Berg Judit nevét minden kisgyermekes szülő megismeri idővel – ha nem ő olvas az egyikből gyermekének, akkor az iskola lehetőséget nyújt a szerző jobbnál jobb történeteinek megismerésére. A Rumini igazán megkapó története mellett azonban Berg Judit más nagysikerű meséket is papírra vetett. Lássunk egyet ezek közül!

Meseleves vagy nyakleves?

- Mi lesz ma az ebéd? – érdeklődik a négyéves kislány.

- Zöldborsó leves, krumpli főzelék, fasírt.

- De én azt nem szeretem – görbül sírásra a kislány szája.

Anyuka sóhajt. Most mit mondjon? A tükörtojást és spagettit leszámítva semmit sem eszik meg a gyerek. Próbálta már kedvesen:

- Gyere, kóstold meg, meglátod milyen finom.

Máskor alkudozott vele:

- Na, csak öt kanállal egyél, és aztán jöhet a süti.

Volt már, hogy elvesztette a türelmét, és kiabált. Végül dühében elzavarta a kislányt az asztaltól. Utána persze bánta, de már nem volt mit tenni. Azt is elhatározta, hogy szigorú lesz:

- Addig nem mehetsz játszani, amíg el nem fogyott az ebéd!

Mindegy. Akármit főz, akármit mond, a kislány nem eszik. Pár falatot ugyan sikerül beleimádkozni, de minden étkezés nyűg.

Aztán egy nap zellerkrém levest küld a nagymama kóstolóba. Nagyon finom, de anyuka tudja: a kislány megkóstolni sem lesz hajlandó. Aznap délelőtt annyi a tennivaló, hogy nincs idő külön főzni a gyereknek. Ha nem eszi a levest, hát éhen marad. De amikor kiszalad a kislány a konyhába, hogy megkérdezze, mi lesz az ebéd, az anyja hirtelen ötlettől vezérelve azt mondja:

- Meseleves.

- Az mi? – tátja el száját a kis copfos.

- Olyan leves, hogy ha szépen eszed, mesélek közben.

- És mit mesélsz?

- Majd meglátod. Nagyon izgalmas lesz.

Bár még csak tizenegy óra múlt, a kislány nyafogni kezd:

- Éhes vagyok. Mikor ebédelünk már?

Mire eljön az ebédidő, a kislány már könyörög, hogy egyenek végre. És csodák-csodája, amíg anya halkan mesél neki fejből, fogy a zellerkrém leves. Utána a második fogás is eltűnik a tányérból.

- Ma nagyon finomat főztél! – dicséri anyját a kicsi. - Mikor lesz megint meseleves?

- Ma zellerből készült a meseleves. Holnap paradicsomból lesz. Jó?

- De mesélsz hozzá? – aggodalmaskodik a kislány.

- Hát persze.

- Nem vagy normális – mondja a szomszédasszony, amikor a kislány édesanyja elmeséli, hogyan eteti a gyereket. – Csak elkényezteted. Én már rég odacsaptam volna, ha a gyerekeim nem ennék meg az ebédet.

A kislány anyja nem válaszol. Ő nem tud odacsapni. Hetek-hónapok múlnak el, és a kislány egyre többféle ételt hajlandó megkóstolni. Zellerkrémlevest már mese nélkül is eszik. Néha, vészhelyzetben azért előkerül a mesevarázslat.

- Kóstold meg a szilváslepényt – kínálja a nagymama.

- Nem szeretem. – húzza el száját a kislány.

- Kóstoltad már?

- Nem. De nem szeretem – makacskodik a kicsi.

A nagymama sóhajt. Igaza van. De a kislány anyja már tudja, mit kell tenni:

- Mesélek neked a pásztorfiúról, aki úgy szerette a szilváslepényt, hogy nem is akart mást enni.

- Jó – egyezik bele a kislány, és boldogan hátradől.

A mese végén elgondolkozik, majd a nagymamához fordul:

- Teszel nekem porcukrot a szilváslepényemre?

Néhány nap múlva anyukának gyanússá válik a csönd a gyerekszobában. Nagyobb zsivajhoz szokott. Aggodalmasan lép az ajtóhoz, bekukucskál. Négyéves kislánya a babaágy mellett ül kötényben, kezében fakanállal. Kedves, türelmes hangon magyaráz öt hónapos húgának:

- Akkor most mondok neked egy mesét a babáról, aki nem akart rendesen szopizni.

Anyuka csendben mosolyog. Lehet, hogy a kicsi jó evő lesz?

Rumini mesén innen és túl

Vannak egy könyves szerzők és vannak, akik sikert sikerre halmoznak. A Rumini szerzője Berg Judit az utóbbiak táborát erősít. A kisegér tanulságos kalandjait bemutató Rumini mellett számtalan más gyermekbarát történettel is megörvendezteti a nagyérdeműt! Aki pedig Ruminihez ragaszkodik, annak sem kell bánkódnia, hiszen több köteten át követheti nyomon a kedves és mégis vakmerő főhős életének alakulását.

Forrás: Berg Judit: Meseleves vagy nyakleves?

A Rumini sikere vitathatatlan, hiszen története nem csak gyermekbarát, hanem izgalmas és tanulságos is. Ám nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tény sem, hogy egy imádnivaló négylábú a főszereplő a könyv főhőse. Ám nem Rumini az egyetlen egérsztár a gyermekirodalom történetében. Lássuk most egy másik híres kis rágcsáló történetét!

Egérmese

Egyszer volt, hol nem volt,

Dunánál is messzebb volt,

Tiszánál is messzebb volt,

bizony, nagyon régen volt.

Az egerek országában

Úgy tartják, hogy igaz volt.

Egérárok egérnépe nyugalomban éldegélt,

akadt bőven ennivaló, csend honolt és békesség.

Ám egy napon szörnyű dolog történt meg az árokban!

Korán reggel arra keltek, baj történt a városban.

Házak dőltek, fák ropogtak, hullottak az egerek,

visítozva menekültek felnőttek és gyerekek.

- Mi történik? - kérdezgették félénken az egerek.

- Földrengés van? Vihar pusztít? Ránk törtek a szellemek?

Összegyűltek sietve a fő-fő tudós egerek,

találják meg mihamarabb, hogy ez a baj mi lehet!

Méricskéltek, számolgattak, figyelték a terepet,

végül aztán megszületett kérdésre a felelet:

- Nem földrengés, nem tornádó. Nem csalás, nem ámítás,

bizony, ez egy veszedelmes, hórihorgas óriás.

Lett erre nagy riadalom, lótás-futás, cincogás!

Amerre az óriás járt, követte a pusztulás.

Összegyűltek sietve a fő-fő tudós egerek,

Találják ki mihamarabb, a megoldás mi lehet!

Összeültek, tanakodtak, figyelték a terepet,

végül aztán megszületett kérdésre a felelet:

- Mivel ez egy veszedelmes, hórihorgas óriás,

fogjunk össze, pusztítsuk el! Ez megoldás. Semmi más.

Másnap reggel összegyűltek a legbátrabb egerek,

harciasan megindultak, ropogtak a fegyverek.

Igen ám, de az ellenség hórihorgas óriás!

Ásítozva lesöpörte, lerázta a támadást.

Sírtak-ríttak az egerek, remegtek a gyerekek,

mi lesz velük, az óriás lassan mindent betemet!

Eközben egy pöttöm egér (legkisebb az árokban),

kiosont a hátsó kapun, s elindult a városban.

Nem búcsúzott el senkitől. Zsákot vett a hátára,

megkereste az óriást, s felmászott a lábára.

Három napon, három éjen kapaszkodott egyre fel,

néha bizony meg is csúszott, de csak ment, a hegyre fel.

Mikor aztán kimerülten feljutott a vállára,

kényelmesen benézhetett az óriás szájába.

Összeszedte bátorságát, elővette mosolyát,

illendően nagyot köszönt: - szép jó reggelt, óriás!

Csodálkozva nézett vissza a hatalmas szörnyeteg,

hunyorogva vizsgálgatta a csepp gyerekegeret.

- Miért vagy rossz? - szólt a kicsi. - Miért bántod népemet?

Jó neked, hogy elpusztulnak az ártatlan egerek?

Lábad nyomán házak dőlnek, hervadnak a virágok,

egykettőre tönkreteszed, kiirtod a világot!

- Ne haragudj, kicsi egér! - döbbent meg az óriás.

- Bármit tettem, nem akartam! Véletlen volt, semmi más.

Óriások földjén élek, Bumfóka az én nevem,

gyerek vagyok, hiszen látod, égig sem ér a fejem.

Elkószáltam szüleimtől, így kerültem hozzátok,

s a magasból nem láthattam a kis egérvilágot!

Szánom-bánom, amit tettem, bocsássál meg mindenért,

hazamegyek enyéimhez. Isten veled, kisegér!

Ezzel lassan, óvatosan, kerülve minden lakást,

Visszament a hazájába Bumfóka, az óriás.

Egyszer volt, hol nem volt,

Bizony nagyon régen volt.

Az egerek országában

úgy tartják, hogy igaz volt.

Rumini, mindenki kedvence

A Rumini egyik erőssége, hogy a szülőket és a gyermekeket egyaránt meg tudja ragadni. Mivel a Rumini bekerült az általános iskolások kötelező olvasmányai közé, így egyre több aprósághoz jut el. Nagy szerencse ez, hiszen a Rumini végre egy olyan történet, ami megkedvelteti a kisiskolásokkal az olvasást szerethető sztoriján és imádnivaló szereplőin keresztül!

Forrás: K. László Szilvia : Egérmese és más verses mesék állatokról

Miként szólnak a mesék a gyermekekhez?

Miután a mesét egy sajátos kommunikációs folyamat részeként értelmeztem, szeretnék rátérni a hatékonyság kérdésére. Mert azt már több kutató megállapította, hogy a kommunikáció, az alkalmazási technikáktól függően eltérő hatékonyságú lehet. A kommunikáció akkor lehet hatékony, ha a befogadó hitelesnek tartja a forrást, a kommunikációs tartalom közlőjét; ha teljesül a megosztott jelentés feltétele, azaz a megfelelő kódokat használjuk, amiknek a jelentését hasonlóan értelmezzük. Továbbá, annál hatékonyabb a kommunikáció, 3minél több szintjét használjuk, azaz a verbális, vizuális, non-verbális szinteket egyaránt, mely az interperszonális kommunikáció során valósul meg legteljesebben; 3a kommunikációs szituáció közegének minél inkább biztosítania kell az egymásra való teljes odafigyelés lehetőségét.

Ezek a technikák a gyermekeinkkel történő kommunikációra is érvényesek, melyek a mesélés folyamatában jól érvényesülhetnek, főleg a mesélés eredeti értelmében vett formájában, azaz a szülők által történő mesemondás, mesefelolvasás során. Hiszen a forrás hitelesnek tekinthető, mivel a mese ősi tapasztalatok művészi formában való megjelenítése. A mesélés a megosztott jelentés feltételének is megfelel, mert a gyermeknek megfelelő nyelven közöl információkat. Erre a későbbiekben magyarázatot is szeretnék adni. Továbbá teljesül a többszintű kommunikáció is az interperszonalitás révén, mely szülő-gyermek kapcsolatban ölt formát. A mesélés szituációja így, már önmagában egy olyan bensőséges családi légkör teremthető, melyben az egymásra való teljes odafigyelés megvalósulhat. Így a mesélés a gyermekek felé irányuló egyik leghatékonyabb kommunikációnak bizonyulhat.

