Egyik hetilapunk kérdést intézett olvasóihoz: mit jelent számukra a boldogság? Ilyen válaszok születtek:

Cs. kutyatenyésztő: „Engem a szép családom és a csodálatos kutyák tesznek boldoggá: Ezeknek az argentin dogoknak csodájára jár egész Európa. Azt hiszem, ez a siker már magában is boldoggá tesz.”

F. üzletember: „Amit elterveztem az életemben, azt mindig sikeresen végigvittem. Ma jól jövedelmező húsboltot vezetek, nincsen semmire panaszom.”

M. és T. M-né, nyugdíjasok: „Nem szeretünk dolog nélkül lenni. Boldogok vagyunk, hogy a sok munka ellenére megélhettük ezt a kort, 70 és 75 évesek vagyunk. Az élet olyan, amilyen, mi nem háborgunk.”

Cs. I. targoncás: „Pillanatnyilag az jelent boldogságot, hogy nem kell dolgoznom. De azért ennél nagyobb öröm számomra, hogy a fiamat felvették légidesszantosnak, és a fizetésével most már ő is hozzájárulhat a háztartáshoz.”

F.-né, vegyesbolt tulajdonos: „A mindennapi örömök teszik harmonikussá életemet... Nincs nagy forgalmam, éppen kielégítő, így nem kell idegeskednem állandóan.”

K.-né, kismama: „Számomra a kisgyerek szerez minden boldogságot.”

Sok évtizede faggatom az embereket. Ezeket a mondatokat azért írtam le, mert rendszerint magam is hasonló válaszokat kaptam. Kezdetben megdöbbentem, milyen kicsivel beérik. Volt idő, amikor sajnálattal töltött el a boldogság-eszménynek ez a szinte általánosnak nevezhető „kisszerűsége”.

Később azonban rájöttem, a magyar nép nagy többsége nagyon reálisan gondolkodik. Mivel örökös elnyomásban élt, csak kényszerből és tehetetlenségből alkalmazkodott a „világtörténelmet” formáló nagy népek rögeszméihez. Csak a hangadó politikai-szellemi elit próbálta itt elhitetni, hogy mi bármiféle össztársadalmi hülyítést komolyan veszünk. A magyar katonák nem hősiességből, hanem kényszerből mentek a Don-kanyarba, kényszerből álltunk Hitler mellé, kényszerből lettünk a fölszínen kommunisták. Valójában ez az ország sohasem volt sem fasiszta, sem kommunista. Csupán egyet akart: élni. Túlélni egy olyan rezsimet, amely ellen - leszámítva néhány sikertelen és fényesen heroikus pillanatot - semmit sem tudott tenni.

Azokból a káprázatos jövőképekből, melyekről itt évtizedeken át harsogtak, a magyar ember egy árva szót sem hitt el. Most sem hiszi, hogy a kapitalizmusból vagy „demokráciából” bármiféle jó származhatna. A rendszerváltás pillanatnyi eufóriája után fölismerte, hogy mentőcsónakját süllyedő hajóhoz kötötte. Egyik embertelenségből a másikba került.

Egy olyan, számára új világtébolyba, amely ellen a már régóta benne élő éber szellemiségek kétségbeesetten tiltakoznak, mert látják, hogy az egész földi életet végveszélybe sodorja. Abban a téveszmében, hogy jelenlegi zavaros helyzetünk csupán a „vadkapitalizmus” átmeneti állapota, amelyből majdan egy „demokratikus, jóléti társadalom” üdvös világa kerekedik ki, senki sem hisz.

Azon a józan alapszinten, melyet B. F-né úgy mond, hogy „nincs nagy forgalmam, éppen kielégítő, így nem kell idegeskednem állandóan”, csak az igen bölcs és tapasztalt lélek tud megállni, mivel az általános világtéboly ezt nem tűri. Az ilyen szerény és „maradi” mondatok forradalmi kihívást jelentenek a kapitalizmus szelleme ellen, mely mindent engedélyez, csak „megállást” nem. Ez a szellem püffedni, duzzadni akar s előbb-utóbb a kis vegyesboltot valamelyik tőkeerős megavállalkozás, mint bálna a kishalat, elnyeli.

És ez a „bálna” - ha még egyáltalán élőlénynek lehet nevezni - még annyira sem lesz boldog, mint B. F-né. Tudom, hogy ez egy maradi, „plebejus” filozófia - de igaz. Pascalnak van egy idevágó megállapítása: „Az emberek általában helyesen ítélik meg a dolgokat, mert ők abban a természetes tudatlanságban leledzenek, amely igazi állapotuk. A tudásnak két véglete van, s ez a kettő összeér. Az egyik tiszta, természetes tudatlanság: ebbe születünk bele mindannyian. A másik az a véglet, amelyhez a nagy szellemek jutnak el, miután végigtanulmányozták mindazt, amit csak tudni lehet, s rádöbbennek, hogy semmit sem tudnak, hogy ugyanabba a tudatlanságba jutottak el, amelyből elindultak: csakhogy ez már az ÖNMAGÁT ISMERŐ, TUDÓS TUDATLANSÁG.

Ilyen hézköznapi esetek is boldoggá tehetnek tehát. Hétköznapok titkai témakörben bővebben itt olvashat.

forrás: Müller Péter: Boldogság

Voltak olyan pillanatok, amikor a valóság tökéletesen lefedte a képzeletemet. Ilyen volt az a pillanat is, ahonnan elindultam... Hevertem a Duna partján... nem történt semmi... nem teljesült semmilyen vágyam... egyszerűen csak voltam... Éltem... És tudtam, hogy élek.

Repültem visszafelé a múltamba. És éreztem, hogy minden rámrakódott évgyűrű boldogság-ízének más-más zamata van. Minél beljebb utaztam, annál édesebb volt.

Ötven esztendősen sok családi meghittség volt benne. Apai öröm, hitvesi szeretet, meditáci- ós pillanat... kiugrás a hétköznapi gondok aggodalmaiból. Kamaszkoromat az érzéki vágyódás fűszerezte. Ha akkor kérdezel, gondolkodás nélkül azt feleltem: a boldogság szexuális élmény! És itt nemcsak a testre gondolok.

Az ember szerelmes lehet egy vetített képbe, egy bájos kutyakölyökbe, de még a forró napsugárba is.

Egy idős embernek már csak ,,jólesik” a napsütés, de a fiatalt még erotizálja is. Rejtett élmény ez, s csak ritkán tudatosul bennünk. Meztelen testünket „átadjuk a Napnak”, e földön kívüli, izzó Hatalom életadó erejének. Ilyenkor érezzük, hogy hiába kétnemű a természet, hiába képes megtermékenyíteni önmagát: az Élet onnan jön, abból a ragyogó, óriási korongból. Nemcsak a fény, meg a D-vitamin, meg a sokféle rejtélyes sugárzás - de magának a testi létezésnek is minden lehető- sége és öröme.

