egészségessé váljunk.

A modern, nyugati orvostudomány nem cselekvési lehetőségein bukik el, hanem azon a világképen, amelyre tetteit építi. A modern orvostudomány saját filozófiáján bukik el, pontosabban: a filozófia hiányán.

Az orvostudomány beteg, s e betegségnek sok tünete van. Azonban, miként a többi páciens, az orvostudomány sem gyógyítható tüneti kezeléssel. Nem a tünet megjelenését kell megakadályozni, mélyebbre kell néznünk annál! Az orvostudomány problémája éppen az, hogy képtelen erre a lépésre, túlságosan megigézte ehhez a tünet, amit hovatovább azonosnak tart a betegséggel - nem tudja a formát a tartalomtól elválasztani. Költséges technikával kezeli az emberi szervezetet, az egyes testrészeket, de sosem magát az embert, aki beteg.

Az egészségügy csődje egyértelmű. Ennek legfőbb oka az a szemlélet, mely nevével ellentétben a betegségre koncentrál az egészség helyett A jelenlegi szemlélet a tünet - gyógyszer összefüggésében gondolkodik. A hivatalos egészségügy képtelen a betegek hatékony ellátására és az állampolgárok katasztrofális sebességű egészségromlásának megelőzésére.

Egészséges életmód és a betegség megértése

Minél hamarabb megértjük, hogy a betegség csupán egy tünet, annál könnyebb lesz az életünk. Azt kell elfogadnunk, hogy ez egy jelzés. Ha megtanuljuk ezt helyesen kezelni és elindulunk az egészséges életmód útján, teljesebb életet élhetünk.

Miként szólnak a mesék a gyermekekhez?

Miután a mesét egy sajátos kommunikációs folyamat részeként értelmeztem, szeretnék rátérni a hatékonyság kérdésére. Mert azt már több kutató megállapította, hogy a kommunikáció, az alkalmazási technikáktól függően eltérő hatékonyságú lehet. A kommunikáció akkor lehet hatékony, ha a befogadó hitelesnek tartja a forrást, a kommunikációs tartalom közlőjét; ha teljesül a megosztott jelentés feltétele, azaz a megfelelő kódokat használjuk, amiknek a jelentését hasonlóan értelmezzük. Továbbá, annál hatékonyabb a kommunikáció, 3minél több szintjét használjuk, azaz a verbális, vizuális, non-verbális szinteket egyaránt, mely az interperszonális kommunikáció során valósul meg legteljesebben; 3a kommunikációs szituáció közegének minél inkább biztosítania kell az egymásra való teljes odafigyelés lehetőségét.

Ezek a technikák a gyermekeinkkel történő kommunikációra is érvényesek, melyek a mesélés folyamatában jól érvényesülhetnek, főleg a mesélés eredeti értelmében vett formájában, azaz a szülők által történő mesemondás, mesefelolvasás során. Hiszen a forrás hitelesnek tekinthető, mivel a mese ősi tapasztalatok művészi formában való megjelenítése. A mesélés a megosztott jelentés feltételének is megfelel, mert a gyermeknek megfelelő nyelven közöl információkat. Erre a későbbiekben magyarázatot is szeretnék adni. Továbbá teljesül a többszintű kommunikáció is az interperszonalitás révén, mely szülő-gyermek kapcsolatban ölt formát. A mesélés szituációja így, már önmagában egy olyan bensőséges családi légkör teremthető, melyben az egymásra való teljes odafigyelés megvalósulhat. Így a mesélés a gyermekek felé irányuló egyik leghatékonyabb kommunikációnak bizonyulhat.

A gyermeknevelés során a legfontosabb és egyben legnehezebb feladat, hogy biztosítsuk, a gyermekek egészséges személyiségfejlődését, és segítsük őket a teljes emberré válás hosszadalmas útján. Ahhoz, hogy az élet adta problémákkal a leghatékonyabban tudjanak szembenézni, meg kell adni nekik a külső támogatás mellett a belső lelki támogatást is, mert csak belső erőforrásaik kifejlesztésével, sok tapasztalat megszerzésén keresztül lesznek képesek megtanulni, hogyan kell önmagukat és a világot megérteniük, megtalálni benne a saját helyüket. A segítségnyújtás formáját pedig jól kell megválasztani, mert ebben az életszakaszban tanul legtöbbet az ember, de a kulturális örökség átadását az életkornak megfelelően, a szellemi képességeihez igazítva kell alakítani. A kisgyermekhez pedig ezt a tudást az irodalom közvetíti a legjobban.