A gyermeknevelés során a legfontosabb és egyben legnehezebb feladat, hogy biztosítsuk, a gyermekek egészséges személyiségfejlődését, és segítsük őket a teljes emberré válás hosszadalmas útján. Ahhoz, hogy az élet adta problémákkal a leghatékonyabban tudjanak szembenézni, meg kell adni nekik a külső támogatás mellett a belső lelki támogatást is, mert csak belső erőforrásaik kifejlesztésével, sok tapasztalat megszerzésén keresztül lesznek képesek megtanulni, hogyan kell önmagukat és a világot megérteniük, megtalálni benne a saját helyüket. A segítségnyújtás formáját pedig jól kell megválasztani, mert ebben az életszakaszban tanul legtöbbet az ember, de a kulturális örökség átadását az életkornak megfelelően, a szellemi képességeihez igazítva kell alakítani. A kisgyermekhez pedig ezt a tudást az irodalom közvetíti a legjobban.

A verbális kommunikáció fontos az ember életében, mert tartalmain át tud fejlődni az én. A személyiség belső szabályozásában szerepet játszó kognitív struktúrák is nyelvi kódokban szerveződnek. Azonban a tudattalan lelki tartalmak e kódban még nem integrálódtak, ezért ezeket nehéz a személyiség belső kontrollja alá vonni, csak olyan asszociatív tartalmakon keresztül lehetséges közelebb férkőzni a tudattalanhoz, melyek képesek közvetlenül hozzá szólni.

A gyermekek esetében ez a folyamat még jobban felerősödik, mert a személyiség három

énje - az ösztön-én, az én és a felettes én – még nem különül el világosan egymástól, az én még nem képes mindig ellenőrzése alatt tartani a felettes én és az ösztön-én kölcsönhatásait, így esetenként a gyermek egész személyiségét hatalmába kerítheti az ösztön-én. Az énjének ilyen működésével való megismertetése még rombolóbb hatású lenne. Ezért ahhoz, hogy mégis képes legyen kezelni a tudatalattijában lejátszódó lelki jelenségeket, hogy kordában tudja tartani ösztön-énjét, externalizálnia kell belső folyamatait. Ehhez olyan képek szükségesek, melyek közvetlenül a tudatalattihoz szólnak.

Erre a mesék azért képesek, mert szimbólumrendszerükön keresztül képekre és akciókra fordítják le az ember belső folyamatait, leegyszerűsítik, érthetővé teszik az emberek világát. Így anélkül, hogy tudatosan ráerőltetné a gyermekre olyan kérdések megvitatását, amik nyomasztják, a mese lehetővé teszi, hogy a gyermek a problémáira saját intellektusának és lelki fejlődési szintjének megfelelően maga találja meg a válaszokat.

Azért felel meg a mesék nyelve a gyermekeknek, mert ugyanazt az utat járja be, mint a gyermeki gondolkodás, melyben nagy szerepet játszik a képzelet, amivel a világról alkotott kép hiányosságait töltik ki. Ebben az életszakaszban még az animisztikus gondolkodás jellemző az emberekre, azaz nem csak az állatok éreznek és gondolkodnak ember módra, de az élettelen tárgyak is, így mindennek lelke van, mely lelkek hasonlóak, főleg a gyermekéhez, aki belevetíti magát ezekbe a dolgokba.

Ezenkívül, a gyermek maga körül folyamatosan radikális változásokat érzékel, melyek a felnőtt számára nem tűnnek olyan erőteljesnek, ezért nem is képesek ezt teljességében megérteni,de lebecsülni semmiképpen nem szabad ezeket a gyermeki érzéseket. Továbbá tudnunk kell, hogy a gyermekek még nem képesek elvont, objektív gondolkozásra, mely szükséges lenne a racionális magyarázatok megértéséhez, sőt ezek ellentétben állnak a gyermek belső élményvilágával, mert gyermekkorában az ember a világ összetevőit megszemélyesíti és elsősorban inkább képek, hangok, intuitív érzések alapján tájékozódik.

Így érthető, hogy a gyermekeknek azok a történetek a legmeggyőzőbbek, melyek összhangban vannak gondolkodásuk alapelveivel, melyek azzal, hogy a gyermekeket képessé teszik arra, hogy képzeletvilágukon keresztül levezessék belső feszültségeiket, megadják azt a biztonságot számukra, amelyre az egészséges személyiségfejlődésükhöz, az élettel, problémáival való szembenézéshez szükségük van.

Dixit: ne hagyd ki!

Milyen lehet egy játék, ahol nincsenek igazi vesztesek? Milyen lehet, ha nem hallgatod a mesét, hanem te magad szövöd a fonalát? Milyen lehet, ha beszélned kell valamiről, amiről mégsem szabad igazán mesélned? Csupa izgalom és kaland! Ez a Dixit. Színes, képes kártyák, ötletes szabályzat, semmi büntetőpont. A Dixit csupa móka és kacagás – na meg tanulás! Hívd ki a szüleid is egy Dixit csatára!

Forrás: Kukoda Alexandra: A mesék érték-kommunikációja régen és ma

Minden kisgyermek – sőt valljuk meg, a felnőttek igen nagy része is odavan a mesékért, akár arról van szó, hogy hallgatjuk vagy olvassuk azt, akár arról, hogy mi magunk kerülünk a mesélő szerepébe. A Dixit lehetőséget ad mindkét szerep kipróbáláshoz. De vajon miét is olyan fontosak a mesék az ember életében?

Ma is, akárcsak régen, a gyermeknevelés legfontosabb feladata a felnövekedés segítése: hogy a gyermek saját maga találja meg élete értelmét. Ha a lét mélyebb értelmét keressük, hinnünk kell abban, hogy fontos feladataink vannak, és állandó fejlődési lehetőség nyílik meg előttünk. A mesék látszólag nem sokat segítenek a modern társadalomban felnövekvő generációnak, hiszen jóval régebben jöttek létre, az életkörülmények pedig jelentősen megváltoztak. Valójában a mesék, különösen a népmesék gazdag tapasztalati anyagot szolgáltatnak az igazán fontos kérdésekben.