Valahol itt van az ősi napimádat gyökere is. Tévedés azt hinni, hogy őseink a Napban magát az istent, vagy valamiféle elvont szimbólumot láttak. Nem! Ezt a minden sejtünket átható Kozmikus Erőt imádták, ami az egész természetet élteti, érzéki örömmel tölti el, és szaporodásra készteti.

Nem véletlen, hogy a legnagyobb kultúrák éppen a forróbb égövű tájakon születtek: Egyiptomban, Mexikóban, Indiában, Görögországban, vagy Izrael vidékén, olyan helyeken, ahol a mai elsápadt lelkű, túl okos, gyökereitől elszakadt, hervadt életű műember csak légkondicionálóval tud létezni. A Mahabharata, a Védák, a Biblia, a Korán, a Dhammapadda, a nagy tragédiák és filozófiák mind olyan helyen születtek, ahol ez a forró napszerelem elevenen élt, s ahol a mai embernek „nem működik az agya” a melegtől. Szinte érezni, hogy Euripidész, Platón és Homérosz művei a lángoló nap alatt születtek, a vakítóan kék tenger partján... nagyon messzire és magasra látni bennük, szinte a végtelenig... amíg a mai szerző száz wattos izzó mellett dolgozik, szűk fénykörben, amiből nem tud kitörni.

forrás: Müller Péter: Boldogság

Ha mindent beleadsz az edzéseken, ha átléped személyes határaidat és túl tudsz lépni a holtponton, akkor nem érdekel, hogy jó adottságaid vannak vagy sem. Csak az számít, hogy milyen keményen edzel: amíg így teszel, tisztelni foglak.

/Michael Jai White/

Eddig soha nem gondolkodtam azon, hogy valójában milyen nagy ára van annak, ha teljes emberek akarunk lenni, és hogy mennyire kevesekben van elég szeretet és bátorság, hogy ezt az árat meg is fizessék érte.

/Balogh Boglárka/

Keveset ér az ember, aki soha nem esett kétségbe. Csak az tudja méltányolni a sikeres élet örömét, aki megtapasztalta ezt a nyomasztó érzést. Csak aki a saját bőrén érezte a csapásokat, amelyekkel sújt minket a sors, hogy próbára tegyen mennyire álljuk az ütéseket, csak az mondhatja teljes bizonyossággal: "Erős vagyok. Meg tudom csinálni."

/Andrej Gyjakov/

Lehet, hogy lesznek kétségeid, hogy jól döntöttél-e, lehet, lesznek olyanok is útközben, akik erősítik a kétségeidet, és azt mondják, hogy nem jó az út, amit választottál. Lesznek nehézségek az út során, és ilyenkor biztosan azok a hangok erősödnek, melyek azt mondják, miért indultál el, fordulj inkább vissza. Azonban jusson eszedbe (...), a teremtőtől azért kaptál tehetséget és bátorságot, hogy az utat, amit kiválasztottál, végig tudd járni.

/J. J. Stalter/

Minden problémára van megoldás, arra is, ha elhagy a feleséged, arra is, ha széthúz a csapatod. Csak akarni kell. Ha rosszul mennek a dolgok, azt jelenti, nem akartátok eléggé, ne is próbáljatok más magyarázatot keresni.

/Roberto Saviano/

Ha az utadat választod, fájni fog. Fájni, mert néha egyedül kell menned, és bizony törni fog a cipő. Néha hozzád vágnak valamit, vagy csak te rogysz le a földre teljes kimerültségben. De tudod, ahhoz, hogy ragyoghass, bizony néha össze kell törnöd. (...) Onnantól, hogy ismered az utat, ragyogás váltja fel a félelmet, hiszen tudni fogod: elég erős vagy mindenhez.

/Oravecz Nóra/

Nehéz téma a következő, amit hoztam: öregedés, időskor, időskori betegség, Alzheimer-kór, testi és szellemi öregedés. ezek nagyon nehéz témák, mégis be kell látnunk, hogy nincsen élet halál nélkül.

Idős szeretteink gondozása nagyon nehéz feladata életünknek. Nem könnyű szeretett szüleinket, nagyszüleinket látni megöregedni, mégis csodálatosan széppé és szeretettelivé tehetjük öregkorukat:

A szenvedés első pillantásra elfogadhatatlan és félelmet kelt. Ám azáltal, hogy Krisztus magára vette fájdalmainkat, meghalt értünk a kereszten és feltámadt, értelmet adott a szenvedésnek, a reménységet és az életet állította elénk. A mai világ az erőt és a hatalmat tiszteli, de sokszor nem tud választ adni a lét alapkérdéseire. Éppen ezért fontos az idős emberek küldetése.

A betegség általában hirtelen jön. Nem készülünk, nem készülhetünk fel rá. Az sem jó, ha egyfolytában attól rettegünk, hogy mi fog történni, de egy baleset, egy betegség bármikor beüthet. Már a jegyesoktatáson fel lehet hívni a figyelmet, hogy gondolkozzunk el azon, vajon mi lesz szüleinkkel, ha öregek, magatehetetlenek lesznek. Elviselem-e az anyóst? Magunkhoz vesszük-e az alkoholista apát? Mi lesz az Alzheimer kórossal? Megkönnyíti az együttműködést, ha jó kapcsolatot alakítunk ki apósunkkal, anyósunkkal.

Mi tehetünk? Törekedjünk arra, hogy a hozzátartozóink részei legyenek az életünknek. Nem feltétlenül fizikai, hanem lelki értelemben. Könnyebb lesz akkor adni is és elfogadni is így, ha nehéz helyzetbe kerülünk.

Segítsünk szüleinknek minél tovább fenntartani az aktív öregséget. Segítsünk annyit, amennyi szükséges, de azt mindenképpen. Ne gondozzuk túl időseinket, amit meg tudnak csinálni, azt ők csinálják meg, mert ezzel is hasznosnak érzik magukat. Mindig találjunk ki valamit számukra, hogy érdemes legyen felkelniük, hogy legyen valami feladatuk, mert számukra ez jelenti a jövőt. Éljük a gyerekeink elé idős szüleink ápolását. Gondoljunk emellett arra is, hogy rajtunk is múlik, milyen öregek leszünk. Vezessünk egy füzetet, milyen öregek szeretnénk, és milyenek nem szeretnénk lenni.

