Nekünk embereknek voltaképpen oly egészségeseknek kellene lennünk, mint még soha. Hiszen nem létezett még kor amikor annyi figyelmet szenteltek volna az emberi testnek oly sok pénzt fordítottak volna az egészség visszaállítására Ilyen körülmények között az lenne természetes, ha csak mutatóba akadna egy-egy beteg ember. Mindnyájan tudjuk: épp az ellenkezője igaz. Soha nem volt annyi beteg ember, mint manapság. Mivel magyarázható e látszólagos ellentmondás?

A betegséget a legtöbben egyfajta zavarnak fogják fel, melyet a lehető leghamarabb meg kell szüntetni, hogy aztán továbbra is ugyanolyan helytelenül élhessenek, mint korábban. Alig gyógyulunk meg egy betegségből, a testünk újab­bat küld. Nem is tehet mást, hiszen a tulajdonképpeni betegséget figyelemre sem méltattuk.

Mégsem fordítunk kellő figyelmet a betegség természetére. Ma sokan úgy tekintenek rá, mint valami sorscsapásra, a természet szeszélyére, vagy épp szerencsétlen véletlenre. Maga a „betegség” sokkal inkább az emberi tudatban létrejött diszharmónia, annak jelzése, hogy az ember kizökkent természetes rendjéből - vagyis az egész ember zavara, nem csak a testé.

Minden egyes betegség az élet hozzánk intézett felszólítása, feladat, amelyet meg kell oldanunk - oly módon, hogy megváltoztatjuk gondolkodásmódunkat, kitágítjuk tudatunkat.

Mennyivel egyszerűbb a helyzet, ha például az autónkról van szó! Ha kigyullad az olajlámpa, tudjuk, mit kell tennünk. Senkinek se jutna eszébe, hogy kicsavarja a lámpát, vagy elvágja a vezetéket. Egyfajta célt persze elérne: az olajlámpa nem világítana többé, az autó egy darabig tovább is működne, bár nem sokáig. Újabb „tünetek” lépnének fel. Hamarosan furcsa zajt hallanánk a motorházból. De az autójával senki sem tenne ilyen őrültséget - a testével viszont…

A betegség leírása így hangozhatna; a betegség a természet fáradozása, hogy megszabaduljon attól az állapottól, amelybe az egészségi szabályok megszegésével jutottunk. A természeti törvényeknél többről van szó, mint az emberi törvényeknél. Tetszenek-e nekünk vagy sem, hiszünk-e bennük egyáltalán vagy sem - ezek a törvények léteznek, működnek. E törvények állandóan érvényben vannak, függetlenül az emberek véleményétől. És míg korábban tudatlanságunkat mentségként hozhattuk fel, ma már ismerjük a betegség okát.

A betegség jó barát és segítőtárs. Az emberi szervezet ugyanis a betegség révén nemcsak azt jelzi, hogy helytelen irányba tértünk, életellenesen cselekszünk, hanem a tünetek segítségével meg is mutatja, hol a hiba, s mit kell tennünk.

Be kell végre látnunk, hogy „egy embert meggyógyítani” nem annyit jelent, mint a régi állapotát visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükség van a betegségre.

Ha valaki felfogja a betegség és a tünet közti különbséget, rögvest megváltozik alapállása, a betegséghez való viszonya. A betegségnek egyetlen célja van: hogy egészségessé váljunk.

A modern, nyugati orvostudomány nem cselekvési lehetőségein bukik el, hanem azon a világképen, amelyre tetteit építi. A modern orvostudomány saját filozófiáján bukik el, pontosabban: a filozófia hiányán.

Az orvostudomány beteg, s e betegségnek sok tünete van. Azonban, miként a többi páciens, az orvostudomány sem gyógyítható tüneti kezeléssel. Nem a tünet megjelenését kell megakadályozni, mélyebbre kell néznünk annál! Az orvostudomány problémája éppen az, hogy képtelen erre a lépésre, túlságosan megigézte ehhez a tünet, amit hovatovább azonosnak tart a betegséggel - nem tudja a formát a tartalomtól elválasztani. Költséges technikával kezeli az emberi szervezetet, az egyes testrészeket, de sosem magát az embert, aki beteg.

Az egészségügy csődje egyértelmű. Ennek legfőbb oka az a szemlélet, mely nevével ellentétben a betegségre koncentrál az egészség helyett A jelenlegi szemlélet a tünet - gyógyszer összefüggésében gondolkodik. A hivatalos egészségügy képtelen a betegek hatékony ellátására és az állampolgárok katasztrofális sebességű egészségromlásának megelőzésére.

