photo-manipulation-421405_640.jpg

Minden kisgyermek – sőt valljuk meg, a felnőttek igen nagy része is odavan a mesékért, akár arról van szó, hogy hallgatjuk vagy olvassuk azt, akár arról, hogy mi magunk kerülünk a mesélő szerepébe. A Dixit lehetőséget ad mindkét szerep kipróbáláshoz. De vajon miét is olyan fontosak a mesék az ember életében?

Ma is, akárcsak régen, a gyermeknevelés legfontosabb feladata a felnövekedés segítése: hogy a gyermek saját maga találja meg élete értelmét. Ha a lét mélyebb értelmét keressük, hinnünk kell abban, hogy fontos feladataink vannak, és állandó fejlődési lehetőség nyílik meg előttünk. A mesék látszólag nem sokat segítenek a modern társadalomban felnövekvő generációnak, hiszen jóval régebben jöttek létre, az életkörülmények pedig jelentősen megváltoztak. Valójában a mesék, különösen a népmesék gazdag tapasztalati anyagot szolgáltatnak az igazán fontos kérdésekben.

Elsősorban az ember belső problémáinak megértéséhez és megoldásához nyújtanak komoly segítséget. A sok évezredes szájhagyomány a meséket addig finomította, míg egyaránt alkalmassá váltak nyilvánvaló és rejtett jelentések közlésére, amit szimbolikus jelentésnek nevez a szakirodalom. Egyszerre tudnak szólni az emberi személyiség különféle belső rétegeihez: a tudatos, tudatelőttes és tudattalan világhoz. Segítségével a gyermek tudattalan tartalmait tudatos képzelődéssé alakítja. Ha a tudattalant elfojtjuk, és tartalma nem nyer bebocsátást a tudatos énbe, akkor a tudattalan elemek származékai súlyosan károsíthatják személyiségünket. A szülők és a pedagógusok túlnyomó többsége mégis azt hiszi, hogy a gyermektől távol kell tartani szorongásait, kaotikus, agresszív képzelgéseit. A mese sajátos művészi forma, irodalmi értékei vannak, műalkotás: gazdagságát és mélységét a legalaposabb elemzés sem merítheti ki. A gyermek minden más műalkotásnál jobban megérti. Megjelenik benne, és rajta keresztül jut el a gyermekhez az emberiség közös kultúrkincse.

A mesék, a mítoszok, legendák, vallási motívumok egy tőről fakadnak, visszavezethetők az emberiség írásbelisége előtti történelmi időszakba és beágyazódnak a kultúrtörténeti emlékekbe. A platóni eidosz magyarázó leírása szerint történeteink a bennünk élő ősidők óta meglévő általános képekből, a kollektív tudattalanból erednek. A mesék nagyobb része felett teljes mértékben a képzelet uralkodik. A mesék mindig realisztikusan kezdődnek. Aztán elindul a szándékos ködösítés: a régi kastélyok, a sötét barlangok, a szobák, ahová nem szabad belépni, az áthatolhatatlan erdők és a réges-régen világa mind arra utalnak, hogy valami nem látható, rejtett belső dolog fog feltárulni előttünk. A gyermek tudja, hogy a mesék nem a hétköznapi valóság, hanem a szimbólumok nyelvén beszélnek hozzá. Nyilvánvaló, hogy a lélek belső útjain járunk. A csodák világában tett utazás végén a gyermeket visszavezeti a valóságba. Így megtanulja, hogy bátran alámerülhet, majd visszatérhet a képzelet világából - a boldog, de csodák nélküli valóságba.

A legújabb álomkutatás kimutatta, hogy ha valaki alhat ugyan, de álmodni nem engedik, kevésbé sikeresen birkózik meg a valóság problémáival. Saját tudattalan problémáit nem tudja álmokban feldolgozni, és ez érzelmileg megzavarja. Ha a gyermek csak „valósághű” történeteket hall, arra a következtetésre juthat, hogy belső valóságának jelentős része szülei és a külvilág számára elfogadhatatlan. A kultúránkban uralkodó felfogás nem vesz igazán tudomást az emberi természet árnyoldaláról. A mese lehetőséget teremt a személyiség árnyékának megismerésére és megoldásokat kínál a nyomasztó lélektani nehézségekre. Sok szülő vallja, hogy a gyermeket csak valóságos, kellemes dolgokkal, az élet napos oldalával szabad megismertetni. De az egysíkú megismeréstől egysíkú lesz a lélek és a való élet korántsem csupa napfény. Azt szeretnénk elhitetni gyermekeinkkel, hogy eredendően minden ember jó és mi szülők pláne csak azok lehetünk. Csakhogy a gyermekek tudják, hogy ez nem így van, hogy ők maguk sem mindig jók, de, még ha jók is, gyakran szeretnének inkább nem azok lenni. Pszichológiai iskolák szerint az igazi fejlődés feltételezi, hogy el tudjuk fogadni az élet problematikus természetét, hogy a nehézségek ne győzhessenek le, és ne futamítsanak meg bennünket. A mesék egyetemes emberi problémákat vetnek fel. Az emberi személyiség kialakulásáról és fejlődéséről szólnak.

A felnövekvés során a gyermeknek rengeteg pszichológiai problémát kell megoldania. Le kell győznie narcisztikus csalódásait, ödipális konfliktusait, testvérféltékenységét, meg kell tanulnia eltépni a gyermeki függőség szálait és egy felnőtt, önálló életet kell kialakítania. A mesék úgy tudnak beszélni az eközben átélt súlyos belső feszültségekről, hogy a gyermek öntudatlanul is megérti azokat. Eközben nyíltan szembesítenek az alapvető emberi létfeltételekkel: beszélnek az öregedésről, halálról, az emberi lét határairól.

dixit_cards.jpg

Dixit: engedd szabadjára a fantáziád!

A Dixit nem egy hagyományos társasjáték. A Dixit valami egészen különleges, amit muszáj kipróbálnia mindenkinek, aki szereti a meséket. Hogy miért? Mert a Dixit teret ad, hogy kipróbálhassuk, milyen lehet mesélőnek lenni, és próbára is tesz mindenkit, hiszen ki is kell találni miről, melyik kártyáról szól a mese. Ez varázslat a javából.

forrás: Janovszki Gabriella: A játék és a mese kultúrtörténeti jelentősége, szerepe gyermekkorban, valamint egész felnőtt létünk során

 

Címkék: könyv mese Dixit

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-egeszseg.blog.hu/api/trackback/id/tr337370410

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Föld napja I. 2015.04.22. 18:10:30

Egy régi orosz Helios objektív segítségével szeretném megtekinteni az apró népet. Kamera: NIKON D50 Zársebesség: 1/250 Rekesz: f/5.6 ISO: 200 Gyújtótávolság: 45 mm Vaku: nem

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása