A pszichés érzéketlenség elérésére irányuló kísérlet máris maga után vonja az eszkaláció első fokozatát: jelentkezik valamilyen tünet – kicsiny, ártalmatlan, de hűséges. A késztetés ezáltal megvalósult, bár tulajdonosa ezt meg akarta akadályozni. A pszichés impulzus ugyanis átültetésre, azaz, megéltségre vágyik, arra, hogy leszállhasson az anyagiság világába. Ha tehát nem ültetjük át szabad akaratunkból a testiségbe, akkor a tünetképzés kerülő útján jut el oda. Jól felismerhető ebben is az a minden körülmények között érvényes szabály, amely szerint minden késztetés, amelytől identifikációnkat megvonjuk, látszólag kívülről fog közeledni felénk.
A funkcionális zavarokat – amelyekkel a kezdeti védekezés után általában hamar megtanulunk együtt élni – mindenekelőtt az akut gyulladásos tünetek követik, amelyek a probléma természete szerint a testben szinte mindenütt megtelepedhetnek.
Ezeket a tüneteket a laikusok az -itis végződésről ismerhetik fel. Minden gyulladá- sos megbetegedés aktuálisan, konkrétan felszólít, hogy fogjunk fel valamit, s – amint azt a könyv második részében részletesen be is mutatjuk – egy tudattalan problémát akar láthatóvá tenni. Ha ez nem sikerül – végül is világunk nemcsak konfliktus-, de infekcióellenes is –, az akut gyulladások krónikussá (-ose) változnak. Aki a gyulladás üzenetéből nem hallja ki a változtatásra irányuló aktuális felhívást, olyan társat szerez be magának, aki intő jelenlétével hosszú időn keresztül kísérni fogja. A krónikus folyamatok tendenciájukban lassan visszafordíthatatlan testi elváltozásokhoz vezetnek, amelyeket azután gyógyíthatatlan betegségnek nevezünk.
Az utolsó eszkalációs fokozat a veleszületett torzulásokkal és zavarokkal olyan, mint az az egyenes, amelynek a vége kezdetébe torkollik. Amit halálunkig nem fogunk fel, azt tudatunk problémaként hurcolja magával a következő inkarnációba. Ezzel olyan témát érintettünk, amely kultúránkban még egyáltalán nem magától értetődő. Bár ez a hely itt nem alkalmas arra, hogy a reinkarnáció tanát megvitassuk, mégis elkerülhetetlen, hogy említést tegyünk a reinkarnációval kapcsolatos nézeteinkről, enélkül ugyanis egyes esetekben nem lenne követhető gondolatmenetünk a betegségről és a gyógyulásról. Sokak számára ugyanis a betegséggel kapcsolatos tartalmi koncepciónk nem alkalmazható, s így tarthatatlan a gyermekbetegségek s külö- nösen a veleszületett zavarok esetén.
Fertőzés és gyulladás
Az emberi testben lezajló betegségfolyamatok egyik leggyakoribb oka a fertőzés. A legsűrűbben előforduló akut szimptómák a gyulladások; a megfázástól a tüdő- gyulladáson át a koleráig és a himlőig. A latin betegségnevek „-itis” végződése mindenkor arról árulkodik, hogy gyulladásos folyamatról van szó (colitis, hepatitis stb.). A fertőzéses megbetegedések terén a modern orvostudomány az antibiotikumok (például penicillin) és az oltások felfedezésével óriási lépést tett előre.
Bár nemrég még a leggyakoribb halálok a fertőzés volt, ma már ez az egészség- ügyileg jól ellátott országokban inkább kivételnek számít. Ez persze nem azt jelenti, hogy manapság kevesebb fertőzésen esünk át, inkább csak azt, hogy a fertőzések leküzdésében megfelelő fegyverekkel rendelkezünk.
Akinek ez a (mindenesetre elfogadott) terminológia túlságosan „háborúsnak” tű- nik, ne tévessze szem elől, hogy a gyulladásos folyamatoknál valójában egyfajta „há- borúról” van szó, amely a testben játszódik le: a test immunrendszere megtámadja s legyőzi az egyre veszélyesebbé váló ellenséges kórokozókat (baktériumokat, vírusokat, toxinokat). E küzdelem tünete a duzzanat, a kivörösödés, a fájdalom és a láz. Ha a test sikeresen vette fel a harcot a betolakodó kórokozóval, átvészeljük a betegséget.
forrás: Thorwald Dehlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez
