Lakásunk színes textil kiegészítői

Nagyon fontos számunkra, hogy egy fárasztó nap után jól essen hazatérni otthonunkba. Sokan választunk a csodás bútorokon kívül számos kiegészítőt lakásunkba, hogy feldobjuk a tereket. Ilyen kiegészítők a  különféle lakás textilek, díszpárnák, kendők vagy éppen a csinos konyhai textilek is. Amikor az ember csinosítgatja otthonát, gyakran elfeledkezik, hogy honnan is ered ez a szokás. Ismerkedjünk hát meg egy jobban a magyar textil történelemmel:

A két háború között a magyar textilipar egyedülálló fejlődésen ment át. Az 1920-as évek elején a magyar gyáripar beruházásainak egyharmada e területre jutott. 43 új üzem létesült, 14 cégnél jelentős bővítésre került sor. A textiltervezésre azonban ez a nagy átalakulás nem volt hatással. Iparművész tervező alkalmazásáról, illetve munkájáról egyetlen adatunk van: Marcel Jean, a kiváló francia szürrealista festő, aki 1938 és 1945 között Magyarországon élt, s akit festő barátai az Európai Iskola tiszteletbeli tagjává választottak, a Goldberger-gyárnak tervezett textilmintákat. Ezek kivitelezése elmaradt. A gyárakban valószínűleg több tervező is dolgozott, mert az Iparművészeti Iskolában 1921-től esti tagozaton folyt tervezőképzés. 1927-től pedig nagyipari textiltechnológiát is oktatnak.

A korszak hivatalos ízlése a neobarokk volt, amely a reprezentációt előtérbe helyezte. Ettől pedig elválaszthatatlan a falikárpit. E felismerés jegyében alakulhatott meg 1920-ban a Greco Gobelin Részvénytársaság, amely régi kárpitok és bútorhuzatok másolásával, illetve művészek által tervezett kartonok kivitelezésével foglalkozott. A nehéz gazdasági helyzetben azonban csődbe került, ekkor Budapest vette át, és 1927-től Fővárosi Gobelinszövő Műhely néven működött tovább. Ez a cég kivitelezte 1926 és 1928 között a képviselőház elnökének fogadószobájába szánt 36 négyzetméteres kárpitot, amely Trianont követően a legnagyobb méretű munka volt. Rudnay Gyula pályadíjnyertes műve a pusztaszeri országgyűlést ábrázolja. Más festők (Iványi Grünwald, Boromissza Tibor) is készítettek kartonokat a cégnek; az 1930-as években pedig két fiatalabb festő foglalkozott a műfajjal: Pekáry István, aki népies-naiv előadásmódot képviselt, illetve a római iskolás Domanovszky Endre, aki majd az 1956 utáni időszakban lesz e műfaj egyik reprezentánsa.

Az említett munkák szövött festményeknek tekinthetők. A falikárpit mestereként a két háború között teljesedett ki Ferenczy Noémi művészete. 1919 után emigrációba ment; élt Németországban, Bécsben és Rómában, majd az 1930-as évek elején tért vissza Magyarországra. Ekkor alakult ki a neoklasszicizmus jegyében művészetének karaktere. Alakjai jelképesek: a mindennapi munkásembert – legyen az író, földműves, vasmunkás – örökítik meg dekoratívan stilizált, nagy foltokból épülő kompozíciói, amelyek színvilága a vele egyidejű posztnagybányai piktúra pasztellesen meleg impresszionista tónusaival tart rokonságot. Panteisztikus hangulat hatja át munkáit, amelyekben az 1930-as évektől mind nagyobb szerepet kap az ugyancsak egyszerű formákra redukált tájábrázolás.

A par excellence textilművészet legjelentősebb egyénisége ebben a periódusban P. Szabó Éva. Az ő pályája is a festőiskolából vezet a textilszövéshez. Bortnyik Sándornál és Csabai Ékes Lajosnál, majd Németországban tanult, végül Bécsben, a Wiener Werkstätténél dolgozott. Onnan hazatérve hozta létre 1931-ben saját műhelyét, ahol először szövött anyagokat, hamarosan nyomott textileket készített. Egyedi megrendelésre főleg lakástextilek (bútorszövetek, nyomott függönyök és dekoratív kárpitok) kerültek ki keze alól, amint azt az art deco mértéktartó változatát mértani mintákkal vagy stilizált figurális díszítéssel képviselő munkák tanúsítják. A Kossuth Lajos utcában saját üzletet nyitott. Többnyire az ő bútorszöveteivel készültek Kozma és Kaesz bútorai.

1945-től a gobelin oktatását rövid időre a Képzőművészeti Főiskola vette át. Amikor azonban 1949-ben az Iparművészeti Főiskolán újjászervezik a Textil-Gobelin Szakot, a tanszék vezetője a festő végzettségű, de a háború előtt szövöttanyag- és bútortervezéssel is foglalkozó Schubert Ernő lesz. Irányításával indult meg a nagyipari tervezőképzés (nyomott-, szövöttanyag, illetve divattervező szakon), a kárpit oktatását pedig Ferenczy Noémira bízták.

A kárpitművészet az 1950–1960-as években jobban kötődött a korabeli képzőművészethez, mint az iparművészethez. E kárpitok javarészét festők (Domanovszky Endre, Hincz Gyula, Pekáry István, Eigel István, Redő Ferenc, Kádár György) készítették, csak kisebb részben kaptak feladatot textiltervező művészek: Bán István, Fett Jolán, Solti Gizella, Szécsényi Lenke. E munkák főként közületi megbízásra készültek; párt- és tanácsi székházakba, kiemelt közintézményekbe, ennek megfelelően témakörük gyakran ideologikus volt. Az 1960-as évek derekától megszaporodnak a civil helyszínek: könyvtár, művelődési ház, szálloda. Ekkor átalakult a stílus: mind több lesz a dekoratív kompozíció, s e díszítőtevékenységben az 1960-as években érik be Pécsi László és Hajnal Gabriella művészete.

Textil dekoráció

Mielőtt erre a szövegre találtam volna, nem is gondoltam, hogy a konyhai textil, kárpit és kiegészítők története is ilyen távolságba nyúlik vissza. Érdemes hát kicsit jobban megismerkedni a textil történelemmel. Érdemes kicsit jobban körbejárni ezt a témát, és aszerint választani otthonunkba új dekorációt.

forrás: Kollega Tarsoly István: Kultúra, művészet, sport és szórakozás III. kötet