Elsősorban az ember belső problémáinak megértéséhez és megoldásához nyújtanak komoly segítséget. A sok évezredes szájhagyomány a meséket addig finomította, míg egyaránt alkalmassá váltak nyilvánvaló és rejtett jelentések közlésére, amit szimbolikus jelentésnek nevez a szakirodalom. Egyszerre tudnak szólni az emberi személyiség különféle belső rétegeihez: a tudatos, tudatelőttes és tudattalan világhoz. Segítségével a gyermek tudattalan tartalmait tudatos képzelődéssé alakítja. Ha a tudattalant elfojtjuk, és tartalma nem nyer bebocsátást a tudatos énbe, akkor a tudattalan elemek származékai súlyosan károsíthatják személyiségünket. A szülők és a pedagógusok túlnyomó többsége mégis azt hiszi, hogy a gyermektől távol kell tartani szorongásait, kaotikus, agresszív képzelgéseit. A mese sajátos művészi forma, irodalmi értékei vannak, műalkotás: gazdagságát és mélységét a legalaposabb elemzés sem merítheti ki. A gyermek minden más műalkotásnál jobban megérti. Megjelenik benne, és rajta keresztül jut el a gyermekhez az emberiség közös kultúrkincse.

A mesék, a mítoszok, legendák, vallási motívumok egy tőről fakadnak, visszavezethetők az emberiség írásbelisége előtti történelmi időszakba és beágyazódnak a kultúrtörténeti emlékekbe. A platóni eidosz magyarázó leírása szerint történeteink a bennünk élő ősidők óta meglévő általános képekből, a kollektív tudattalanból erednek. A mesék nagyobb része felett teljes mértékben a képzelet uralkodik. A mesék mindig realisztikusan kezdődnek. Aztán elindul a szándékos ködösítés: a régi kastélyok, a sötét barlangok, a szobák, ahová nem szabad belépni, az áthatolhatatlan erdők és a réges-régen világa mind arra utalnak, hogy valami nem látható, rejtett belső dolog fog feltárulni előttünk. A gyermek tudja, hogy a mesék nem a hétköznapi valóság, hanem a szimbólumok nyelvén beszélnek hozzá. Nyilvánvaló, hogy a lélek belső útjain járunk. A csodák világában tett utazás végén a gyermeket visszavezeti a valóságba. Így megtanulja, hogy bátran alámerülhet, majd visszatérhet a képzelet világából - a boldog, de csodák nélküli valóságba.

A legújabb álomkutatás kimutatta, hogy ha valaki alhat ugyan, de álmodni nem engedik, kevésbé sikeresen birkózik meg a valóság problémáival. Saját tudattalan problémáit nem tudja álmokban feldolgozni, és ez érzelmileg megzavarja. Ha a gyermek csak „valósághű” történeteket hall, arra a következtetésre juthat, hogy belső valóságának jelentős része szülei és a külvilág számára elfogadhatatlan. A kultúránkban uralkodó felfogás nem vesz igazán tudomást az emberi természet árnyoldaláról. A mese lehetőséget teremt a személyiség árnyékának megismerésére és megoldásokat kínál a nyomasztó lélektani nehézségekre. Sok szülő vallja, hogy a gyermeket csak valóságos, kellemes dolgokkal, az élet napos oldalával szabad megismertetni. De az egysíkú megismeréstől egysíkú lesz a lélek és a való élet korántsem csupa napfény. Azt szeretnénk elhitetni gyermekeinkkel, hogy eredendően minden ember jó és mi szülők pláne csak azok lehetünk. Csakhogy a gyermekek tudják, hogy ez nem így van, hogy ők maguk sem mindig jók, de, még ha jók is, gyakran szeretnének inkább nem azok lenni. Pszichológiai iskolák szerint az igazi fejlődés feltételezi, hogy el tudjuk fogadni az élet problematikus természetét, hogy a nehézségek ne győzhessenek le, és ne futamítsanak meg bennünket. A mesék egyetemes emberi problémákat vetnek fel. Az emberi személyiség kialakulásáról és fejlődéséről szólnak.

A felnövekvés során a gyermeknek rengeteg pszichológiai problémát kell megoldania. Le kell győznie narcisztikus csalódásait, ödipális konfliktusait, testvérféltékenységét, meg kell tanulnia eltépni a gyermeki függőség szálait és egy felnőtt, önálló életet kell kialakítania. A mesék úgy tudnak beszélni az eközben átélt súlyos belső feszültségekről, hogy a gyermek öntudatlanul is megérti azokat. Eközben nyíltan szembesítenek az alapvető emberi létfeltételekkel: beszélnek az öregedésről, halálról, az emberi lét határairól.

Dixit: engedd szabadjára a fantáziád!

A Dixit nem egy hagyományos társasjáték. A Dixit valami egészen különleges, amit muszáj kipróbálnia mindenkinek, aki szereti a meséket. Hogy miért? Mert a Dixit teret ad, hogy kipróbálhassuk, milyen lehet mesélőnek lenni, és próbára is tesz mindenkit, hiszen ki is kell találni miről, melyik kártyáról szól a mese. Ez varázslat a javából.

forrás: Janovszki Gabriella: A játék és a mese kultúrtörténeti jelentősége, szerepe gyermekkorban, valamint egész felnőtt létünk során