Egészséges életmód és a betegség megértése

Minél hamarabb megértjük, hogy a betegség csupán egy tünet, annál könnyebb lesz az életünk. Azt kell elfogadnunk, hogy ez egy jelzés. Ha megtanuljuk ezt helyesen kezelni és elindulunk az egészséges életmód útján, teljesebb életet élhetünk.

Ennek az időszaknak az elemzésekor figyelembe kell venni a gyermeknek eddig elért fejlődési szintjét. A mozgásfejlesztés terápiában dolgozók különösen jól tudják – hiszen tevékenységük eredményességét alapvetően meghatározza –, hogy ebben a korban már jól lehet jellemezni a gyermek iskolaérettséghez viszonyított fejlettségét. A gyermek mentális érettsége lehetővé teszi az egyszerű mozgásos tesztekre történő adekvát választ, és ezek alapján biztonsággal jelezhető a gyermeknek a fejlődésben történő lemaradása. Az iskolába lépésig hátralévő időben még lehetőség van arra, hogy elmaradás esetén ezen javítani lehessen.

Okulva a mozgásfejlesztés terápiáknak a személyiség fejlődésére kifejtett bizonyítottan jótékony hatásából, indokolt, hogy ebben az időszakban a problémamentes gyermek részére is ajánljuk a korábbi időszakhoz képest szinte változatlan tartalommal folyó, az idegrendszeri folyamatok stabilitását célzó különösen intenzív mozgásfejlesztést. Az időszak 5 éves kortól 7 éves korig vagy az iskolába kerülés idejéig tart. Tartama 1,5–2 év.  Ebben a szakaszban kezdődik az egyedfejlődés egyik jellegzetes történése, az első „alakváltozás” időszaka. A keveset mozgó gyermekek esetében ezért a mozgásos tevékenységek végrehajtása során a mozgások szerkezetének megfelelő térbeli–időbeli és dinamikai történéseket újra kell szervezni, mert a növekedés sebessége nincs összhangban a biomechanikai struktúra változásával.

Gyakorolni kell tehát az egyre újabb mozdulatokkal bővülő, eddig már megtanult mozgásokat. Ezen az úton lesz egyre magabiztosabb a gyermek. Az alább felsorolt mozgások bizonyítják, hogy ebben a korban rendkívül változatos az elvégezhető tevékenységek sora. Még mindig nagyon fontos, hogy a gyermekek kedvvel végezzék a gyakorlást, tehát a monoton, edzésjellegű felkészítésre még nincs lehetőség. Ebben a korban még minden korábbi fejlesztési lemaradás bepótolható.  A fejlesztés módszereire jellemző, hogy biztosítani kell a lehetőséget a kellő ideig tartó gyakorlásra. Szükséges, hogy a gyermekek csoportban tevékenykedhessenek. Rendkívül nagy mozgásigényük különösen jól kielégíthetők sokmozgásos testnevelési játékokkal.

„A személyiség kialakulása szempontjából az óvodásnál nagy jelentősége van a motoros, a verbális megnyilvánulásoknak és a percepció összehangolt fejlesztésének, ami közvetlenül érvényesül a nagymozgások és a finommotorika alakulásában.”  Kik kell tehát jelentenünk, hogy bár sajátos módszerek alkalmazása mellett, az 5–7 éves kor közötti időszakot a normál fejlődésben is a különösen intenzív mozgásfejlesztés időszakának tekintjük! A gyermek mozgásfejlettsége már lehetővé teszi, hogy a család vele együtt tervezze a rendszeres és az időszakos szabadidős elfoglaltságait. Ennek következtében megnő a család mozgástere, de a gyermek saját igényű haladását, a mozgásfejlődésére jellemző haladási sebességét nagy türelemmel figyelembe kell venni. Ne feledjük, hogy lehetőségünk van az eddig megszerzett képességekkel és a velük kapcsolatos funkciók harmonizálásával, valamint az ebben a korban kialakított szokásokkal a gyermek iskolás létét megkönnyítő képességeket – köztük természetesen tanulási képességeket is – kialakítani.