A verbális kommunikáció fontos az ember életében, mert tartalmain át tud fejlődni az én. A személyiség belső szabályozásában szerepet játszó kognitív struktúrák is nyelvi kódokban szerveződnek. Azonban a tudattalan lelki tartalmak e kódban még nem integrálódtak, ezért ezeket nehéz a személyiség belső kontrollja alá vonni, csak olyan asszociatív tartalmakon keresztül lehetséges közelebb férkőzni a tudattalanhoz, melyek képesek közvetlenül hozzá szólni.

A gyermekek esetében ez a folyamat még jobban felerősödik, mert a személyiség három

énje - az ösztön-én, az én és a felettes én – még nem különül el világosan egymástól, az én még nem képes mindig ellenőrzése alatt tartani a felettes én és az ösztön-én kölcsönhatásait, így esetenként a gyermek egész személyiségét hatalmába kerítheti az ösztön-én. Az énjének ilyen működésével való megismertetése még rombolóbb hatású lenne. Ezért ahhoz, hogy mégis képes legyen kezelni a tudatalattijában lejátszódó lelki jelenségeket, hogy kordában tudja tartani ösztön-énjét, externalizálnia kell belső folyamatait. Ehhez olyan képek szükségesek, melyek közvetlenül a tudatalattihoz szólnak.

Erre a mesék azért képesek, mert szimbólumrendszerükön keresztül képekre és akciókra fordítják le az ember belső folyamatait, leegyszerűsítik, érthetővé teszik az emberek világát. Így anélkül, hogy tudatosan ráerőltetné a gyermekre olyan kérdések megvitatását, amik nyomasztják, a mese lehetővé teszi, hogy a gyermek a problémáira saját intellektusának és lelki fejlődési szintjének megfelelően maga találja meg a válaszokat.

Azért felel meg a mesék nyelve a gyermekeknek, mert ugyanazt az utat járja be, mint a gyermeki gondolkodás, melyben nagy szerepet játszik a képzelet, amivel a világról alkotott kép hiányosságait töltik ki. Ebben az életszakaszban még az animisztikus gondolkodás jellemző az emberekre, azaz nem csak az állatok éreznek és gondolkodnak ember módra, de az élettelen tárgyak is, így mindennek lelke van, mely lelkek hasonlóak, főleg a gyermekéhez, aki belevetíti magát ezekbe a dolgokba.

Ezenkívül, a gyermek maga körül folyamatosan radikális változásokat érzékel, melyek a felnőtt számára nem tűnnek olyan erőteljesnek, ezért nem is képesek ezt teljességében megérteni,de lebecsülni semmiképpen nem szabad ezeket a gyermeki érzéseket. Továbbá tudnunk kell, hogy a gyermekek még nem képesek elvont, objektív gondolkozásra, mely szükséges lenne a racionális magyarázatok megértéséhez, sőt ezek ellentétben állnak a gyermek belső élményvilágával, mert gyermekkorában az ember a világ összetevőit megszemélyesíti és elsősorban inkább képek, hangok, intuitív érzések alapján tájékozódik.

Így érthető, hogy a gyermekeknek azok a történetek a legmeggyőzőbbek, melyek összhangban vannak gondolkodásuk alapelveivel, melyek azzal, hogy a gyermekeket képessé teszik arra, hogy képzeletvilágukon keresztül levezessék belső feszültségeiket, megadják azt a biztonságot számukra, amelyre az egészséges személyiségfejlődésükhöz, az élettel, problémáival való szembenézéshez szükségük van.

Dixit: ne hagyd ki!