Időseink gondozásával kapcsolatban fontos a lelkiismeret-furdalás feloldása. Nem biztos, hogy mindig a család feladata az ápolás. Fürkészni kell minden helyzetben, mi az Isten terve. A 24 órás ápolás tönkreteheti a családot, a feleséget. Nem biztos, hogy ez az egyetlen út a szeretet kimutatására. Akármi legyen is a megoldás, szeretettel törődni idősünkkel: ez a legfontosabb. Amit pénzzel meg lehet oldani, azt bizonyos esetekben úgy kell megoldani. Nem kell és nem is szabad szégyellni, ha nem bírjuk az otthonápolást. Ha nem tudjuk ezt megtenni, akkor másképp tartsuk fönn a kapcsolatot. Látogassuk meg olyan gyakran idős hozzátartozónkat, amilyen gyakran időnk engedi. Minden szituációban megtalálhatjuk a törődés és szeretet megfelelő formáját.

Sok idős számára az a legnagyobb szenvedés, hogy mások gondoskodnak róla, hogy nem képes önmaga ellátására, lehet oldani ezt a fájdalmat is. Lehet ebben az a kincs, hogy mások szerethetnek, és ezt elfogadhatjuk.

Akkor a legnehezebb megvalósítani a jelmondatunkat: "Derűvel a jövőbe!", ha se derű, se jövő nincs. Márpedig ez az időseknél gyakran előfordul. Szörnyű egy depresszióssal együtt élni. Ilyenkor a napról napra, percről percre élés segíthet. Derűforrás lehet egy leejtett kanál, jövő pedig a délutáni jó film.

A halál és a szenvedés nevel szeretetre (nem az önszeretetre), amelynek új mélységeit és magasságait ismerhetjük meg. Nevel kitartásra. A halálos betegség, a haldoklás, a halál nem 50 perces tv film. Nevel nehéz döntések meghozatalára, az otthoni halál esetén felelősségvállalásra, nevel arra, hogy minden látszólagos értelmetlenség, zsákutca végén a szerető mennyei Atya áll.

Mit tanulunk időseinktől saját életünkről és halálunkról?

Amikor édesapám magatehetetlen betegként - elhagyva mindenét - hozzánk került, ez arra indított, hogy feltegyek magamnak néhány kérdést:

Én mit viszek majd magammal (ha baj ér, ha lebénulok, ha meghalok...)? Érdemes gyűjtögetni? Mit érdemes gyűjtögetni?

Rendben vannak-e a dolgaim? Kik raknak majd utánam rendet, ha történik velem valami? Mit fognak találni? És mit csinálnak majd azzal, amit találnak?

Vannak-e igaz barátaim? Ápolom-e a kapcsolataimat? Ki látogatna engem, ha az egész szűk családom elveszne?

Tudok-e kérni? "Néma gyereknek..."! Van-e bennem alázat a kéréshez, a segítség elfogadásához?

Időskor - Alzheimer-kór és megelőzés

Az Alzheimer-kór egyike a legrettegettebb betegségeknek, míg egy öregedő társadalomban előfordulása egyre gyakoribbá válik. Bizonyos értelemben az Alzheimer-kór áldozata érintett a legkevésbé. mivel az öntudat lángja egyre kisebbé válik. az Alzheimer-kór nagyon nehéz a családtagoknak, mivel a beteg szellemi és testi egészsége fokozatosan hanyatlik.

Friss kutatások szerint az érhálózat és szív karbantartása, a megfelelő táplálkozás, rendszeres mozgás és a vérnyomás karbantartása segíthet a megelőzésben.

Forrás: Családok a családokért egyesület

Bizonyára sokaknak nem idegenek az alvás problémák. Ahogy ezt a témakört tanulmányoztam, egyre inkább elmerültem a stressz és alvás összefüggéseiben. Sajnos ez alapján azt kell gondolnom, hogy a különféle alvás zavarok, szorongás és pánik jórésze a napi stresszre vezethető vissza.

Stressz, és kiváltó okai

Sokan még nem ismerik a “stressz” kifejezést, pedig szervezetünk naponta szenved a név mögött rejtőző állapottól. Részletesen egy magyar származású amerikai orvos, Selye János ismertette. Az új orvosi szótárban így határozták meg: "A szervezet védekező reakciókban megnyilvánuló állapota az őt ért káros ingerekkel szemben."

Mindazok, akik napközben sokféle vagy megterhelő munkát végeznek, inzultálásoknak vannak kitéve, tapasztalhatják, hogy amikor lefekszenek, bár nagyon fáradtak és pihenni vágynak, agyukban még félálomban is tovább nyüzsögnek a gondolatok. A napi gondok nem csitulnak és ezerféle élmény kavarog tovább bennük. Ettől a fölfokozott idegállapottól nem tudunk rendesen pihenni és reggel fejfájással, rosszkedvűen ébredünk. Ez már a stresszhatás következménye.

A stressz tehát nem betegség, hanem állapot, de ha ez a szervezet számára roppant káros folyamat nem szűnik meg, akkor hatása állandósulhat és különböző betegségeket okoz. Elsősorban idült idegrendszeri bántalmak lépnek föl, de az alvászavartól az emésztési rendellenességekig nagyon színes a tabló.

A stressz általában olyan ismétlődő vagy folyamatosan tartó külső ártalom, amely gyakorta ér bennünket és sokszor nehéz kivédeni. Olyan sok megjelenési formája van, hogy fölsorolni is képtelenség. Néhány, főleg szélsőséges típusát említjük, hogy ezáltal érthetővé tegyük.

Ha például valakit rendszeresen piszkál, ingerel valamelyik munkatársa, az illető stresszhelyzetbe kerül. Gyakran már akkor is görcsberándul a gyomra, ha arra gondol, hogy másnap ismét szembe kell ülnie vele és elviselni bántó modorát.

Egy másik helyzet: végzik a lakás fölújítását. Régen lejárt az ígéret szerinti határidő, de még kilátás sincs arra, hogy a lakás rendben legyen. Minden a feje tetején áll, a vizet elzárták, akadozik a fűtés, világítás, és így tovább. Ez az áldatlan állapot, mint a méreg, beleeszi magát az idegeinkbe és alattomosan rongálja.

Stresszhelyzetet válthat ki az állandó utcai zaj, amely halláskárosodást, idegkimerülést okoz. Jön az alvászavar vagy a hétköznapi élet apró súrlódásainak egyre rosszabb tolerálása. A stressz állandó vagy ismétlődő idegfeszültség, gyakori vagy folyamatos belső őrlődés. Következménye lehet még a szívinfarktus is, amikor a szervezet nem bírja tovább a ránehezedő terhet.