Mozgásfejlesztés - legfontosabb új mozgások, újdonságok a végrehajtásban:

1. Csúszás, mászás, kúszás: Csúszás, kúszás előre-hátra, hason és hanyatt fekvésben, babzsákkal, labdával, akadályokon, akadályok alatt. Mászás irányváltoztatással, szerek alatt-fölött, fel-, le-, átmászás, négykézláb, két lábon, egy kézen, a másik kézben szerrel is, valamint két kézen és egy lábon.
2. Járás: Járás különböző tempóban, iránytartás, irányváltoztatás, akadályokon, különböző kartartásokkal és testhelyzetekkel, lépésnagysággal, ritmusra, párosával, különböző talajon.
3. Futás: Futás gyorsítással, lassítással, alakzattartással, különböző testhelyzetek felvételével jelre, eszközökkel, akadályok közbeiktatásával, versengések.
4. Ugrás: Ugrás helyben páros lábon és egy lábon előre és hátra, fordulattal is, szökdelés különböző talajon, fel- és elugrás akadályok felhasználásával karlendítéssel.
5. Dobás: Dobás hajítással, lökéssel, vetőmozdulattal, segítségadással. Különböző nagyságú és súlyú szerrel.
6. Labdaérzék fejlesztése. Labdagurítás, pörgetés talajon kézzel, gurítás lábbal, rúgás mindkét lábbal, belsővel, talppal célba. A labda ütögetése kézzel.
7. Elkapás: Guruló labda elfogása kézzel (az ujjak szerepe fontos), lábbal (belsővel, talppal). Repülő labda elkapása egyre inkább két kézzel és nem ölbe fogva.
8. Egyensúlyozás, húzás-tolás, függés, forgás, gurulás: Az egyensúlyozáshoz szükséges izommunka (feszítés, ernyesztés) gyakorlása, alkalmazása a megszokottól eltérő testhelyzetekben. Húzás–tolás párokban az egyensúly megtartásával, a feszítő és ernyesztő izommunka alkalmazásával. Átfordulások, forgások a test különböző tengelyei körül.

A felsorolt mozgásokon és fejlesztési feladatokon kívül lehetőségünk van minden olyan szabadidős tevékenységbe bevonni a gyermeket, mely a családban meghonosodott (sízés, korcsolyázás, kerékpározás, túrázás stb.). Tehát, továbbra is nagyon nagy a család felelőssége, mellyen valamelyest könnyíthetnek az iskolában és a rekreációban dolgozó szakemberek, akik megfelelő intézményi (állami szerepvállalás) támogatással végezhetik tevékenységüket.

A mozgásfejlesztés kiemelkedő jelentősége

A mozgásfejlesztés kiemelkedő jelentőséggel bír egy kisgyermek első hónapjaitól, hiszen sokban segíthet gyermekünk egyensúlyérzékének kialakulásában illetve a biztos mozgás elsajátításában. Számtalan olyan mozgásfejlesztéssel kapcsolatos technika létezik, melyekkel könnyedén, akár otthon is játszva taníthatjuk gyermekünket a mozgás örömére. Légy te is gondos és előrelátó szülő, hiszen a mozgásfejlesztés segítségével gyermeked egész életére hatással lehetsz!

Forrás: Király Tibor – Szakály Zsolt: Mozgásfejlődés és a motorikus képességek fejlesztése gyermekkorban

Sok mozgás és sport, megfelelő táplálkozás, megfelelő mennyiségű víz bevitele a szervezetebe, a mértékletesség és a lekli egyensúly megőrzése, ezt jelenti napjainkban az egészséges életmód. Lássuk csak, miről is szólt ez az ókori görögöknél.

Az egészség, mint érték már a legrégebbi emberi közösségek tagjai körében is megfogalmazódott. A test és lélek, az ember és társai, az ember és környezete közötti harmóniának a jelentőségét is minden bizonnyal már az ősi időkben ismerték. A tanulmány az ókortól a 18. századig áttekinti – több jellemző példa, forrás segítségével, ám a teljesség igénye nélkül – a különböző korszakok, kultúrkörök, neves tudósok egészségről vallott felfogását. Az antikvitás athéni ideálja, az egészségről megfogalmazott keresztény és muszlim tanítások, illetve olyan kora újkori és felvilágosodás korában élt szerzők művei, mint Apáczai Csere János, John Locke, Friedrich Hoffmann írásai jelentik a vizsgálódás alapját. Az eddig elvégzett forráselemző munka – amit szándékaink szerint időben és térben kiterjesztett kutatások követnek a közeli jövőben – azt mutatja, hogy a reneszánsztól kezdve az „egészség” fogalmán európai elődeink egyre inkább a test egészségét értették szemben a korábbi, a lélek és a test harmóniáját hangsúlyozó, a lélek kiteljesedését, annak egészségét fontosabbnak tartó tanításokkal.