Milyen lehet egy játék, ahol nincsenek igazi vesztesek? Milyen lehet, ha nem hallgatod a mesét, hanem te magad szövöd a fonalát? Milyen lehet, ha beszélned kell valamiről, amiről mégsem szabad igazán mesélned? Csupa izgalom és kaland! Ez a Dixit. Színes, képes kártyák, ötletes szabályzat, semmi büntetőpont. A Dixit csupa móka és kacagás – na meg tanulás! Hívd ki a szüleid is egy Dixit csatára!

Forrás: Kukoda Alexandra: A mesék érték-kommunikációja régen és ma

Az ember a természet szívverésében egy-egy dobbanás, a nagy órában piciny rugó, amelyet tőle független erők mozgatnak. Évmilliók alatt belénk idegződött a természet ritmusa, amely naphoz, héthez, évhez és az élet szakaszaihoz kötődik. Ezek együttes megváltoztatása jelentős biológiai katasztrófát idézne elő.

A természetnek, így a mi égövünkön élő embereknek is szükségük van arra a ritmikus változásra, amely évszakok formájában jelentkezik. A tavaszi megújulásra és erőgyűjtésre. A nyári serény munkálkodásra. Az őszi megfáradásra, amikor fokozatosan lelassul életritmusunk, de a beért sokféle gyümölcsből, a zöldségekből származó hasznos anyagok egy részét tartalékolja a szervezetünk. A télre, amikor egy fajta fizikai pihenőállapot következik be, de az embernél jó alkalom ez az évszak arra is, hogy elmélyültebb szellemi tevékenységet folytathasson.

Az évszakok változásához legjobban a parasztság alkalmazkodott. Ez a társadalmi réteg volt a legkiegyensúlyozottabb. Közülük alig kerültek ki alvási, vagy idegpanaszokkal küzdő emberek. A modern élet szinte teljesen meggátolta a természet ritmusához való alkalmazkodást. A mai dolgozó ember gyárban, munkahelyén többnyire zárt világban termel, alkot, ahol az évszakok nem érvényesülnek, lassan a madárcsicsergést is lemezről hallgatjuk.

Még rosszabb helyzetben vagyunk a heti és napi életritmus betartása terén. Néhány éve Szibériából, a Bajkál-tótól repültem vissza. A zónaidőben "csupán" negyednapos eltérés volt, mint egy műszak hossza a munkahelyen. Mégis összezavarodott az időérzékem és napok alatt rendeződött vissza a megszokott ritmusba. A több műszakban dolgozni kényszerülő emberek élete úgy telik, mintha szüntelenül és váltakozva ide-oda röpködnének, így az életritmusuk állandó rendezésére jelentős energiát emésztenek, s ezt a tevékenységük sínyli meg. Embertelen kényszerhelyzet.

Nem véletlen, hogy a hajdani parasztok még a legnagyobb nyári munkák idején is szakítottak egy-két órát arra, hogy ebéd után deleljenek. Nálunk délben van a főétkezés. Ez nagy megterhelést jelent a szervezet számára, amikor az egész keringési és emésztőrendszert dolgoztatjuk. De ez az időpont a munkaidőnk fele is, amikorra meglehetősen elfáradtunk. Külön energiát használunk föl arra, hogy e "biológiai holtidőben" munkatársaink előtt bizonyítsuk az ilyenkor végzett látszattevékenység értékét.

Ha saját dolgozóim lennének, akiket én fizetnék, kötelezően elrendelném nekik az ebéd utáni egy órás alvást. Ez nagyobb regenerálódást nyújt, mint a gyakori alvászavarokkal töltött hosszú éjszakai pihenő. Delelés után ismét intenzív munkavégzésre leszünk képesek. Nem véletlen - és újfent a parasztság sok százéves tapasztalatára kell utalnom -, hogy a déli kikapcsolódás után késő estig tudtak dolgozni. Naponta olykor 14-16 óra kemény fizikai munkavégzés volt mögöttük. Az sem véletlen, hogy a heti életritmus fontosságát több vallás is elismerte, és a hét végén egy kötelező pihenőnapot rendeltek el.

Az ember életszakaszait bioritmusok határozzák meg a csecsemőkortól az aggastyánkorig. Sajnos, az ember ebbe is beleavatkozott. A külső késztetések hatására bekövetkező korai nemi érés, a fogamzásgátló tabletták helytelen szedésével összekuszált hormonrendszer épp úgy az öregedést sürgeti, mint a szervezetünk kizsákmányolása a túlmunkákkal, élvezeti szerekkel, éjszakai kilengésekkel stb.