3. rész: A feltámadt délnyugati szél 

csak úgy repítette a Szélkirálynőt. Az óriáspolipot maguk mögött hagyták, és a tenger színe sem volt
már olyan fenyegetően sötét, mint amikor a Ragacs-tenger közepén jártak. A kapitány a hajó hátsó korlátjának maradványainál állt.
Körülötte sürgött néhány matróz, és ott volt a hajó ezermestere, Dolmányos papa is.
– Jó nagy pusztítást végzett az a polip – csóválta a fejét a kapitány. – Minél hamarabb meg kellene javítani a faszerkezetet. Veszélyes így hajózni tovább. Ez a hátsó rész nem bír ki még egy vihart.
– Nem bizony – vakargatta a fejét Dolmányos papa –, de a javításhoz horgonyt kéne vetni, és jó pár köteg deszkára is szükségem volna.
– Márpedig deszka egy szál sincs a hajón. Még a mentőcsónakokat is fel kellett áldoznunk.
– Pedig a javításhoz mindenképpen fára van szükség.
– Ötszáz mérföldre vagyunk a legközelebbi kikötőtől. Legalább egy hétig tart odáig az út, ráadásul nem is arra kell mennünk – mormolta a kapitány.
– Ha ki tudnánk kötni valahol, vághatnánk fát a javításhoz. Az is megtenné – gondolkozott Dolmányos papa.
A kapitány bólintott.
– Beszélek Sebestyénnel és megnézzük a térképet. Hátha találunk egy kis szigetet.
A kapitány elsietett, a matrózok pedig aggódva kémlelték az eget. Nehogy rájuk törjön egy vihar, mielőtt befoltozzák a megrongálódott részt.
Eközben Negró a fedélzeten intézkedett. A polip elleni küzdelem során bizony hatalmas lett a felfordulás. Mindenütt törött rudak, zsákdarabok, faforgácsok hevertek. Valaki a szerszámos ládát is vízbe dobta, tartalma szanaszét hevert a kabinok előtt.
– Roland, keríts egy zsákot, és szedd össze a szerszámokat! – osztotta Negró a munkát. – Fábián, gyűjtsd össze és vidd a raktárba ezeket a rudakat. Balikó, Rumini, súroljátok tisztára a fedélzetet!
– Már megint nekünk kell felmosni – dühöngött Rumini, de Balikó oldalba bökte.
– Nyugi, nem mosunk fel és kész.
Rumini csodálkozva nézett Balikóra, aki hatalmasat kacsintott.
– Nincs mivel. Vízbe dobtam a felmosó dézsát és partvisokat is.
– De a vödröket...
– Azokat is. És a felmosó rongyot!
– De a felmosó rongy nincs is fából – képedt el Rumini. Balikó büszkén kihúzta magát.
– Nem baj, azért én bedobtam. Untam már, hogy mindig nekünk kell padlót súrolni.
– Hát ti mit sutyorogtok itt? – lépett hozzájuk szigorú arccal Negró, de mielőtt válaszolhattak volna, felharsant az őrszem hangja:
– Föld a láthatáron!
Mindenki a korláthoz rohant és a szemét meresztette a távolba. Sajtos Pedro, az őrszem, a magasból mutatta az irányt, a kapitány pedig szeméhez emelte a távcsövét.
– Te látsz valamit? – sandított Balikó Ruminire.
– Nem én. Túl messze vagyunk még. Pedro is csak távcsövön át vette észre.
A kapitány Sebestyénre nézett.
– Kicsi sziget, nagy heggyel a közepén. Úgy öt-hat mérföldnyire lehet.
– A térképen nincs semmi.
– Akkor ez egy felderítetlen sziget.
– Kikötünk? – kérdezte Sebestyén.
Muszáj. Fát kell szereznünk a javításhoz, és az élelmiszerkészletünket is fel kéne tölteni. Ha laknak bennszülöttek a szigeten, talán egy-két kenut is vehetünk tőlük az elveszett mentőcsónakok helyett.
– Azért legyünk óvatosak – morogta Sebestyén a bajusza alatt. Még mindig a Ragacs-tengeren járunk. Ki tudja, mi lakik azon a szigeten.
– Akkor is kikötünk – döntött a kapitány, Sebestyén pedig a sziget felé fordította a hajó orrát. Néhány óra múlva már szabad szemmel is jól lehetett látni a szigetet. A középen magasló hegyet mindenütt harsányzöld erdő övezte.
– Ekkora erdőben biztosan találunk megfelelő fákat – örvendezett Dolmányos papa.
– Nagyon sűrűnek tűnik – hunyorgott Negró. – Lehet, hogy valódi dzsungel. Nem árt, ha vigyázunk. Tele lehet mérges kígyókkal, pókokkal, vadállatokkal.
Ennek hallatán Rumini izgatottan fészkelődni kezdett.
– Lehet, hogy óriási gyümölcsfák is nőnek ott – ábrándozott Balikó. – Kéne egy kosár.
– Igen, ez az – pattant fel Rumini, és megindult a legénységi kabinok felé.
Balikó utána szaladt.
– Van kosarad?
– Dehogy, a dobozomért megyek.
– Azért a kis rácsos vacakért? Abba még egy ananászt se tudunk bepréselni.
– Nem is kell. Én nem gyümölcsöt akarok beletenni.
– Hát mit? – képedt el Balikó.
– Bogarat, pókot, hangyát. Amit találok.
– Te nem vagy normális.
– Neked meg mindig csak az evésen jár az eszed. Kérj Ajtonytól egy szakajtót, engem meg hagyjál békén – dühösködött Rumini.
– Minek neked az a bogár meg pók? Szedjünk inkább datolyát – próbálkozott Balikó.
– Én pókot szedek.
– A datolya sokkal finomabb. De szedhetünk fügét vagy banánt is.
– Nem érted? Igazi pókot akarok. Te pedig egy haspók vagy, úgyhogy semmi dolgom veled.
– Ne csináld már, Rumini. Legalább mondd meg, miért akarsz pókot gyűjteni…

Szerethető kötelező olvasmány: Rumini

Számtalan állatmese létezik, mégis az egyik legkedvesebb a Rumini. Hogy miért? Talán mert az egérkék aprók és szerethetőek. Talán mert a Rumini fordulatokban gazdag, mégsem agresszív vagy erőszakos, mint a legtöbb mai gyermekeknek szánt könyv vagy film. A Rumini a szülők gyermekkorát idézi, mikor a mese még mese volt, azzal a céllal, hogy elvarázsoljon, hogy beindítsa a fantáziát, vagy épp. hogy álomba ringasson. 

Forrás: Berg Judit: Rumini

2. rész: Már egy hete tartott az út:

– Nem tetszik nekem ez a vidék – mondta a kapitány. – A szél elsodor minket az Azúr-tengerről. Attól tartok, hamarosan a Ragacstenger vizére jutunk. Szeretném elkerülni azt a helyet.
– Nehéz lesz – csóválta a fejét Sebestyén. – Állandóan déli szél fúj. Egyenesen visz minket északra, ha akarjuk, ha nem. Olyan erős, hogy nem tudunk megfordulni.
A kapitány pipára gyújtott, és a térképet nézte.
– Már tegnapelőtt keletnek kellett volna venni az irányt. Ha észak felé megyünk, sokkal tovább tart majd az út, és csak kerülővel jutunk vissza a Sárkány-szoroshoz. Már ha egyáltalán kijutunk a Ragacs-tengerről.
Nem csoda, hogy a kapitány és Sebestyén aggódtak. Az a fránya déli szél olyan vizekre sodorta a hajót, amit minden matróz szeretne elkerülni. A tenger színe egyre sötétebb lett, a korábbi azúrkék víz lassacskán kékes-feketébe fordult. Megváltozott a szél zúgása is, úgy hangzott, mintha gonosz nevetés dübörögne mindenütt. Senki sem tudta, miért veszélyes a Ragacs-tenger, csak azt tudta minden hajós, hogy jobb messzire elkerülni ezt a baljós vidéket. Időnként híre járt a kikötőkben, hogy ez vagy az a hajó elsüllyedt a Ragacstengeren, máskor meg valami szörnyetegről suttogtak a vén tengerészek. Biztosat senki sem mondott, csak azt hajtogatták, hogy jobb még a tájékát is elkerülni ennek a sötét helynek. És most mintha még a szél is az egerek ellen dolgozna: hatalmas erővel sodorta a vitorlást a veszélyes irányba.
A matrózok a fedélzeten dolgoztak. Rumini és Balikó éppen a szerszámosládából merték a vizet. Előző nap ugyanis akkora vihar tombolt, hogy a hajó felett átcsapó hullámok minden lyukat vízzel töltöttek meg.– Elegem van – siránkozott Balikó. – Reggel óta vizet meregetünk egy kis-vödörrel. Szeretnék végre hátradőlni és gond nélkül fütyörészni.
– Vagy inkább gond nélkül kekszet majszolni, nem? – vigyorgott Rumini.
– Egy a lényeg: elég volt – tette le vödrét Balikó. – Befejeztem. Felállt és felkapaszkodott a korlátra.
– Dolgozz egy kicsit nélkülem. Én most a tengert kémlelem. Egy darabig kémlelte a tengert, aztán összehúzta a szemöldökét, végül döbbenten szólt hátra:
– Te, Rumini, én még ilyet nem láttam. Egészen fekete a tenger.
– Tegnap az volt a baj, hogy túl nagyok a hullámok, tegnapelőtt a szél hangja nem tetszett, ma meg túl fekete a tenger – mérgelődött
Rumini. – Úgy nyavalyogsz, mint egy óvodás kislány.
– Jól, van, jól. Meg sem mukkanok többet – sértődött meg Balikó, és hátat fordított barátjának.
Egyszer csak megjelent Roland, kezében hatalmas, vízzel teli vödörrel. Ruminiék láttán nyomban úgy döntött, hogy pihenőt tart. Le is huppant a két barát mellé a fedélzetre.
– Elegem van – nyögte.
Balikó felemelte az ujját, és szigorú képet vágott.
– Ilyet még véletlenül se mondj, Roli, mert Rumini nem tűri a nyavalygást. Leharapja a fejed, ha nyafogsz.
Roland értetlenül pislogott egyik cimboráról a másikra, Rumini pedig mérgesen fújt egyet.
– Nem hagynátok végre abba? Három napja mindenki nyavalyog valamiért. Már csak az hiányzik, hogy a kapitány is rákezdje.
Roland közelebb hajolt:
– Ami azt illeti, van miért sóhajtoznia.
– Igazad van – morgott Rumini –, én is sóhajtoznék a helyében, na ilyen matrózaim lennének, mint ti.
– Figyelj ide, pukkancs! – suttogta Roland. – Most hallottam a kormánykerék mellett, hogy baj van. A kapitány mondta Sebestyénnek.
Attól fél, hogy a déli szél egyenesen a Ragacs-tengerre sodor minket.
Rumini felnevetett.
– Mi az a Ragacs-tenger? Nehogy azt mondd, hogy só helyett olvasztott cukor van benne.
Balikó felnevetett, de Roland komoly maradt.
– Ti tényleg nem hallottatok még a Ragacs-tengerről?
– Miért, kellett volna? – kérdezett vissza egyszerre a két barát. – Mit kellett volna hallanunk?
– Senki sem tudja biztosan. De fekete a vize, és gonosz dolgok történnek benne.
– Fekete? – vágott közbe Balikó.
– Igen, vagy legalábbis nagyon sötét. Erről lehet megismerni.
– Nézzetek csak ki a vízre! – pattant fel Balikó. – Ezt mondtam neked az előbb, Rumi.
Balikó felkapaszkodott a korlátra, Rumini és Roland a nyomában, és együtt bámulták a hullámokat. Ameddig a szem ellát, fekete volt minden.
– Ugye megmondtam? – nézett Balikó Ruminire.
– Hm. Tényleg mintha kicsit sötétebb volna a kelleténél. De ennyitől még nem rezelek be.
– Akkor hallgass ide! – vette át a szót Roland. – A múltkor, amikor Selyemországban vetettünk horgonyt, beszélgettem két halásszal a kikötőben. Ők mesélték, hogy a Ragacs-tengeren valami szörnyeteg fel akarta borítani a hajójukat.
– Persze, biztos. Miért nem rögtön a hétfejű sárkány? – gúnyolódott Rumini, de Roland dühösen a szavába vágott.– Jó, ne hidd el, ha nem akarod. De a kapitány és Sebestyén is aggódnak, úgyhogy szerintem is van miért félni.
– Ne félj, pici Roli – vigyorgott Rumini –, a bátor Rumini bácsi majd megvéd téged a csúnya szörnyetegtől.
– Haha. Nagyon vicces vagy – húzta fel az orrát Roland, és lehajolt a vödréért, hogy faképnél hagyja a gúnyolódót. Ám ebben a pillanatban rándult egyet a hajó.
– Mi volt ez? – torpant meg Roland.
– Csak egy széllökés – legyintett Rumini. A hajó megint rándult egyet.
– Ez nem a szél – suttogta rémülten Roland. Újabb két rándulás.
– Lehet, hogy zátonyra futottunk – nyögte egyre rémültebben Roland.
– Itt nagyon mély a víz. És különben is hallottuk volna a reccsenést, ha eltörik a hajó alsó bordázata – próbálta nyugtatni Balikó, de ő is elég aggodalmas arcot vágott.
Megint két rándulás, majd hatalmas rázkódás következett.
– Valami lökdösi a hajót!
– Riadó! Mindenki a fedélzetre! – harsant a kapitány hangja a parancsnoki hídról.
Újabb rázkódás.
– Hátulról rázza valaki a hajót. Gyertek utánam! – kiáltotta Rumini, és futva indult a hátsó fedélzet irányába. Roland és Balikó összenéztek, aztán utána iramodtak. Közben hatalmas mozgás támadt a fedélzeten, minden matróz a korláthoz szaladt, és a tengert kémlelte.
– Kapitány úr, ott! Rátapadt valami a hajó farára! – hallatszott az árbockosárból az őrszem, Fábián hangja.
– Mozog! A karjával rázza a hajót! – kiáltották többen is…

