Nekünk embereknek voltaképpen oly egészségeseknek kellene lennünk, mint még soha. Hiszen nem létezett még kor amikor annyi figyelmet szenteltek volna az emberi testnek oly sok pénzt fordítottak volna az egészség visszaállítására Ilyen körülmények között az lenne természetes, ha csak mutatóba akadna egy-egy beteg ember. Mindnyájan tudjuk: épp az ellenkezője igaz. Soha nem volt annyi beteg ember, mint manapság. Mivel magyarázható e látszólagos ellentmondás?

A betegséget a legtöbben egyfajta zavarnak fogják fel, melyet a lehető leghamarabb meg kell szüntetni, hogy aztán továbbra is ugyanolyan helytelenül élhessenek, mint korábban. Alig gyógyulunk meg egy betegségből, a testünk újab­bat küld. Nem is tehet mást, hiszen a tulajdonképpeni betegséget figyelemre sem méltattuk.

Mégsem fordítunk kellő figyelmet a betegség természetére. Ma sokan úgy tekintenek rá, mint valami sorscsapásra, a természet szeszélyére, vagy épp szerencsétlen véletlenre. Maga a „betegség” sokkal inkább az emberi tudatban létrejött diszharmónia, annak jelzése, hogy az ember kizökkent természetes rendjéből - vagyis az egész ember zavara, nem csak a testé.

Minden egyes betegség az élet hozzánk intézett felszólítása, feladat, amelyet meg kell oldanunk - oly módon, hogy megváltoztatjuk gondolkodásmódunkat, kitágítjuk tudatunkat.

Mennyivel egyszerűbb a helyzet, ha például az autónkról van szó! Ha kigyullad az olajlámpa, tudjuk, mit kell tennünk. Senkinek se jutna eszébe, hogy kicsavarja a lámpát, vagy elvágja a vezetéket. Egyfajta célt persze elérne: az olajlámpa nem világítana többé, az autó egy darabig tovább is működne, bár nem sokáig. Újabb „tünetek” lépnének fel. Hamarosan furcsa zajt hallanánk a motorházból. De az autójával senki sem tenne ilyen őrültséget - a testével viszont…

A betegség leírása így hangozhatna; a betegség a természet fáradozása, hogy megszabaduljon attól az állapottól, amelybe az egészségi szabályok megszegésével jutottunk. A természeti törvényeknél többről van szó, mint az emberi törvényeknél. Tetszenek-e nekünk vagy sem, hiszünk-e bennük egyáltalán vagy sem - ezek a törvények léteznek, működnek. E törvények állandóan érvényben vannak, függetlenül az emberek véleményétől. És míg korábban tudatlanságunkat mentségként hozhattuk fel, ma már ismerjük a betegség okát.

A betegség jó barát és segítőtárs. Az emberi szervezet ugyanis a betegség révén nemcsak azt jelzi, hogy helytelen irányba tértünk, életellenesen cselekszünk, hanem a tünetek segítségével meg is mutatja, hol a hiba, s mit kell tennünk.

Be kell végre látnunk, hogy „egy embert meggyógyítani” nem annyit jelent, mint a régi állapotát visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükség van a betegségre.

Ha valaki felfogja a betegség és a tünet közti különbséget, rögvest megváltozik alapállása, a betegséghez való viszonya. A betegségnek egyetlen célja van: hogy egészségessé váljunk.

A modern, nyugati orvostudomány nem cselekvési lehetőségein bukik el, hanem azon a világképen, amelyre tetteit építi. A modern orvostudomány saját filozófiáján bukik el, pontosabban: a filozófia hiányán.

Az orvostudomány beteg, s e betegségnek sok tünete van. Azonban, miként a többi páciens, az orvostudomány sem gyógyítható tüneti kezeléssel. Nem a tünet megjelenését kell megakadályozni, mélyebbre kell néznünk annál! Az orvostudomány problémája éppen az, hogy képtelen erre a lépésre, túlságosan megigézte ehhez a tünet, amit hovatovább azonosnak tart a betegséggel - nem tudja a formát a tartalomtól elválasztani. Költséges technikával kezeli az emberi szervezetet, az egyes testrészeket, de sosem magát az embert, aki beteg.

