Az antik filozófia és gondolkodásmód

Az antik gondolkodók a filozófia feladatát nem az absztrakt problémák megoldásában, vagy a módszeres gondolkodás kidolgozásában látták; a filozófiát sokkal inkább az igazsághoz vezető útnak tartották. Az elmélet egyes elemei már a modern filozófusoknál is megtalálhatóak – gondoljunk csak Kantra, aki szerint a görög gondolkodók sokkal jobban megközelítették a filozófus eszméjét, mint modernkori társaik; Hegelre, aki sajnálatát fejezi ki afelett, hogy a filozófiát nem gyakorolják többé privát művészetként, mint a görögöknél; vagy Heideggerre, aki a létezés görög értelméhez való visszatérésre szólít fel. Koncepciójának újdonsága ugyanakkor abban áll, hogy Hadot a kereszténységben látja azt a hajtóerőt, ami a filozófia hanyatlásához vezet.

A lelkigyakorlatok és a filozófia kapcsolatának kutatása sem új keletű. Hadot álláspontja abban hoz újdonságot, hogy a lelkigyakorlatokat nem pusztán dialektikus módszernek, hanem az egyetlen helyes életmódnak és magatartásformának tekinti. Az Hadot által leírt lelkigyakorlat ugyanis erkölcsi, intellektuális és gondolati dimenzióval egyaránt rendelkezik. A lelkigyakorlatok célja a szenvedélyek kordában tartása és a helyes életvitel kialakítása. A filozófia, mint „meditáció” tehát nemcsak a gondolkodást, hanem a személyiség egészét érinti. Hadot a lelkigyakorlat fogalmát Szókratész, Marcus Aurelius és Michelet gondolatainak és műveinek elemzésén keresztül fejti ki. Szókratészt, a bölcsességben magát folyamatosan gyakorló filozófus ősképeként, míg Marcus Aureliust rendszeresen írásos lelkigyakorlatokat végző filozófus császárként mutatja be, akinek épp a lelkigyakorlatokon keresztül sikerül eljutni a végső bölcsességhez, és megtalálni lelki békéjét.

Michelet velük szemben egy modern francia gondolkodó, akinek kitüntetett pozíciója Hadot szemszögéből abban áll, hogy Marcus Aurelius követőjeként egész életében azon fáradozott, hogy megvalósítsa a saját lelke és az objektív valóság között fennálló egyensúlyt, azaz végrehajtsa az általa harmonizációnak nevezett folyamatot. Hadot meglátása szerint nincs még egy előítélet, amely olyan mélyen meggyökerezett volna a modern történészek gondolkodásában, mint az a gondolat, hogy az antik filozófia az egyén visszahúzódása önmagába. Ezt a felfogást azonban két okból is helytelennek tartja. Először is azért, mert antik filozófiát közösségben gyakorolják, amelynek tagjai együtt kutatnak, kölcsönösen segítik, és szellemileg-lelkileg támogatják egymást. Másrészről a közösség tagjai sosem hagynak fel azzal, hogy a várost és polgártársaikat szolgálják. A filozófiára alapozott élet minden esetben a közösség iránt érzett elkötelezettséget vonja maga után. Hadotnak napjaink filozófiai élete szempontjából is releváns tétele szerint tévedés azt gondolni, hogy a filozófia a hellenizmus korában gyökeres átalakuláson ment át.

A közkeletű elképzeléssel szemben a hellenisztikus filozófia nem azért jött létre, hogy a politikailag elvesztett szabadságot a belső szabadsággal kompenzálják. Ebből ugyanis az következne, hogy az életformaként felfogott filozófia független a társadalmi és politikai környezettől, amely nyilvánvalóan védhetetlen álláspont. Hadot szerint egy-egy filozófiai iskola olyan életmódot és életszabályokat ír elő követői számára, amelyek befolyásolják életét és személyiségét egyaránt. Az életmód lényegi összetevői a lelkigyakorlatok, azaz az én megváltoztatásának és átalakításának különböző technikái. A választott életmódot az iskola követői a meditáció, az önmagukkal való beszélgetés, a lelkiismeret-vizsgálat, a képzeletgyakorlatok, illetve az önuralom segítségével valósítják meg.

Az ókori lelkigyakorlatok rendkívül sokfélék. Egyesek a helyes erkölcsi életre (Plutarkhosz), mások a szellemi koncentrációra helyezik a hangsúlyt, és a kozmosz és a természet tanulmányozása felé irányítják a lelket (platonikus hagyomány), ritkábban a személyiség átformálásával (Plótinosz) érnek véget. A gyakorlatok érzelmi és fogalmi tónusa a különböző iskolákban más és más. Az életerő mobilizálása és a végzet hatalmába való beletörődés a sztoikusoknál, a feszültség csökkentése és az elszakadás az epikureusoknál, illetve mentális koncentráció és az érzéki világtól való eltávolodás a platonikusoknál.

A látszólagos különbségek ellenére azonban ezek az iskolák céljaikat és eszközeiket tekintve alapvetően azonosak, amennyiben céljuk az önkiteljesítés és erkölcsi jobbá válás, eszközeik pedig a meggyőzés és a mentális koncentráció. A lelkigyakorlatok célja az önnevelés (paideia), amely megtanít bennünket arra, hogy kritikusan viszonyuljunk az emberek hétköznapi létmódjához, és az értelemnek megfelelő életet éljünk. A filozófia Hadot értelmezése szerint tehát életművészet, magatartás, és gyakorlat, amely hozzájárul ahhoz, hogy az ember önmagára eszmélve helyes képet alkosson a világról.

Pierre Hadot és a filozófia

Pierre Hadot tudományos tevékenységét az ókori művek fordítása és szövegkiadása fémjelzi. Az ő munkájának köszönhetően olvashatóak francia nyelven a keresztény újplatonikus Marius Victorius teológiai művei, és Plótinosz meghatározó fontosságú értekezései. A filozófia területén végzett munkássága előtt már történészként is az antikvitás újfajta értelmezésének lehetőségével foglalkozott. A lélek iskolája – lelkigyakorlatok és ókori filozófia című könyvét először 1981-ben adta ki, mely ma is a filozófia témájú könyvek egyik legismertebbje.

 Forrás: Faragó Emese: A lélek metamorfózisa