Számtalan élettani kísérletet végeztek a stresszhatások tanulmányozására. A legközismertebb ezek közül az egyik patkánykísérlet. Azonos körülmények között tartott patkányok két csoportját elválasztják. Az egyik éli tovább a normális, megszokott, nyugodt életét, míg a másik csoportot különböző stresszhatásoknak teszik ki. Például rendszeresen zajártalmat szenvednek, esetleg többféle stresszhatást kombinálnak és egyszerre zaj, fény, hőhatás stb. éri őket. Ez a csoport ingerlékennyé válik. Az azelőtt békés állatok indokolatlanul összemarják egymást, szabályszerű szívinfarktust kapnak és jóval hamarabb elpusztulnak, mint a normális módon tartott kontrollcsoport példányai.

Alvás zavarai és stressz - megoldás

Sokszor olvasom különféle életmód magazinokban, blogokban, orvosi hozzászólásokban, hogy ha egészségesen szeretnénk élni, kerüljük a stresszt. Könnyű azt mondani - gondolom ilyenkor. Ha máshol nem is, az iskolában, munkahelyen biztos, hogy jókora stressz ér. Ezt pedig aztán jó esetben elfojtjuk, aztán pedig jön a nehéz alvás, az álmatlan éjszakák és a szorongás.

Úgy gondolom, ha valakinek a napi “jóllétét” már fenyegeti a stressz, nehéz az esti alvás számára, esetleg éjszaka tovább pörögnek a gondolatai, mindenképpen keresse fel háziorvosát. Sokaknál segítség lehet egy hosszabb pszichoterápia is, mely feltárja a mélyebb okokat. Azzal, hogy feltárjuk a mélyben rejtőző okokat, hiedelmeinket, érzéseinket, megtanulhatjuk könnyebben kezelni a stresszt és ezáltal könnyebbé válik az alvás, pihenés is számunkra.

Mi a memória? Emlékek képeinek apró szilánkjainak láncolata vagy sorozata talán? Meddig tart az emlékezés? Nevezhetjük-e szüleink, nagyszüleink emlékeit a saját emlékeinknek?

Emlékeink java része kép, történet, érzés formájában él bennünk. Legjellemzőbb képeinkkel, történeteinkkel foglalkozva, azokhoz visszatérve tudunk haladni érzéseink viszonylataiban, önismeretünk rögös útján. A kép pszichológiájának, filozófiájának komoly szakirodalma van – most a történettel foglalkozunk. Egy indián mondás arra int: ne tégy olyasmit, mely szüleid szüleinek a szüleinek és gyermekeid gyermekeinek a gyermekeinek nem válna javára. Nyilván mélyen átgondolt környezetvédelmi etikettről van szó, most mégis eszembe jut: amikor nemrég családi előjogaimat érvényesítve megszereztem nagyapám naplóját, és kíváncsian rávetettem magam – nagypapa a XIX. század végén született, szegényparasztok keserű szívű gyermekeként, és ötvenhat után nem sokkal, gimnáziumi tanárként fejezte be a naplóírást, tehát izgalmakra számíthattam –, bizony csalódva olvastam végig.

Először is kiderült: meg lehet élni két világháborút, egy békeidőt, egy 45-öt, egy 56-ot úgy, hogy a nagy áramlatokból csak a mindennapokba eljutó partmenti hullámverés fodrozza az ember életét, de hogy mi miért történik vele, arról évtizedek múlva sincs fogalma. Másfelől: nagyapám tízéves kora óta vezetett naplót – a családban a hagyomány szerint õ tanult meg először írni – és azt még korrektül lejegyezte, hogy mennyire kiakadt, amikor a gazdag paraszt gyereke lóhátról szólt be iskolába menet a boltosnak, hogy irónt rendel, hozzák utána, hanem bezzeg a hatvan évig tartó házasságáról szót sem ejt. Illetve… olyan kompakt részletek hiányoznak itt-ott, hogy az indián mondást kultúrmorfologikus távlatokból is megsejtő, ám azt masszívan félreértelmező nagyi jóságos, kapcsolatfényező utómunkájára kell gyanakodnom. Kis ideig még kerestem a hiányzó részleteket a naftalinszagú kötények között (skeleton in the cupboard, szó szerint), aztán beláttam, hogy örök süllyesztőbe került. Pedig jól jönnének a családi történetek, akár csak emlékfoszlányok. Közelebb kerülnék az igazsághoz – no nem a törvényszéki absztrakt entitáshoz, hanem ahhoz, amit a régi görög ember aletheianak hívott (a Léthé a felejtés folyója a mitológiában, az a-előtag fosztóképző): igazság az, amit nem felejtünk.

Gyógyereje van történeteinknek. Bóna László író nemrég megjelent műve – A formáktól az erőkig (Új Paradigma, Szentendre, 2000) – erről a gyógyító energiáról szól: hogyan találhatjuk meg életünk emblematikus történeteiben a mintázatokat, és mit kezdhetünk a mintázatokban rejlő forrásokkal. Elnagyoltan úgy mondhatnánk: az információval, a történettel való gyógyításról szól a könyv. Valójában sokkal többről van szó: „Az információval történő gyógyítás a mintaalkotással gyógyít. Meg kell kérni (a gyógyítandó embert – Sz. Zs.), hogy teremtsen vagy keressen hasonlóságokat az életében…. Az információval való gyógyításnak ez a lényege: a betegnek magának kell mintát alkotnia saját tapasztalataiból. A mintában erő lesz, energiával töltődik. Mert sorozat. Nem egy egyedi tapasztalat, hanem hasonló tapasztalatokból álló sorozat. Ezért van ereje. Mert egy felfedezett ismétlődés. A felfedezett ismétlődés az embernek a tapasztalataiban, egy hasonlóság felfedezése. Ha az embernek van képzete arról, hogyan oldhatná meg a problémáit, akkor meg kell ismernünk pontosan ezt az állapotot, mert ez a mintavétel alapja, a kulcs. És utána hasonlóság teremtésére kell buzdítanunk a beteget. Teremtsen vagy fedezzen fel ennek a mintának a hasonlatosságára helyzeteket, állapotokat, történeteket az életéből. Mert ez sorozat lesz, életminta, ami sorsalakító erővel rendelkezik. A hasonló helyzetek sorozata minta, és éppen azért van benne dinamika, mert hasonlóság.”