Az egészségügy csődje egyértelmű. Ennek legfőbb oka az a szemlélet, mely nevével ellentétben a betegségre koncentrál az egészség helyett A jelenlegi szemlélet a tünet - gyógyszer összefüggésében gondolkodik. A hivatalos egészségügy képtelen a betegek hatékony ellátására és az állampolgárok katasztrofális sebességű egészségromlásának megelőzésére.

Egészséges életmód és a betegség megértése

Minél hamarabb megértjük, hogy a betegség csupán egy tünet, annál könnyebb lesz az életünk. Azt kell elfogadnunk, hogy ez egy jelzés. Ha megtanuljuk ezt helyesen kezelni és elindulunk az egészséges életmód útján, teljesebb életet élhetünk.

Az emberi élet felfoghatatlan csodák egyetlen láncolata. Szervezetünkben a megtermékenyülés anyaölbeli pillanatától kezdve szívünk utolsó dobbanásáig egymiást követik a csodás, hihetetlen rejtelmek. Testünkben a legparányibb világocskák végtelen rendszere alakul ki, él, küzd és múlik el - leggyakrabban úgy, hogy ezekről a folyamatokról tudomást sem szerzünk: nem érezzük tudatosan, nem befolyásoljuk őket.

Az emberi élet első tulajdonképpeni csodája: az egészséges szervezet. Ha az egészséget olyan valaminek tekintjük, amely „az egész emberre vonatkozik”, akkor horizontunk figyelemre méltóan kitágul. John La Piacé ezt így fogalmazta meg:

“A hagyományos elképzelés, mely szerint az egészség egyszerűen azt jelenti, hogy valaki nem beteg vagy sérült, csak nagyon felszínes értelemben volt használható. Az egészségnek egy átfogóbb és használhatóbb értelmezését kellett kifejleszteni”

1947-ben az ENSZ által létrehívott Egészségügyi Világszervezet (WHO) teljes presztízsét és befolyását latba vetette az egészség fogalmának új értelmezéséért. így fogalmaztak: „Az egészség nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya, hanem a tökéletes testi, szellemi és szociális jólét állapota."

A „tökéletes” szó talán kicsit utópisztikussá teszi a meghatározást, de legalább ad egy pozitív célt, amelynek elérésére érdemes törekedni. Az ezoterikus szemlélet szerint az EGÉSZSÉG az embernek az az állapota, amikor a test, a lélek és az elme összes egymásra ható életműködése zavartalanul folyik. Ez a test, a lélek és a szellem teljes épségét feltételezi.

Az abszolút egészség csak rövid időre elérhető és fenntartható állapot. A teljes épség olyan kívánalom, amel)niek szinte senki, vagy csak nagyon kevesen felelnek meg. Vigasztalásul: aki tudatában van „karcolásainak”, forradásainak vagy betegségeinek, és alkalmazkodik ehhez az állapothoz, még egy kicsit „összekarcolt” egészséggel is jól élhet.

Az egészség szó harmóniát jelent. Az egészséges ember harmóniában él önmagával, embertársaival, a természettel és a természetfelettivel is! Ez a harmónia a feltétele az Egésznek.

Saját létünknek vannak bizonyos törvényei, melyeket ha betartunk, bizonyos fokig egészségesek maradunk. Az emberi kapcsolatoknak és a természethez való viszonynak ugyan­ így megvannak azok a törvényei, melyek betartása esetén megtarthatjuk, vagy visszanyerhetjük egészségünket. Napjainkban azonban a civilizáció egyszerre nehezebbé teszi az ember egészségen maradását. Olyan követelmények elé állítja, olyan környezetbe kényszeríti, amely törvényszerűen megbetegíti őt. És mi „vevők” vagyunk ezekre a hatásokra.

Egészséges életmód és napjaink értékrendje

Egyet kell értenem az íróval. Az egészséges életmód egy holisztikus szemléletmód. Ennek több pillére van, és csak akkor nevezhetjük magunkat egészségesnek, ha teljesek vagyunk. az az egészséges ember, aki teljességében épp. Szereti önmagát, harmóniában él másokkal, és azokkal a dolgokkal, melyeket fel sem foghat talán. Napjaink örökmozgó, nyughatatlan, teljesítmény orientált világa azon van, hogy mindezeket minél nehezebben teljesítsük. Gondoljunk csak bele? Egy többgyerekes dolgozó édesanyának mikor van ideje néhány órára leülni a kanapéra, kikapcsolni gondolatait és csak meditálni? Pedig ez az egészséges életmód első lépése… Ha semmi sincs rendben odabent, hogyan lehetnénk jó kapcsolatban a világgal?

