Hallottál már róla? Kötelező olvasmány a csemetéd számára? Érdekel, hogy miért lett az és hogy miért ilyen sikeres? Olvass bele most!

1. rész:

Rumini érkezésének híre mindenkit meglepett a Szélkikrálynőn. Negró, a mindig szigorú, keménykezű fedélzetmester gyanakodva méregette a kisegeret.

– Rajtad fogom tartani a szemem! Lehet, hogy a kapitánynak vajszíve van, de engem nem versz át! Ha nem végzed rendesen a munkád, cápaeledelt csinálok belőled!
– Ne törődj Negróval! Mindenkivel így beszél – lépett Ruminihez egy hozzá hasonló formájú kisegér, amikor Negró végre továbbment.

Barátságosan nyújtotta a mancsát.
– Balikó vagyok. Szintén hajósinas.
– Mondd csak, mi a hajósinasok dolga? – kérdezte Rumini. Negró dörgedelmei alaposan elvették a kedvét a hajózástól.
– Takarítani, tenni-venni, segíteni – sorolta Balikó. – Nem vészes. Csak a fedélzetsúrolást utálom.
Rumini elhúzta a száját.
– Én még sosem súroltam, de nem is hangzik valami jól. Kártyázni tudsz?
– Tudok hát! – csillant fel Balikó szeme. – Csak nincs kivel. Roland és Dundi Bandi ugyan játszanak néha, de nem valami ügyesek.
– Itt vagyok én! – húzta ki magát Rumini, és megint úgy érezte, nem is lesz olyan rossz a Szélkirálynőn szolgálni.
– Nagyon örülök! – mosolygott Balikó. – És meglátod, a többiek is egész rendesek.
– És az a hatalmas termetű matróz? Sebestyén. Vele már a Hétágú Szigonynál találkoztam – kérdezte Rumini.
– Sebestyén nem matróz, ő a kormányosunk – magyarázta Balikó. – Nagyon erős, még a legnagyobb viharban is ura marad a hajónak. Aztán ott van még Frici...
Balikó még sorolta volna, kik szolgálnak a Szélkirálynőn, de Negró ismét megjelent, és gúnyosan végigmérte őket.
– Sejtettem, hogy a két fiatalúr hamar összebarátkozik. Nemsokára meglátjuk, ki ért jobban a fedélzetsúroláshoz. De előtte lóduljatok a főárbochoz. Ott van a gyülekező. A kapitány beszédet mond.
Rumini és Balikó már futottak is. A többiek is hamarosan megérkeztek. A kapitány felállt egy láda tetejére, és így szólt:
– Fiaim, eljött az idő. Néhány nap múlva felhúzzuk a horgonyt, és útra kelünk Pelevárba, a Nagy Pele-szigetek fővárosába. A pele király udvarába viszünk rakományt. Sürgős rendelést kaptunk, nem késlekedhetünk. Tudom, hogy nemrég tértünk haza az előző utunkról, fáradtak és kimerültek vagytok még. De neki kell állnunk, hogy rendbe hozzuk a hajót, mert küldetésünk fontos, és hosszú,
viszontagságos út áll előttünk. Ma este még mindenki kedvére pihenhet, de holnap hajnalban megkezdjük a munkát.

Másnap még alig pitymallott, amikor a legénység már a fedélzeten sürgölődött. Sebestyén, a kormányos beolajozta a kormánykereket, letörölte az iránytűket. Frici és Dundi Bandi a kötelekkel bíbelődtek, ellenőrizték, hogy elég erősek-e. Az orrvitorla kötele foszladozott már, ezt erős kenderkötélre cserélték ki. Roland és Dolmányos papa, a hajó ezermestere a vitorlákat csavarták le.
Szerencse, hogy a fővitorlát is letekerték: a múltkori vihar alaposan megtépázta, két helyen is beszakadt a széle. Roland erős cérnát fűzött a vitorlavarró tűbe, és Dolmányos papa nekilátott, hogy összevarrja a szakadást. Ajtony, a szakács a konyhában rendezkedett.