Meséljünk tehát magunkról valamit: egy januári estén Zsófi nagylányommal nekivágtunk a Nagykörútnak, báli szalagavató ruhát keresve, támpont …hogy mi miért történik vele, arról évtizedek múlva sincs fogalma… az angolkeringőhöz. Az öltözék bérleti díját fedje homály – majd leültem ijedtemben. Az összeg hallatán arra gondoltam, hogy ez bizonyára egy visszamenőleges adó, történelmi perspektívákban: generációs kárpótlás. Azért drága, mert bálok ezrei maradtak ki az elmúlt évtizedekben, legyezősuhintások és kesztyűhullajtások tízezrei. Ha körbenézünk az országban, láthatjuk, hogy kisvárosainkban ma elemi erővel ébred a bálozás. Bálok: értsd rituálék, a beavatást támogató szabályrendszerek. El nem pirult zavarokért, szét nem morzsolt könnycseppekért és szét nem táncolt cipellőkért, titokban sem feltörő sóhajokért és leheletfinom vékonyságú stólával leplezett borzongások elmaradásáért fizetek a Nagykörúton, a ruhaszalonban, meg persze pótdíjat is a szív pótdobogtatásáért, Hollywoodnak, a moziban.

A memória mindennek az alapja

Ha végiggondoljuk, az emlékezet a tanulás alapja, a tanulás pedig mindennek az alapja – mindez pedig nem működne a memória varázslata nélkül. Nem feltétlenül az iskolapadban történő tanulásra gondolok, sokkal inkább arról, amire az élet tanít minket, mindazokra a benyomásokra, melyeket elraktározunk magunkban, melyek a memória világába kerülnek, ahonnan bármikor elő tudjuk venni őket, mint jó könyveket a polcról. Memória nélkül nem működne az élet, nem működnénk mi sem, hiszem minden nap elölről kéne mindent tanulnunk. A fejlődés, a többé válás alapja a memória, ezért nagyon fontos, hogy óvjuk és karban tartsuk azt!

Forrás: Szvetelszky Zsuzsanna: Az emlékezet partjai

Hozleiter Fanny, Mosolyka, ha hivatalosak szeretnénk lenni, akkor egy fogyatékossággal élő magyar író és blogger. Ám Mosolyka sokkal több, mint egy blogger. Ő élni tanít!

Mosolyka 1988-ban született, alig másfél éves volt, amikor izomsorvadást diagnosztizáltak nála, ami a lassú, elkerülhetetlen, korai halált vetítette előre számára. Szülei sokféle kezeléssel megpróbálkoztak, még külföldön (például San Francisco) is, de öt évesen így is kerekesszékbe került, ráadásul 12 évesen, 2001-ben édesanyját is elvesztette. 15 esztendősen, egy véletlenül kezébe került zárójelentésből tudta meg, hogy az orvosai szerint már túljutott élete felén, és légzőszerveinek gyengülésébe fog belehalni.

Ezt követően döntötte el, hogy élete hátralévő részét nem akarja kétségbeesésben tölteni, hanem megpróbálja boldogsággal, pozitív élményekkel kitölteni a számára még fennmaradó időszakot. Már a gimnáziumi éveiben munkát vállalt, és igyekezett mindent megtenni azért, hogy minél több élménnyel színesítse a mindennapokat. Ezt követően választotta honlapjának a Mosolyka nevet. Szalagavatóján, kerekesszékkel ugyan, de éppúgy táncolt, mint két lábon járó évfolyamtársai, a Hunyadi Mátyás Gimnáziumban 2007-ben tett érettségije után pedig több mindenbe belefogott – egyebek között bögréket kezdett festeni (Te döntesz bögre), előadásokat tartott a kerekesszékesek életéről, illetve blogot is indított. Remek humorérzékről és őszinteségről tanúskodó oldala, a Mosolyka – kerekesszékkel a világ blog 2012-ben Goldenblog díjat nyert. Később a blogbejegyzéseiből könyvet is megjelentetett, Te döntesz címmel. Könyvével mindenki számára azt igyekezett közvetíteni, hogy a pozitív hozzáállás akár a leglehetetlenebb helyzeteken is átsegítheti az embert, és "az életben minden csakis rajtunk múlik". Te döntesz könyve 2014-ben bestseller lett és aranykönyv díjat is nyert. Ebben az évben még férjhez ment. Majd megjelent férje, Sándor ihlette második könyve a Lélekkód.

Ízelítő Mosolyka blogjából:

„Úgy élünk, hogy nagyban befolyásol a környezetünk véleménye, ítélete, gondolatai. Számít, hogy a szomszéd mit lát, hogy a kollégánk mit gondol, hogy a párunk hogyan vélekedik, hogy a családunk szerint mi lenne a helyes. A többségünknek nagyon is számít, még ha nem is akarjuk, csak egyszerűen félünk felvállalni, hogy jól megvagyunk a rendetlen lakásunkban, hogy a párunk úgy tökéletes számunkra, ahogy van. Ha nagy a hasa, ha vékony, ha van munkája, ha nincs, ha az álmának él, ha nem…  Félünk az ítéletektől…  

Évek óta dédelgetett álmom, célom volt, hogy újra San Franciscóba lehessek. Eljuthassak oda, ahol még gyermekként édesanyámmal jártam egy gyógykezelésen. Ahol még vele együtt kézen fogva álltam a saját két lábamon a homokba. Hívott oda minden porcikám. Ancusom emléke, a közös napok meséje, a fizikai állapotom javulásának újboli esélye. Ábrándoztam róla, hogy visszatérek. Gyűjtögettem az utazásra, amiben nagyon sokat segítettetek, támogattatok. (Nagyon köszönöm!) Egyre közelebb volt a cél megvalósulása. Évek teltek el, tovább ábrándoztam, meséltem, nosztalgiáztam, gyűjtöttem. Aztán a mese életre kelt. Elérkeztem a célhoz. Minden adott volt hozzá. Fel sem fogtam, hogy mehetek. Újra utazhatok és részt vehetek ismét kezeléseken. Boldog voltam…

Elkezdtem intézni a San Franciscói utat. Időpont egyeztetés, repülőjegy, szállás, de a hétköznapok sűrűjében valahogy nem adtam bele 100%-t. Csinálgattam, szervezgettem és örülgettem, hogy megyek. Mondogattam, hogy: Juhhhuu, de boldog vagyok és várom!

Teltek napok, közeledett az időpont. A várva várt álmom időpontja. Már csak egy hónap volt hátra. Már csak harmincat kellett aludni. Szállást még nem intéztem el, a legnagyobb nyugalommal voltam, hogy azt pikk-pakk megoldom. A vízum és a biztosítás is pontosan így volt a fejemben. Majd. Majd. Majd, elintézem. Nem siettem. Nem aggódtam. Magam sem értettem miért, de egy idő után mindezt feltettem a „kell” listára. El kell intézni listára.