Mi a teendőnk? Kettős. Egyrészt a lehetőségeinken belül visszatérni, közelíteni a természet által megszabott élet- és bioritmusokhoz, másrészt egy olyan egészséges társadalom kialakításán munkálkodni, amelyik ezt lehetővé, sőt kötelezővé teszi számunkra.

Az emberi bioritmushoz alapvetően hozzátartozik a pihenés. Mert ideig-óráig kizsákmányolhatjuk magunkat mindenféle önsanyargató túlmunkával, de egyszer eljön az a nap, amikor nincs tovább, és a testi-szellemi teljesítőképesség lehanyatlik. Ekkorra különböző idült betegségek is gyakran kialakulnak, amelyek egy része már visszafordíthatatlan károsodást okoz. A betegeskedéssel, a kényszerpihenőkkel azután több idő esik ki a munkából, mintha éveken keresztül egyenletesen dolgoztunk és éltünk volna.

1. Az alvás a test legfontosabb pihenési módja, amikor a szervezet csökkent energiával dolgozik. Az anyagcsere eltávolítja a szorgos órák alatt összegyűlt salak- és méreganyagok nagyobb részét. Életkorhoz kötötten, mindenkinek szükséges ez a pihenés. Hányszor vagyunk úgy, hogy agyunkban a napi gondok megoldására "beindul a kerék". Bár félálomban, holtfáradtan zuhanunk az ágyba, jó lenne megnyugodva pihenni, de ez a kerék még álmunkban is forog tovább, és reggel fáradtan ébredünk. Akaraterővel, szellemi tréninggel kell magunkat rákényszeríteni a teljes kikapcsolódásra.
2. Pihenési forma a henyélés is, amikor napközben alvás nélkül heverészünk. Legalább egy-két óra hosszat ellazulva pihenni, amikor fölkészülünk egy újabb nagy erőpróbára. Sajnos épp erre a fajta pihenésre jut legkevesebb időnk, de legalább a szabadságunk alatt adjuk meg ezt is magunknak.
3. A modern ember számára talán a leghasznosabb az ún. aktív pihenés. Lényege az, hogy átvált, kikapcsolódik a szükségszerűen végzett munka monotóniájából. Lehet, hogy most is tovább termel, dolgozik, de olyasmit tesz, amihez kedve van, és amely más testrészeket, izmokat, ill. szellemi energiákat mozgat meg. Ebbe a pihenési körbe tartozik pl. a hobbikert művelése, a sportolás, különféle játékok gyakorlása, kirándulás, az olvasás, gyűjtemény rendezése, modellezés, és természetesen a családdal való bíbelődés.

Egészséges szellem - egészséges életritmus

Az előző gondolatat minden emberhez el kéne juttatni. Úgy érzem, manapság a felgyorsult világban mindenkinek szüksége lenne az életmódváltásra. A teljesítménykényszer, anyagi javak hajszolása vagy épp a nehéz életkörülmények miatt az ember egy folyamatosan “túlpörgött” állapotban éli mindennapjait.

Nem vagyok orvos, de környezetemből, a világi tapasztalataimból úgy látom, hogy ez alól sajnos nagyon kevés a kivétel. Egyre többször tapasztalom kisgyerekeken is, ugyanezt a túlpörgött állapotot, hiszen sokszor már az általános iskolában i egyfajta megfelelési kényszert ültetnek el a csepp szívekben.

Gyakran elgondolkozom, hogy vajon meddig feszítheti az emberiség még ezt a határt. Mi lesz az a pont, amikor az ember egyszerűen azt mondja: állj. Mert én igenis hiszem, hogy ennek a pontnak egyszerűen be kell következnie. Az egészséges testi-lelki életért szükség van a pihenésre és a kikapcsolódásra. Néha csak meg kell állnunk egy kis időre pihenni, hogy visszanyerjük energiáinkat.

Forrás: Szenti Tibor: Egészségünkért! Tanácsok lakosságunk testi és lelki egészségének megőrzéséhez