3. rész: A feltámadt délnyugati szél 

csak úgy repítette a Szélkirálynőt. Az óriáspolipot maguk mögött hagyták, és a tenger színe sem volt
már olyan fenyegetően sötét, mint amikor a Ragacs-tenger közepén jártak. A kapitány a hajó hátsó korlátjának maradványainál állt.
Körülötte sürgött néhány matróz, és ott volt a hajó ezermestere, Dolmányos papa is.
– Jó nagy pusztítást végzett az a polip – csóválta a fejét a kapitány. – Minél hamarabb meg kellene javítani a faszerkezetet. Veszélyes így hajózni tovább. Ez a hátsó rész nem bír ki még egy vihart.
– Nem bizony – vakargatta a fejét Dolmányos papa –, de a javításhoz horgonyt kéne vetni, és jó pár köteg deszkára is szükségem volna.
– Márpedig deszka egy szál sincs a hajón. Még a mentőcsónakokat is fel kellett áldoznunk.
– Pedig a javításhoz mindenképpen fára van szükség.
– Ötszáz mérföldre vagyunk a legközelebbi kikötőtől. Legalább egy hétig tart odáig az út, ráadásul nem is arra kell mennünk – mormolta a kapitány.
– Ha ki tudnánk kötni valahol, vághatnánk fát a javításhoz. Az is megtenné – gondolkozott Dolmányos papa.
A kapitány bólintott.
– Beszélek Sebestyénnel és megnézzük a térképet. Hátha találunk egy kis szigetet.
A kapitány elsietett, a matrózok pedig aggódva kémlelték az eget. Nehogy rájuk törjön egy vihar, mielőtt befoltozzák a megrongálódott részt.
Eközben Negró a fedélzeten intézkedett. A polip elleni küzdelem során bizony hatalmas lett a felfordulás. Mindenütt törött rudak, zsákdarabok, faforgácsok hevertek. Valaki a szerszámos ládát is vízbe dobta, tartalma szanaszét hevert a kabinok előtt.
– Roland, keríts egy zsákot, és szedd össze a szerszámokat! – osztotta Negró a munkát. – Fábián, gyűjtsd össze és vidd a raktárba ezeket a rudakat. Balikó, Rumini, súroljátok tisztára a fedélzetet!
– Már megint nekünk kell felmosni – dühöngött Rumini, de Balikó oldalba bökte.
– Nyugi, nem mosunk fel és kész.
Rumini csodálkozva nézett Balikóra, aki hatalmasat kacsintott.
– Nincs mivel. Vízbe dobtam a felmosó dézsát és partvisokat is.
– De a vödröket...
– Azokat is. És a felmosó rongyot!
– De a felmosó rongy nincs is fából – képedt el Rumini. Balikó büszkén kihúzta magát.
– Nem baj, azért én bedobtam. Untam már, hogy mindig nekünk kell padlót súrolni.
– Hát ti mit sutyorogtok itt? – lépett hozzájuk szigorú arccal Negró, de mielőtt válaszolhattak volna, felharsant az őrszem hangja:
– Föld a láthatáron!
Mindenki a korláthoz rohant és a szemét meresztette a távolba. Sajtos Pedro, az őrszem, a magasból mutatta az irányt, a kapitány pedig szeméhez emelte a távcsövét.
– Te látsz valamit? – sandított Balikó Ruminire.
– Nem én. Túl messze vagyunk még. Pedro is csak távcsövön át vette észre.
A kapitány Sebestyénre nézett.
– Kicsi sziget, nagy heggyel a közepén. Úgy öt-hat mérföldnyire lehet.
– A térképen nincs semmi.
– Akkor ez egy felderítetlen sziget.
– Kikötünk? – kérdezte Sebestyén.
Muszáj. Fát kell szereznünk a javításhoz, és az élelmiszerkészletünket is fel kéne tölteni. Ha laknak bennszülöttek a szigeten, talán egy-két kenut is vehetünk tőlük az elveszett mentőcsónakok helyett.
– Azért legyünk óvatosak – morogta Sebestyén a bajusza alatt. Még mindig a Ragacs-tengeren járunk. Ki tudja, mi lakik azon a szigeten.
– Akkor is kikötünk – döntött a kapitány, Sebestyén pedig a sziget felé fordította a hajó orrát. Néhány óra múlva már szabad szemmel is jól lehetett látni a szigetet. A középen magasló hegyet mindenütt harsányzöld erdő övezte.
– Ekkora erdőben biztosan találunk megfelelő fákat – örvendezett Dolmányos papa.
– Nagyon sűrűnek tűnik – hunyorgott Negró. – Lehet, hogy valódi dzsungel. Nem árt, ha vigyázunk. Tele lehet mérges kígyókkal, pókokkal, vadállatokkal.
Ennek hallatán Rumini izgatottan fészkelődni kezdett.
– Lehet, hogy óriási gyümölcsfák is nőnek ott – ábrándozott Balikó. – Kéne egy kosár.
– Igen, ez az – pattant fel Rumini, és megindult a legénységi kabinok felé.
Balikó utána szaladt.
– Van kosarad?
– Dehogy, a dobozomért megyek.
– Azért a kis rácsos vacakért? Abba még egy ananászt se tudunk bepréselni.
– Nem is kell. Én nem gyümölcsöt akarok beletenni.
– Hát mit? – képedt el Balikó.
– Bogarat, pókot, hangyát. Amit találok.
– Te nem vagy normális.
– Neked meg mindig csak az evésen jár az eszed. Kérj Ajtonytól egy szakajtót, engem meg hagyjál békén – dühösködött Rumini.
– Minek neked az a bogár meg pók? Szedjünk inkább datolyát – próbálkozott Balikó.
– Én pókot szedek.
– A datolya sokkal finomabb. De szedhetünk fügét vagy banánt is.
– Nem érted? Igazi pókot akarok. Te pedig egy haspók vagy, úgyhogy semmi dolgom veled.
– Ne csináld már, Rumini. Legalább mondd meg, miért akarsz pókot gyűjteni…

Szerethető kötelező olvasmány: Rumini

Számtalan állatmese létezik, mégis az egyik legkedvesebb a Rumini. Hogy miért? Talán mert az egérkék aprók és szerethetőek. Talán mert a Rumini fordulatokban gazdag, mégsem agresszív vagy erőszakos, mint a legtöbb mai gyermekeknek szánt könyv vagy film. A Rumini a szülők gyermekkorát idézi, mikor a mese még mese volt, azzal a céllal, hogy elvarázsoljon, hogy beindítsa a fantáziát, vagy épp. hogy álomba ringasson. 

Forrás: Berg Judit: Rumini