A Rumini már kötelező olvasmány

A Rumini ma már a kötelező olvasmányok listáján is szerepel. Nagyon szerencsés döntés volt, hogy egy olyan könyvvel gazdagodott a kicsiknek szánt kötelezők listája, mely megszeretteti a gyerekekkel az olvasást. A Rumini a cselekmény fordulatosságával, a kalandokkal teli történettel, a vidám hangvétellel minden gyerkőcnek belopja magát a szívébe! A Rumini az a könyv, mely tökéletesen megfelel esti mesének, de a kicsik akkor is szívesen olvassak, ha muszáj. Nagyobbacska gyerekeknek pedig jó lehetőség a Rumini társasjáték, amiben a kicsik újra találkozhatnak a megszeretett hősökkel. 

Forrás: Berg Judit: Rumini

Hallottál már róla? Kötelező olvasmány a csemetéd számára? Érdekel, hogy miért lett az és hogy miért ilyen sikeres? Olvass bele most!

1. rész:

Rumini érkezésének híre mindenkit meglepett a Szélkikrálynőn. Negró, a mindig szigorú, keménykezű fedélzetmester gyanakodva méregette a kisegeret.

– Rajtad fogom tartani a szemem! Lehet, hogy a kapitánynak vajszíve van, de engem nem versz át! Ha nem végzed rendesen a munkád, cápaeledelt csinálok belőled!
– Ne törődj Negróval! Mindenkivel így beszél – lépett Ruminihez egy hozzá hasonló formájú kisegér, amikor Negró végre továbbment.

Barátságosan nyújtotta a mancsát.
– Balikó vagyok. Szintén hajósinas.
– Mondd csak, mi a hajósinasok dolga? – kérdezte Rumini. Negró dörgedelmei alaposan elvették a kedvét a hajózástól.
– Takarítani, tenni-venni, segíteni – sorolta Balikó. – Nem vészes. Csak a fedélzetsúrolást utálom.
Rumini elhúzta a száját.
– Én még sosem súroltam, de nem is hangzik valami jól. Kártyázni tudsz?
– Tudok hát! – csillant fel Balikó szeme. – Csak nincs kivel. Roland és Dundi Bandi ugyan játszanak néha, de nem valami ügyesek.
– Itt vagyok én! – húzta ki magát Rumini, és megint úgy érezte, nem is lesz olyan rossz a Szélkirálynőn szolgálni.
– Nagyon örülök! – mosolygott Balikó. – És meglátod, a többiek is egész rendesek.
– És az a hatalmas termetű matróz? Sebestyén. Vele már a Hétágú Szigonynál találkoztam – kérdezte Rumini.
– Sebestyén nem matróz, ő a kormányosunk – magyarázta Balikó. – Nagyon erős, még a legnagyobb viharban is ura marad a hajónak. Aztán ott van még Frici...
Balikó még sorolta volna, kik szolgálnak a Szélkirálynőn, de Negró ismét megjelent, és gúnyosan végigmérte őket.
– Sejtettem, hogy a két fiatalúr hamar összebarátkozik. Nemsokára meglátjuk, ki ért jobban a fedélzetsúroláshoz. De előtte lóduljatok a főárbochoz. Ott van a gyülekező. A kapitány beszédet mond.
Rumini és Balikó már futottak is. A többiek is hamarosan megérkeztek. A kapitány felállt egy láda tetejére, és így szólt:
– Fiaim, eljött az idő. Néhány nap múlva felhúzzuk a horgonyt, és útra kelünk Pelevárba, a Nagy Pele-szigetek fővárosába. A pele király udvarába viszünk rakományt. Sürgős rendelést kaptunk, nem késlekedhetünk. Tudom, hogy nemrég tértünk haza az előző utunkról, fáradtak és kimerültek vagytok még. De neki kell állnunk, hogy rendbe hozzuk a hajót, mert küldetésünk fontos, és hosszú,
viszontagságos út áll előttünk. Ma este még mindenki kedvére pihenhet, de holnap hajnalban megkezdjük a munkát.

Másnap még alig pitymallott, amikor a legénység már a fedélzeten sürgölődött. Sebestyén, a kormányos beolajozta a kormánykereket, letörölte az iránytűket. Frici és Dundi Bandi a kötelekkel bíbelődtek, ellenőrizték, hogy elég erősek-e. Az orrvitorla kötele foszladozott már, ezt erős kenderkötélre cserélték ki. Roland és Dolmányos papa, a hajó ezermestere a vitorlákat csavarták le.
Szerencse, hogy a fővitorlát is letekerték: a múltkori vihar alaposan megtépázta, két helyen is beszakadt a széle. Roland erős cérnát fűzött a vitorlavarró tűbe, és Dolmányos papa nekilátott, hogy összevarrja a szakadást. Ajtony, a szakács a konyhában rendezkedett.