Egyik hetilapunk kérdést intézett olvasóihoz: mit jelent számukra a boldogság? Ilyen válaszok születtek:

Cs. kutyatenyésztő: „Engem a szép családom és a csodálatos kutyák tesznek boldoggá: Ezeknek az argentin dogoknak csodájára jár egész Európa. Azt hiszem, ez a siker már magában is boldoggá tesz.”

F. üzletember: „Amit elterveztem az életemben, azt mindig sikeresen végigvittem. Ma jól jövedelmező húsboltot vezetek, nincsen semmire panaszom.”

M. és T. M-né, nyugdíjasok: „Nem szeretünk dolog nélkül lenni. Boldogok vagyunk, hogy a sok munka ellenére megélhettük ezt a kort, 70 és 75 évesek vagyunk. Az élet olyan, amilyen, mi nem háborgunk.”

Cs. I. targoncás: „Pillanatnyilag az jelent boldogságot, hogy nem kell dolgoznom. De azért ennél nagyobb öröm számomra, hogy a fiamat felvették légidesszantosnak, és a fizetésével most már ő is hozzájárulhat a háztartáshoz.”

F.-né, vegyesbolt tulajdonos: „A mindennapi örömök teszik harmonikussá életemet... Nincs nagy forgalmam, éppen kielégítő, így nem kell idegeskednem állandóan.”

K.-né, kismama: „Számomra a kisgyerek szerez minden boldogságot.”

Sok évtizede faggatom az embereket. Ezeket a mondatokat azért írtam le, mert rendszerint magam is hasonló válaszokat kaptam. Kezdetben megdöbbentem, milyen kicsivel beérik. Volt idő, amikor sajnálattal töltött el a boldogság-eszménynek ez a szinte általánosnak nevezhető „kisszerűsége”.

Később azonban rájöttem, a magyar nép nagy többsége nagyon reálisan gondolkodik. Mivel örökös elnyomásban élt, csak kényszerből és tehetetlenségből alkalmazkodott a „világtörténelmet” formáló nagy népek rögeszméihez. Csak a hangadó politikai-szellemi elit próbálta itt elhitetni, hogy mi bármiféle össztársadalmi hülyítést komolyan veszünk. A magyar katonák nem hősiességből, hanem kényszerből mentek a Don-kanyarba, kényszerből álltunk Hitler mellé, kényszerből lettünk a fölszínen kommunisták. Valójában ez az ország sohasem volt sem fasiszta, sem kommunista. Csupán egyet akart: élni. Túlélni egy olyan rezsimet, amely ellen - leszámítva néhány sikertelen és fényesen heroikus pillanatot - semmit sem tudott tenni.

Azokból a káprázatos jövőképekből, melyekről itt évtizedeken át harsogtak, a magyar ember egy árva szót sem hitt el. Most sem hiszi, hogy a kapitalizmusból vagy „demokráciából” bármiféle jó származhatna. A rendszerváltás pillanatnyi eufóriája után fölismerte, hogy mentőcsónakját süllyedő hajóhoz kötötte. Egyik embertelenségből a másikba került.

Egy olyan, számára új világtébolyba, amely ellen a már régóta benne élő éber szellemiségek kétségbeesetten tiltakoznak, mert látják, hogy az egész földi életet végveszélybe sodorja. Abban a téveszmében, hogy jelenlegi zavaros helyzetünk csupán a „vadkapitalizmus” átmeneti állapota, amelyből majdan egy „demokratikus, jóléti társadalom” üdvös világa kerekedik ki, senki sem hisz.

Azon a józan alapszinten, melyet B. F-né úgy mond, hogy „nincs nagy forgalmam, éppen kielégítő, így nem kell idegeskednem állandóan”, csak az igen bölcs és tapasztalt lélek tud megállni, mivel az általános világtéboly ezt nem tűri. Az ilyen szerény és „maradi” mondatok forradalmi kihívást jelentenek a kapitalizmus szelleme ellen, mely mindent engedélyez, csak „megállást” nem. Ez a szellem püffedni, duzzadni akar s előbb-utóbb a kis vegyesboltot valamelyik tőkeerős megavállalkozás, mint bálna a kishalat, elnyeli.