Kell? Mi az, hogy kell? Hova tűnt a lelkesedés, a kedv, az öröm, az igazi vágy? Nem tudom, de besöpörtem a szőnyeg alá. Intéztem az álmomat, mert „kell”.

Közben pedig örültem, mert örülni akartam. Magamnak sem mertem bevallani, hogy talán már csak mondogatom, hogy erre vágyom, ebben hiszek, de a valóság nem ez. A lelkem mást mondd. De ahhoz túl gyenge vagyok, hogy kimondjam…

Így jártam tovább a pörgős hétköznapokat. Előadásokat tartottam, dolgozni jártam. Edzésre, masszázsra, tornára, konduktorhoz, biorezonanciára. Szedtem a vitaminjaimat, ettem a gyümölcseimet. Bár a lelkem fáradt egyre jobban, - mert valami megmagyarázhatatlan zűr lakozott benne-, addig úgy éreztem fizikálisan egy fantasztikus csapat kezében vagyok. Fejlődöm és javulok. Izmosodom és sikereim vannak…”

Mosolyka minden problémát áthidal

Mosolyka képes volt arra, amire sok sérült – és nagyon sok egészséges ember – képtelen, elfogadta helyzetét, sorsát és a lehető legtöbbet hozza ki mindebből. Mosolyka nem csak arra tanít meg, hogy nem szabad, hogy saját korlátaink határozzanak meg minket, hanem arra is, hogy boldogságunk a saját kezünkben van, bátornak és kitartónak kell lennünk! Mosolyka erőt ad a legnehezebb napokon is, olyan követendő példaként, mely mindenki számára útmutatást jelenthet!

Forrás: Hozleiter Fanny

Az életkor előrehaladtával, ahogy elindul az öregedés folyamata a nyelvhasználatunk és egyben beszédünk folyamatosan változik. A hormonális hatásoknak, a tüdőkapacitás csökkenésének, illetve a beszédszervek elöregedésének a következményeként megváltozik a zöngeképzés tisztasága és az alaphangmagasság; pontatlanabbá válik az artikuláció; orrhangzós színezetővé válhat a beszéd. Az akusztikai-fonetikai elemzések azt mutatják, hogy – bár nagy egyéni különbségek vannak a beszélők között – az idősek és a fiatalok beszédprodukcióját összevetve szignifikáns különbség tapasztalható az alaphangmagasságban, a jel/zaj viszonyban, a zönge minőségét meghatározó jitterben és shimmerben, illetve (a magánhangzótól függően) az F1 és az F2 értékekben. Az időskori beszédprodukcióra a kognitív változások is hatással vannak. A kognitív pszichológiai kutatások szerint a verbális feladatokban, az emlékezeti terjedelem és a verbális analógiák területén az életkor előrehaladtával a teljesítmény csökken. A csökkenés mértéke azonban nem azonos minden feladattípusban: azokban a feladatokban, amelyek jól begyakorolt verbális ismeretekre kérdeznek rá, nem változik a teljesítmény; amelyekben azonban számít a gyorsaság, illetve az emlékezeti, döntési folyamatok is szerepet kapnak, azokban a teljesítmény jelentősen romlik.

Időskorban lassul a gondolkodás sebessége, zavarttá válhat a finommozgások koordinációja, ez a bonyolultabb szavak kiejtését nehezíti, illetve a felidéző emlékezet apró kihagyásai csökkentik az aktív szókincset. Mindezen változások magukkal vonják azt, hogy lassulnak az artikulációs működések és a beszédtempó. Az idősekre jellemző átlagos artikulációs tempó 10,0 hang/s. Saját korábbi kutatásomban azt találtam, hogy a spontán beszéd során az artikulációs tempó és a beszédtempó vonatkozásában jelentős eltérés van a fiatalok és az idősek között, de a szünettartás aránya megegyezett a két életkori csoportban. Ugyanakkor mind a fiataloknál, mind az időseknél nagy egyéni különbségek vannak. Az idősebb életkorú népesség általánosan elfogadottan a 60 évesek és az annál idősebbek rétege a társadalomban. A WHO szerint az egyes életszakaszok és a hozzájuk tartozó életkorok a következőképpen alakulnak: 50–60-ig áthajlás kora, 60–75-ig idősödés kora, 75–90-ig időskor, 90 év fölött aggkor és 100 év felett matuzsálemi kor. A hangszínezet minősége a hatvanadik életévtől kezd változni, az agy sorvadása pedig a 60–65. életévtől válik makroszkóposan megfigyelhetővé.

A vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy az öregedés menetében az intelligenciát tekintve hetvenéves korig jelentős különbségek találhatók az egyének között. Egy longitudinális kutatásban a 60–80. életévig terjedő tartományban vizsgálták a kísérleti személyek intelligenciáját. Azt találták, hogy közülük sokaknak állandó maradt a teljesítménye; sőt egyeseknek (habár igen alacsony arányban) a 70-es éveikben fokozódott a teljesítményszintje (vö. Czigler 2000). A kognitív változások hátterében az öregedéssel együtt járó idegsejtpusztulás áll. A férfiak agyának súlya 70 éves korra 10%-kal, a női agy súlya 5%-kal csökken; 80 éves korra ez a csökkenés nemtől függetlenül 17% (Degrell 2000). Változik az idegrendszer morfológiai struktúrája is: csökken az agyban a dendritek (az idegsejtek közötti kapcsolatot biztosító nyúlványok) száma; az idegrostok körüli myelinburkolat károsodik, így az információáramlás egyre nagyobb nehézségbe ütközik; illetve lecsökken a dopaminszint is.

A kognitív változások a nyelvhasználatban a leggyakrabban és legáltalánosabban szóelőhívási nehézségekben jelentkeznek. Angol anyanyelvű idősek és fiatalok beszédprodukcióját összevetve azt találták, hogy az idősek több félreérthető nyelvtani szerkezetet produkálnak, illetve több a bizonytalansági megakadás a beszédükben, mint a fiataloknál, és ez a szótalálás nehézségére is utalhat (Kemper 1992). Több kutatásban elemezték a „nyelvem hegyén van” (TOT ’tip of the tongue’) jelenséget időskorban és fiataloknál. Egy kísérletben a TOT-jelenség gyakoriságát természetes körülmények között vizsgálták: a résztvevők négy héten át vezettek naplót saját szótalálási nehézségeikről.