A hosszú útra sok mindent beszerzett már, most próbált helyet találni huszonöt guriga sajtnak, négy zsák krumplinak, három láda kukoricának, kekszeknek, lisztnek, olajnak. A kapitány töprengve hajolt a térkép fölé, nagy gond nyomta a vállát. Ő tudta csak, milyen veszélyes út áll előttük. Hiába kínált a pele király udvarmestere sok száz aranyat a szállítmányért, a küldetésre egész Egérországból egyedül csak a Szélkirálynő mert vállalkozni.
Útközben ugyanis át kell haladni a Sárkány-szoroson, ami közismerten az Azúr-tenger legveszélyesebb vidéke.
– Hé, Sebestyén, vigyetek le a raktárba két hordó puskaport is-szólt ki a kapitány az ablakon a kormányosnak. – Ki tudja, hátha szükségünk lesz rá.
Negró egy percet sem pihent. Hajnal óta körbe-körbejárt: mindenre figyelt, mindenkit ellenőrzött, sürgette a matrózokat. Hamarosan itt az ideje, hogy bepakolják a rakományt. Elégedetten pödörte a bajszát, mert szépen haladt a munka. Aztán egyszer csak a mentőcsónak alól kiszűrődő hangokra lett figyelmes:
– Csaltál Rumini, nem ér!
– Nem csaltam.
– De igen.
– Nem igaz. Szerencsém volt!
– Nem játszom veled többet!
– Ugyan, Balikó, veszteni tudni kell! Osztok újra.Negró lábujjhegyen lopakodott a lefordított mentőcsónakhoz. Amikor odaért, hirtelen felemelte a csónakot, és előráncigálta alóla a két megrettent hajósinast.
– Ezer mennykő és macskajaj, mit műveltek itt? Mit mondtam nektek, mi a dolgotok?
Balikó mukkanni sem mert, de Rumini rávágta:
– Azt mondtad, Negró, hogy takarítsuk fel a fedélzetet. És éppen a mentőcsónak alatt töröltük le a pókhálót.
– Micsoda? És ez mi a mancsotokban? Csak nem kártyával törlitek a port?
Rumini már éppen válaszolt volna, de nyílt a kapitányi fülke ajtaja. Az öreg egér haragosan kérdezte:
– Mi ez a zenebona?
Negró összecsapta a sarkát:
– Kapitány úrnak jelentem, hogy a két hajósinas takarítás helyett a mentőcsónak alatt kártyázott.
A kapitány megharagudott.
– Adjátok ide azt a kártyát! A mindenit! Rumini fiam, emlékezz arra, amit hajóra szállásod napján mondtam! Csak becsületes munkával boldogulsz itt nálunk. Ha nem dolgozol, itt hagylak a kikötőben!
És ez Balikóra is vonatkozik. Most pedig munkára fel!
Rumini felsúrolja a fedélzetet, Balikó kitakarítja a raktárt!
– Jaj ne! – jajdult föl a két kisegér, de a kapitány haragosan dobbantott:
– Egy szót se többet! Induljatok!
A két jómadár dolgára indult, a kapitány pedig meghagyta Negrónak, hogy küldje be hozzá Cincogi doktort, a hajóorvost, mert fontos ügyben akar vele beszélni.
Egy óra múlva minden készen állt. Negró a fedélzeten sorba állította a matrózokat.
– Gyerünk. A parton ládákban áll a rakomány. Le kell hordani a raktárba.
– Mit szállítunk? – kíváncsiskodott Balikó.
– Majd pont a te orrodra fogom kötni – torkolta le Negró.
A matrózok kettesével-hármasával cipelték a nehéz ládákat a raktárba. Negró irányította őket, megmutatta, melyik ládát hová tegyék.
– Nézd, Balikó, mindegyik ládán címer van – súgta Rumini.
– Dolmányos papa szerint személyesen a pele királynak visszük a rakományt – lépett melléjük Roland.
– Mi lehet bennük? – töprengett Balikó.
– Lefogadom, hogy mindenféle selymek, bársonyok, csupa unalmas és drága vacak – fmtorgott Rumini.
– Nem biztos. Lehet, hogy a királyi konyhára viszünk finomságokat. Láttam, hogy a kapitány múlt héten többször is tárgyalt Grillázs mesterrel, a főcukrásszal.
– Ezt nézzétek, ez meg is van címezve – bökött a legnagyobb ládára Roland. Lassan betűzte: – „Királyi kertészet – felnyitni szigorúan tilos".
– Mért nem szabad felnyitni? – tűnődött Balikó. Rumini vállat vont:
– Biztos félnek, hogy elfutnak a tulipánhagymák. Roland rémült arcot vágott:
– Jön Negró.
Rumini és Balikó gyorsan nekiveselkedtek a ládának.
– Ezt tegyétek leghátulra – parancsolta Negró. – És eszetekbe ne jusson kotorászni benne. Veszélyes!– Vajon miért veszélyes? – gondolkozott Balikó, amikor Negró végre továbbment.
– Lehet, hogy harapnak is a tulipánhagymák – kuncogott Rumini.
– Jó lenne tudni, mi van benne.
– Majd éjjel belopódzunk és megnézzük – jelentette ki Rumini.
Balikó rémült arcot vágott.
– Ne csináld, Rumini, ha rajtakapnak, szedheted a sátorfádat.
– Nyugalom – kacsintott Rumini. – Engem nem olyan könnyű rajtakapni. Inkább azt mondjátok meg, mikor ebédelünk végre…

Rumini: egy kisegér nagy kalandja

A Rumini egy kedves történet, melynek főhőse egy kisegér. Nagyon fontos, hogy a Rumini igazi gyermekbarát sztori. Mese nagybetűkkel. Manapság sajnos számtalan olyan gyermekeknek szánt történet lát napvilágot filmen vagy könyvben, mely még a felnőttek számára is nehezen emészthető, gyermekek számára pedig kimondottan romboló hatású. A Rumini azonban mese a javából! Kalandokban és érzelmekben gazdag, kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas kis történet.

forrás: Berg Judit: Rumini