És ez a „bálna” - ha még egyáltalán élőlénynek lehet nevezni - még annyira sem lesz boldog, mint B. F-né. Tudom, hogy ez egy maradi, „plebejus” filozófia - de igaz. Pascalnak van egy idevágó megállapítása: „Az emberek általában helyesen ítélik meg a dolgokat, mert ők abban a természetes tudatlanságban leledzenek, amely igazi állapotuk. A tudásnak két véglete van, s ez a kettő összeér. Az egyik tiszta, természetes tudatlanság: ebbe születünk bele mindannyian. A másik az a véglet, amelyhez a nagy szellemek jutnak el, miután végigtanulmányozták mindazt, amit csak tudni lehet, s rádöbbennek, hogy semmit sem tudnak, hogy ugyanabba a tudatlanságba jutottak el, amelyből elindultak: csakhogy ez már az ÖNMAGÁT ISMERŐ, TUDÓS TUDATLANSÁG.

Ilyen hézköznapi esetek is boldoggá tehetnek tehát. Hétköznapok titkai témakörben bővebben itt olvashat.

forrás: Müller Péter: Boldogság

Voltak olyan pillanatok, amikor a valóság tökéletesen lefedte a képzeletemet. Ilyen volt az a pillanat is, ahonnan elindultam... Hevertem a Duna partján... nem történt semmi... nem teljesült semmilyen vágyam... egyszerűen csak voltam... Éltem... És tudtam, hogy élek.

Repültem visszafelé a múltamba. És éreztem, hogy minden rámrakódott évgyűrű boldogság-ízének más-más zamata van. Minél beljebb utaztam, annál édesebb volt.

Ötven esztendősen sok családi meghittség volt benne. Apai öröm, hitvesi szeretet, meditáci- ós pillanat... kiugrás a hétköznapi gondok aggodalmaiból. Kamaszkoromat az érzéki vágyódás fűszerezte. Ha akkor kérdezel, gondolkodás nélkül azt feleltem: a boldogság szexuális élmény! És itt nemcsak a testre gondolok.

Az ember szerelmes lehet egy vetített képbe, egy bájos kutyakölyökbe, de még a forró napsugárba is.

Egy idős embernek már csak ,,jólesik” a napsütés, de a fiatalt még erotizálja is. Rejtett élmény ez, s csak ritkán tudatosul bennünk. Meztelen testünket „átadjuk a Napnak”, e földön kívüli, izzó Hatalom életadó erejének. Ilyenkor érezzük, hogy hiába kétnemű a természet, hiába képes megtermékenyíteni önmagát: az Élet onnan jön, abból a ragyogó, óriási korongból. Nemcsak a fény, meg a D-vitamin, meg a sokféle rejtélyes sugárzás - de magának a testi létezésnek is minden lehető- sége és öröme.

Valahol itt van az ősi napimádat gyökere is. Tévedés azt hinni, hogy őseink a Napban magát az istent, vagy valamiféle elvont szimbólumot láttak. Nem! Ezt a minden sejtünket átható Kozmikus Erőt imádták, ami az egész természetet élteti, érzéki örömmel tölti el, és szaporodásra készteti.

Nem véletlen, hogy a legnagyobb kultúrák éppen a forróbb égövű tájakon születtek: Egyiptomban, Mexikóban, Indiában, Görögországban, vagy Izrael vidékén, olyan helyeken, ahol a mai elsápadt lelkű, túl okos, gyökereitől elszakadt, hervadt életű műember csak légkondicionálóval tud létezni. A Mahabharata, a Védák, a Biblia, a Korán, a Dhammapadda, a nagy tragédiák és filozófiák mind olyan helyen születtek, ahol ez a forró napszerelem elevenen élt, s ahol a mai embernek „nem működik az agya” a melegtől. Szinte érezni, hogy Euripidész, Platón és Homérosz művei a lángoló nap alatt születtek, a vakítóan kék tenger partján... nagyon messzire és magasra látni bennük, szinte a végtelenig... amíg a mai szerző száz wattos izzó mellett dolgozik, szűk fénykörben, amiből nem tud kitörni.

forrás: Müller Péter: Boldogság