Az idősebbek több TOT-jelenséget produkáltak, mint a fiatalok, különösen a tulajdonnevek előhívásakor (főként azon személyek nevének előhívásakor, akikkel ritkán kerültek kapcsolatba). Hasonló eredményt kaptak a laboratóriumi körülmények között elvégzett tesztekben is. Horváth (2006) tíz 66–84 év közötti magyar anyanyelvű és tíz 23–37 év közötti személy szókeresési folyamatait vizsgálta. A kísérletben részt vevőknek az volt a feladatuk, hogy a hallott definíciók alapján amilyen gyorsan csak tudják, nevezzék meg a keresett szót. A megnevezendő szavak között volt főnév, ige, melléknév és híres emberek tulajdonneve is. Az idősek teljesítménye mind a helyes aktivációk számában, mind a reakció gyorsaságában elmaradt a fiatalokétól. A leggyengébb eredményt a tulajdonnevek aktiválásában mutatták (ebben a kategóriában a sikeres aktiválás az időseknél mindössze 38% volt; 6065 más átlagos reakcióidővel); míg a legjobb eredményt a főnevek előhívásában érték el (66%-nyi helyes aktiválás, 3369 ms átlagos reakcióidővel). A tulajdonnevek előhívása okozta a legnagyobb nehézséget a fiatalok számára is, de az ı esetükben nem volt akkora a különbség a legjobb eredményt hozó főnévelőhívás (71% sikeres aktiváció átlagosan 1321 ms alatt) és a legkevésbé sikeres tulajdonnév-előhívás között (58% helyes aktiváció átlagosan 1348 ms alatt).

Öregedés: gátlás vagy elfogadás?

Az emberek egy részét pánik keríti hatalmába, mikor észreveszik magukon az öregedés első tüneteit - apró ráncok, ősz hajszálak - mások viszont teljesen természetes folyamatnak látják mindezt, és képesek minden gond nélkül együtt élni az öregedés okozta változásokkal. Mindez visszavezethető az önmagunkkal való elégedettségre, az önbizalomra vagy éppen arra, hogy mennyire éljük tartalmasan az életünket, mennyire érezzük úgy, hogy az öregedés lehetőségektől foszt meg minket.

Forrás: Bóna Judit: Beszédtervezési folyamatok az életkor és a beszédstílus függvényében

Az antik filozófia és gondolkodásmód

Az antik gondolkodók a filozófia feladatát nem az absztrakt problémák megoldásában, vagy a módszeres gondolkodás kidolgozásában látták; a filozófiát sokkal inkább az igazsághoz vezető útnak tartották. Az elmélet egyes elemei már a modern filozófusoknál is megtalálhatóak – gondoljunk csak Kantra, aki szerint a görög gondolkodók sokkal jobban megközelítették a filozófus eszméjét, mint modernkori társaik; Hegelre, aki sajnálatát fejezi ki afelett, hogy a filozófiát nem gyakorolják többé privát művészetként, mint a görögöknél; vagy Heideggerre, aki a létezés görög értelméhez való visszatérésre szólít fel. Koncepciójának újdonsága ugyanakkor abban áll, hogy Hadot a kereszténységben látja azt a hajtóerőt, ami a filozófia hanyatlásához vezet.

A lelkigyakorlatok és a filozófia kapcsolatának kutatása sem új keletű. Hadot álláspontja abban hoz újdonságot, hogy a lelkigyakorlatokat nem pusztán dialektikus módszernek, hanem az egyetlen helyes életmódnak és magatartásformának tekinti. Az Hadot által leírt lelkigyakorlat ugyanis erkölcsi, intellektuális és gondolati dimenzióval egyaránt rendelkezik. A lelkigyakorlatok célja a szenvedélyek kordában tartása és a helyes életvitel kialakítása. A filozófia, mint „meditáció” tehát nemcsak a gondolkodást, hanem a személyiség egészét érinti. Hadot a lelkigyakorlat fogalmát Szókratész, Marcus Aurelius és Michelet gondolatainak és műveinek elemzésén keresztül fejti ki. Szókratészt, a bölcsességben magát folyamatosan gyakorló filozófus ősképeként, míg Marcus Aureliust rendszeresen írásos lelkigyakorlatokat végző filozófus császárként mutatja be, akinek épp a lelkigyakorlatokon keresztül sikerül eljutni a végső bölcsességhez, és megtalálni lelki békéjét.

Michelet velük szemben egy modern francia gondolkodó, akinek kitüntetett pozíciója Hadot szemszögéből abban áll, hogy Marcus Aurelius követőjeként egész életében azon fáradozott, hogy megvalósítsa a saját lelke és az objektív valóság között fennálló egyensúlyt, azaz végrehajtsa az általa harmonizációnak nevezett folyamatot. Hadot meglátása szerint nincs még egy előítélet, amely olyan mélyen meggyökerezett volna a modern történészek gondolkodásában, mint az a gondolat, hogy az antik filozófia az egyén visszahúzódása önmagába. Ezt a felfogást azonban két okból is helytelennek tartja. Először is azért, mert antik filozófiát közösségben gyakorolják, amelynek tagjai együtt kutatnak, kölcsönösen segítik, és szellemileg-lelkileg támogatják egymást. Másrészről a közösség tagjai sosem hagynak fel azzal, hogy a várost és polgártársaikat szolgálják. A filozófiára alapozott élet minden esetben a közösség iránt érzett elkötelezettséget vonja maga után. Hadotnak napjaink filozófiai élete szempontjából is releváns tétele szerint tévedés azt gondolni, hogy a filozófia a hellenizmus korában gyökeres átalakuláson ment át.

A közkeletű elképzeléssel szemben a hellenisztikus filozófia nem azért jött létre, hogy a politikailag elvesztett szabadságot a belső szabadsággal kompenzálják. Ebből ugyanis az következne, hogy az életformaként felfogott filozófia független a társadalmi és politikai környezettől, amely nyilvánvalóan védhetetlen álláspont. Hadot szerint egy-egy filozófiai iskola olyan életmódot és életszabályokat ír elő követői számára, amelyek befolyásolják életét és személyiségét egyaránt. Az életmód lényegi összetevői a lelkigyakorlatok, azaz az én megváltoztatásának és átalakításának különböző technikái. A választott életmódot az iskola követői a meditáció, az önmagukkal való beszélgetés, a lelkiismeret-vizsgálat, a képzeletgyakorlatok, illetve az önuralom segítségével valósítják meg.

Az ókori lelkigyakorlatok rendkívül sokfélék. Egyesek a helyes erkölcsi életre (Plutarkhosz), mások a szellemi koncentrációra helyezik a hangsúlyt, és a kozmosz és a természet tanulmányozása felé irányítják a lelket (platonikus hagyomány), ritkábban a személyiség átformálásával (Plótinosz) érnek véget. A gyakorlatok érzelmi és fogalmi tónusa a különböző iskolákban más és más. Az életerő mobilizálása és a végzet hatalmába való beletörődés a sztoikusoknál, a feszültség csökkentése és az elszakadás az epikureusoknál, illetve mentális koncentráció és az érzéki világtól való eltávolodás a platonikusoknál.