Egészséges életmód az ókori görögöknél és rómaiaknál

A természeti népek életmódjának kutatására alapozva elmondható, hogy az egészség, mint érték már a legrégebbi emberi közösségek tagjainak tudatában is jelen volt. A test és lélek, az ember és társai, illetve az ember és környezete közötti harmóniának a jelentőségét is minden bizonnyal már a legrégebbi időkben ismerték. A kulturális antropológia, a néprajz és más diszciplínák eredményei azt mutatják, hogy a régi (természetes) világkép organikus világkép volt, a holisztikus szemléletből pedig következett az ember egészségének komplex fogalmi felfogása. (Felfogása és érzékelése, de nem a leírása, pláne nem a tudományos elemzése: ez az, ami leginkább valóban az elmúlt két évszázad eredménye.)

Jelentős kutatási feladat lenne a természeti népek egészségképének vizsgálata, csakúgy, mint az ókori folyamvölgyi kultúrák pontosabb megismerése. E helyen azonban bevezetésként a nevelés- és orvostörténetből is ismert néhány forrás alapján a klasszikus görög világ egészségfogalmáról adunk rövid jellemzést. A görög poliszok világában a talpraesett, bátor, leleményes, erős és szép testű, erényes ember eszményítése olvasható ki az eposzokból és mitológiai történetekből. Bár poliszonként eltért a nevelési és az orvosi gyakorlat, Spártától Athénig úgy vélték az időszámításunk előtti századokban, hogy az ember nagyban felelős egészsége alakulásáért. Éppen ezért a testedzésnek, a sporttevékenységeknek meghatározó helye volt a görög gyerekek és felnőttek életében. Az athéni eszmény, a kalokagathia azonban ennél jóval többet takart, és akár korabeli „egészség-definícióként” is felfogható: szép és jó ember nevelése volt az athéni cél. Azaz egészséges testű és lelkű emberé, akinek választott istennője (Hedónéval szemben) Areté, az erény megtestesítője. A görög orvoslás fejlődésének történetében kiemelkedő jelentőséggel bírt az elméleti eredmények gyarapodása. Az egyetemes természet eredetét és okát kutató görög tudósok kiemelt helyen foglalkoztak az ember külvilághoz való viszonyával.

A századunkig meghatározó, számtalan formában átvett és zsinórmértékül szolgáló görög orvosi-elméleti rendszerek (pl. a hippokratészi iskola tanításai) az egészség megőrzését, a betegségek megelőzését hangsúlyozták, és nem magát a gyógyítást. A testnedvekről szóló, azok tulajdonságaiból kiinduló tanítások meghatározóak voltak, és nagyban hatottak a zsidó- keresztény gyökerekkel bíró középkori Európa és a muszlim világ későbbi századaiban, befolyásuk jelentős volt az egészségről való gondolkodás szempontjából. A római korban eleinte nagy nehézségekbe ütközött a görög medicina eredményeinek elterjedése, mert a rómaiak a görög világ meghódításának időszakában (Kr. e. 2. század) a természetgyógyászathoz, illetve mágikus eljárásokhoz folyamodtak a betegségek orvoslása és az egészség fenntartása kapcsán. A családokban a teljhatalommal bíró apa, a pater familias volt a kulcsszemély az egészség-megőrzés vonatkozásában. Az ő szava döntött minden, a családot érintő kérdésben. Sok forrás tanúskodik erről, például Marcus Portius Cato: „De agri cultura” című műve, melyben leírta egy római major egészségügyi körülményeit. Az ókori római nevelés történetében az egészségnevelés főként a test edzésére korlátozódott, bár korántsem lehet a testkultúra olyan kultuszáról beszélni a Római birodalom esetében, mint Athén poliszában. A keleti, illetve a görög orvosi eredmények végül mégiscsak beszivárogtak a rómaiak gondolkodásába, és Galénosz, Dioszkoridész és mások művei évszázadokra meghatározó jelentőségűvé váltak az egészségfogalom alakulása kapcsán.

Az egészséges életmód a reneszánsz korában

A világ akkorát változott ebben az időben, hogy még a latin nyelvkönyvekben is megjelentek az egészséges életmód, helyes táplálkozás és ruházkodás témakörét taglaló szövegek – a régi, ókori történetek mellett. Fontos, hogy bár a kiadott könyvekben a szerzők gyakran utaltak arra, hogy az egészséges életmód a lélek és test harmóniáját jelenti, a napi, praktikus tanácsokat adó brossúrák, túlnyomórészt a test egészségéről és edzéséről, illetve gyógyításáról szóltak. Így kijelenthetjük, hogy abban az időben az egészséges életmód nagyrészt a test egészségét jelentette.

forrás: Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin: Gondolatok az egészségről — az ókortól a 18. századig