A hosszú útra sok mindent beszerzett már, most próbált helyet találni huszonöt guriga sajtnak, négy zsák krumplinak, három láda kukoricának, kekszeknek, lisztnek, olajnak. A kapitány töprengve hajolt a térkép fölé, nagy gond nyomta a vállát. Ő tudta csak, milyen veszélyes út áll előttük. Hiába kínált a pele király udvarmestere sok száz aranyat a szállítmányért, a küldetésre egész Egérországból egyedül csak a Szélkirálynő mert vállalkozni.
Útközben ugyanis át kell haladni a Sárkány-szoroson, ami közismerten az Azúr-tenger legveszélyesebb vidéke.
– Hé, Sebestyén, vigyetek le a raktárba két hordó puskaport is-szólt ki a kapitány az ablakon a kormányosnak. – Ki tudja, hátha szükségünk lesz rá.
Negró egy percet sem pihent. Hajnal óta körbe-körbejárt: mindenre figyelt, mindenkit ellenőrzött, sürgette a matrózokat. Hamarosan itt az ideje, hogy bepakolják a rakományt. Elégedetten pödörte a bajszát, mert szépen haladt a munka. Aztán egyszer csak a mentőcsónak alól kiszűrődő hangokra lett figyelmes:
– Csaltál Rumini, nem ér!
– Nem csaltam.
– De igen.
– Nem igaz. Szerencsém volt!
– Nem játszom veled többet!
– Ugyan, Balikó, veszteni tudni kell! Osztok újra.Negró lábujjhegyen lopakodott a lefordított mentőcsónakhoz. Amikor odaért, hirtelen felemelte a csónakot, és előráncigálta alóla a két megrettent hajósinast.
– Ezer mennykő és macskajaj, mit műveltek itt? Mit mondtam nektek, mi a dolgotok?
Balikó mukkanni sem mert, de Rumini rávágta:
– Azt mondtad, Negró, hogy takarítsuk fel a fedélzetet. És éppen a mentőcsónak alatt töröltük le a pókhálót.
– Micsoda? És ez mi a mancsotokban? Csak nem kártyával törlitek a port?
Rumini már éppen válaszolt volna, de nyílt a kapitányi fülke ajtaja. Az öreg egér haragosan kérdezte:
– Mi ez a zenebona?
Negró összecsapta a sarkát:
– Kapitány úrnak jelentem, hogy a két hajósinas takarítás helyett a mentőcsónak alatt kártyázott.
A kapitány megharagudott.
– Adjátok ide azt a kártyát! A mindenit! Rumini fiam, emlékezz arra, amit hajóra szállásod napján mondtam! Csak becsületes munkával boldogulsz itt nálunk. Ha nem dolgozol, itt hagylak a kikötőben!
És ez Balikóra is vonatkozik. Most pedig munkára fel!
Rumini felsúrolja a fedélzetet, Balikó kitakarítja a raktárt!
– Jaj ne! – jajdult föl a két kisegér, de a kapitány haragosan dobbantott:
– Egy szót se többet! Induljatok!
A két jómadár dolgára indult, a kapitány pedig meghagyta Negrónak, hogy küldje be hozzá Cincogi doktort, a hajóorvost, mert fontos ügyben akar vele beszélni.
Egy óra múlva minden készen állt. Negró a fedélzeten sorba állította a matrózokat.
– Gyerünk. A parton ládákban áll a rakomány. Le kell hordani a raktárba.
– Mit szállítunk? – kíváncsiskodott Balikó.
– Majd pont a te orrodra fogom kötni – torkolta le Negró.
A matrózok kettesével-hármasával cipelték a nehéz ládákat a raktárba. Negró irányította őket, megmutatta, melyik ládát hová tegyék.
– Nézd, Balikó, mindegyik ládán címer van – súgta Rumini.
– Dolmányos papa szerint személyesen a pele királynak visszük a rakományt – lépett melléjük Roland.
– Mi lehet bennük? – töprengett Balikó.
– Lefogadom, hogy mindenféle selymek, bársonyok, csupa unalmas és drága vacak – fmtorgott Rumini.
– Nem biztos. Lehet, hogy a királyi konyhára viszünk finomságokat. Láttam, hogy a kapitány múlt héten többször is tárgyalt Grillázs mesterrel, a főcukrásszal.
– Ezt nézzétek, ez meg is van címezve – bökött a legnagyobb ládára Roland. Lassan betűzte: – „Királyi kertészet – felnyitni szigorúan tilos".
– Mért nem szabad felnyitni? – tűnődött Balikó. Rumini vállat vont:
– Biztos félnek, hogy elfutnak a tulipánhagymák. Roland rémült arcot vágott:
– Jön Negró.
Rumini és Balikó gyorsan nekiveselkedtek a ládának.
– Ezt tegyétek leghátulra – parancsolta Negró. – És eszetekbe ne jusson kotorászni benne. Veszélyes!– Vajon miért veszélyes? – gondolkozott Balikó, amikor Negró végre továbbment.
– Lehet, hogy harapnak is a tulipánhagymák – kuncogott Rumini.
– Jó lenne tudni, mi van benne.
– Majd éjjel belopódzunk és megnézzük – jelentette ki Rumini.
Balikó rémült arcot vágott.
– Ne csináld, Rumini, ha rajtakapnak, szedheted a sátorfádat.
– Nyugalom – kacsintott Rumini. – Engem nem olyan könnyű rajtakapni. Inkább azt mondjátok meg, mikor ebédelünk végre…

Rumini: egy kisegér nagy kalandja

A Rumini egy kedves történet, melynek főhőse egy kisegér. Nagyon fontos, hogy a Rumini igazi gyermekbarát sztori. Mese nagybetűkkel. Manapság sajnos számtalan olyan gyermekeknek szánt történet lát napvilágot filmen vagy könyvben, mely még a felnőttek számára is nehezen emészthető, gyermekek számára pedig kimondottan romboló hatású. A Rumini azonban mese a javából! Kalandokban és érzelmekben gazdag, kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas kis történet.

forrás: Berg Judit: Rumini