Voltak olyan pillanatok, amikor a valóság tökéletesen lefedte a képzeletemet. Ilyen volt az a pillanat is, ahonnan elindultam... Hevertem a Duna partján... nem történt semmi... nem teljesült semmilyen vágyam... egyszerűen csak voltam... Éltem... És tudtam, hogy élek.

Repültem visszafelé a múltamba. És éreztem, hogy minden rámrakódott évgyűrű boldogság-ízének más-más zamata van. Minél beljebb utaztam, annál édesebb volt.

Ötven esztendősen sok családi meghittség volt benne. Apai öröm, hitvesi szeretet, meditáci- ós pillanat... kiugrás a hétköznapi gondok aggodalmaiból. Kamaszkoromat az érzéki vágyódás fűszerezte. Ha akkor kérdezel, gondolkodás nélkül azt feleltem: a boldogság szexuális élmény! És itt nemcsak a testre gondolok.

Az ember szerelmes lehet egy vetített képbe, egy bájos kutyakölyökbe, de még a forró napsugárba is.

Egy idős embernek már csak ,,jólesik” a napsütés, de a fiatalt még erotizálja is. Rejtett élmény ez, s csak ritkán tudatosul bennünk. Meztelen testünket „átadjuk a Napnak”, e földön kívüli, izzó Hatalom életadó erejének. Ilyenkor érezzük, hogy hiába kétnemű a természet, hiába képes megtermékenyíteni önmagát: az Élet onnan jön, abból a ragyogó, óriási korongból. Nemcsak a fény, meg a D-vitamin, meg a sokféle rejtélyes sugárzás - de magának a testi létezésnek is minden lehető- sége és öröme.

Valahol itt van az ősi napimádat gyökere is. Tévedés azt hinni, hogy őseink a Napban magát az istent, vagy valamiféle elvont szimbólumot láttak. Nem! Ezt a minden sejtünket átható Kozmikus Erőt imádták, ami az egész természetet élteti, érzéki örömmel tölti el, és szaporodásra készteti.

Nem véletlen, hogy a legnagyobb kultúrák éppen a forróbb égövű tájakon születtek: Egyiptomban, Mexikóban, Indiában, Görögországban, vagy Izrael vidékén, olyan helyeken, ahol a mai elsápadt lelkű, túl okos, gyökereitől elszakadt, hervadt életű műember csak légkondicionálóval tud létezni. A Mahabharata, a Védák, a Biblia, a Korán, a Dhammapadda, a nagy tragédiák és filozófiák mind olyan helyen születtek, ahol ez a forró napszerelem elevenen élt, s ahol a mai embernek „nem működik az agya” a melegtől. Szinte érezni, hogy Euripidész, Platón és Homérosz művei a lángoló nap alatt születtek, a vakítóan kék tenger partján... nagyon messzire és magasra látni bennük, szinte a végtelenig... amíg a mai szerző száz wattos izzó mellett dolgozik, szűk fénykörben, amiből nem tud kitörni.

forrás: Müller Péter: Boldogság