A látszólagos különbségek ellenére azonban ezek az iskolák céljaikat és eszközeiket tekintve alapvetően azonosak, amennyiben céljuk az önkiteljesítés és erkölcsi jobbá válás, eszközeik pedig a meggyőzés és a mentális koncentráció. A lelkigyakorlatok célja az önnevelés (paideia), amely megtanít bennünket arra, hogy kritikusan viszonyuljunk az emberek hétköznapi létmódjához, és az értelemnek megfelelő életet éljünk. A filozófia Hadot értelmezése szerint tehát életművészet, magatartás, és gyakorlat, amely hozzájárul ahhoz, hogy az ember önmagára eszmélve helyes képet alkosson a világról.

Pierre Hadot és a filozófia

Pierre Hadot tudományos tevékenységét az ókori művek fordítása és szövegkiadása fémjelzi. Az ő munkájának köszönhetően olvashatóak francia nyelven a keresztény újplatonikus Marius Victorius teológiai művei, és Plótinosz meghatározó fontosságú értekezései. A filozófia területén végzett munkássága előtt már történészként is az antikvitás újfajta értelmezésének lehetőségével foglalkozott. A lélek iskolája – lelkigyakorlatok és ókori filozófia című könyvét először 1981-ben adta ki, mely ma is a filozófia témájú könyvek egyik legismertebbje.

 Forrás: Faragó Emese: A lélek metamorfózisa

Az összes tudományok részben a filozófia, részben a matematika, részben a valóságtudomány körébe tartoznak. Valóságtudományok azok, melyek a tapasztalatban felmerülő adottságokkal foglalkoznak. Ilyenek: − a természettudományok, a történelem, lélektan stb. Tárgyukat az jellemzi, hogy időben adatnak: a valóság minden része időben van, azaz változásnak van alávetve. Hiszen „tapasztalni” csak azt lehet, ami változást mutat, mert csak ily mozzanat hat mind érzékszerveinkre, mind általában lelkünkre. Ebből kifolyólag minden, ami valóság, három szempontból vizsgálható: a múlt szempontjából, midőn azt kérdezzük, hogy a valóság miképpen lett azzá, ami most; azután a jelenben tekinthetjük azt, midőn a valóságot úgy tekintjük, amint nekünk a jelenben adatik; végre vizsgálhatjuk a valóságot a jövő szempontjából is, azt kutatván, hogy a valóság miképpen alakul majd a jövőben.

Ennek megfelelően a valóságtudományok három csoportra oszlanak: a valóságot mint a múltban keletkezettet vizsgálja a történelem vagyis a történettudományok; ilyen a természet történetére nézve pl. a kozmogónia, a fejlődéstan, az emberre nézve a politikai, gazdasági történet stb. A valóságot mint a Istenben adottat vizsgálják a leíró tudományok; ilyen a bonctan, a leíró lélektan, az archeológia, az etnográfia stb. Végre a valóság jövő alakulatával azok a tudományok foglalkoznak.

Ezek úgynevezett „törvényeket” iparkodnak a valóságban kimutatni inert hiszen a jövőt akkor tudom megjósolni, ha töri vényszerű kapcsolatot tudok kimutatni a valóság mozzanatai között, mint midőn valamely üstökös visszatértét a jövőben meghatározom azon az alapon, hogy az égitestek mozgásának törvényszerűségét ismerem így jönnek létre a törvényszerűség tudományai; ilyen a fizika, kémia, asztronómia stb. Későbben, midőn majd a logikai problémákkal kapcsolatban a tudomány fogalmát tüzetesen megalapozzuk, látni fogjuk hogy mily súlyos tévedésben vannak, akik csak az utóbbi diszciplínákat akarják elismerni igazi tudományoknak s a történelmet valamint a leíró tudományt nem ismerik el annak.

Mert hiszen látni fogjuk, hogy az a logikai struktúra, mely a törvényszerűség tudományait valódi tudományokká teszi, már benne rejlik a tudományos történelemben és a tudományos leírásban is. Ugyanakkor a valóságtudományoknak” más szenti pontból való felosztásával is meg fogunk ismerkedni most csak a tudományok rendszerének áttekintéséről van szó, hogy felismerhessük a filozófia és a szaktudomány viszonyát. Minden valóságtudomány előfeltétele, hogy aj valóság alá van vetve a számszerűségnek, azaz, hogy a számok törvényei érvényesek a valóságra is. Ha ezt nem tennők fel, maga a tudományos tapasztalás is lehetetlenné válnék. Mert hiszen tudományos célból tapasztalatokat gyűjteni, pl. megfigyelni vagy kísérletezni, annyit tesz, mint tapasztalati tartalmakat összegezni.

Megfigyeléseinket úgy használjuk; fel tudományos tételek megformulázására, hogy az „egy” és „több” eset, illetőleg megfigyelés fogalmaival operálunk. Ennyiben minden tapasztalat számlálás, és joggal mondhatjuk, hogy azáltal gyűjtünk tapasztalatokat, hogy a valóság mozzanatainak megszámlálhatóságában bízunk. A vaIóságtudomány előfeltétele tehát az aritmetika: az aritmetika logikai fejleménye pedig általában a matematika. Így jutunk a valóságtudományról logikai szükségképességgel a matematikára!

Ennek fő jellemvonása tehát a valóságtudománnyal szemben az, hogy nem valóságokkal, de a valóságnak, mint számszerűnek előfeltevésével s azoknak a fogalmaknak és tételeknek rendszerével foglalkozik, mely ez előfeltevésből egyedül logikailag, tehát további megfigyelés és kísérlet nélkül következik. Valóságtudomány s matematika közös előfeltevését pedig, amint láttuk, t filozófiai tudományok alkotják.

Filozófia és gondolatok

Első filozófia ismereteinkre általában a középiskolai évek alatt teszünk szert, de sokunk számára örök kérdés marad a filozófia pontos meghatározása és mibenléte. A filozófia megfoghatatlansága összetettségében és elvontságában rejlik, illetve szellemi tudomány lévén talán szubjektivitásában. Ám ha érdeklődést mutatunk a filozófia iránt, érdemes áttekinteni történelmi hátterét és történeti átalakulását, hogy közelebb kerüljünk megértéséhez és ezáltal mi magunk is többé válhassunk.

Forrás: Dr. Pauler Ákos: Bevezetés a filozófiába