Az életkor előrehaladtával, ahogy elindul az öregedés folyamata a nyelvhasználatunk és egyben beszédünk folyamatosan változik. A hormonális hatásoknak, a tüdőkapacitás csökkenésének, illetve a beszédszervek elöregedésének a következményeként megváltozik a zöngeképzés tisztasága és az alaphangmagasság; pontatlanabbá válik az artikuláció; orrhangzós színezetővé válhat a beszéd. Az akusztikai-fonetikai elemzések azt mutatják, hogy – bár nagy egyéni különbségek vannak a beszélők között – az idősek és a fiatalok beszédprodukcióját összevetve szignifikáns különbség tapasztalható az alaphangmagasságban, a jel/zaj viszonyban, a zönge minőségét meghatározó jitterben és shimmerben, illetve (a magánhangzótól függően) az F1 és az F2 értékekben. Az időskori beszédprodukcióra a kognitív változások is hatással vannak. A kognitív pszichológiai kutatások szerint a verbális feladatokban, az emlékezeti terjedelem és a verbális analógiák területén az életkor előrehaladtával a teljesítmény csökken. A csökkenés mértéke azonban nem azonos minden feladattípusban: azokban a feladatokban, amelyek jól begyakorolt verbális ismeretekre kérdeznek rá, nem változik a teljesítmény; amelyekben azonban számít a gyorsaság, illetve az emlékezeti, döntési folyamatok is szerepet kapnak, azokban a teljesítmény jelentősen romlik.

Időskorban lassul a gondolkodás sebessége, zavarttá válhat a finommozgások koordinációja, ez a bonyolultabb szavak kiejtését nehezíti, illetve a felidéző emlékezet apró kihagyásai csökkentik az aktív szókincset. Mindezen változások magukkal vonják azt, hogy lassulnak az artikulációs működések és a beszédtempó. Az idősekre jellemző átlagos artikulációs tempó 10,0 hang/s. Saját korábbi kutatásomban azt találtam, hogy a spontán beszéd során az artikulációs tempó és a beszédtempó vonatkozásában jelentős eltérés van a fiatalok és az idősek között, de a szünettartás aránya megegyezett a két életkori csoportban. Ugyanakkor mind a fiataloknál, mind az időseknél nagy egyéni különbségek vannak. Az idősebb életkorú népesség általánosan elfogadottan a 60 évesek és az annál idősebbek rétege a társadalomban. A WHO szerint az egyes életszakaszok és a hozzájuk tartozó életkorok a következőképpen alakulnak: 50–60-ig áthajlás kora, 60–75-ig idősödés kora, 75–90-ig időskor, 90 év fölött aggkor és 100 év felett matuzsálemi kor. A hangszínezet minősége a hatvanadik életévtől kezd változni, az agy sorvadása pedig a 60–65. életévtől válik makroszkóposan megfigyelhetővé.

A vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy az öregedés menetében az intelligenciát tekintve hetvenéves korig jelentős különbségek találhatók az egyének között. Egy longitudinális kutatásban a 60–80. életévig terjedő tartományban vizsgálták a kísérleti személyek intelligenciáját. Azt találták, hogy közülük sokaknak állandó maradt a teljesítménye; sőt egyeseknek (habár igen alacsony arányban) a 70-es éveikben fokozódott a teljesítményszintje (vö. Czigler 2000). A kognitív változások hátterében az öregedéssel együtt járó idegsejtpusztulás áll. A férfiak agyának súlya 70 éves korra 10%-kal, a női agy súlya 5%-kal csökken; 80 éves korra ez a csökkenés nemtől függetlenül 17% (Degrell 2000). Változik az idegrendszer morfológiai struktúrája is: csökken az agyban a dendritek (az idegsejtek közötti kapcsolatot biztosító nyúlványok) száma; az idegrostok körüli myelinburkolat károsodik, így az információáramlás egyre nagyobb nehézségbe ütközik; illetve lecsökken a dopaminszint is.

A kognitív változások a nyelvhasználatban a leggyakrabban és legáltalánosabban szóelőhívási nehézségekben jelentkeznek. Angol anyanyelvű idősek és fiatalok beszédprodukcióját összevetve azt találták, hogy az idősek több félreérthető nyelvtani szerkezetet produkálnak, illetve több a bizonytalansági megakadás a beszédükben, mint a fiataloknál, és ez a szótalálás nehézségére is utalhat (Kemper 1992). Több kutatásban elemezték a „nyelvem hegyén van” (TOT ’tip of the tongue’) jelenséget időskorban és fiataloknál. Egy kísérletben a TOT-jelenség gyakoriságát természetes körülmények között vizsgálták: a résztvevők négy héten át vezettek naplót saját szótalálási nehézségeikről.

Az idősebbek több TOT-jelenséget produkáltak, mint a fiatalok, különösen a tulajdonnevek előhívásakor (főként azon személyek nevének előhívásakor, akikkel ritkán kerültek kapcsolatba). Hasonló eredményt kaptak a laboratóriumi körülmények között elvégzett tesztekben is. Horváth (2006) tíz 66–84 év közötti magyar anyanyelvű és tíz 23–37 év közötti személy szókeresési folyamatait vizsgálta. A kísérletben részt vevőknek az volt a feladatuk, hogy a hallott definíciók alapján amilyen gyorsan csak tudják, nevezzék meg a keresett szót. A megnevezendő szavak között volt főnév, ige, melléknév és híres emberek tulajdonneve is. Az idősek teljesítménye mind a helyes aktivációk számában, mind a reakció gyorsaságában elmaradt a fiatalokétól. A leggyengébb eredményt a tulajdonnevek aktiválásában mutatták (ebben a kategóriában a sikeres aktiválás az időseknél mindössze 38% volt; 6065 más átlagos reakcióidővel); míg a legjobb eredményt a főnevek előhívásában érték el (66%-nyi helyes aktiválás, 3369 ms átlagos reakcióidővel). A tulajdonnevek előhívása okozta a legnagyobb nehézséget a fiatalok számára is, de az ı esetükben nem volt akkora a különbség a legjobb eredményt hozó főnévelőhívás (71% sikeres aktiváció átlagosan 1321 ms alatt) és a legkevésbé sikeres tulajdonnév-előhívás között (58% helyes aktiváció átlagosan 1348 ms alatt).

Öregedés: gátlás vagy elfogadás?

Az emberek egy részét pánik keríti hatalmába, mikor észreveszik magukon az öregedés első tüneteit - apró ráncok, ősz hajszálak - mások viszont teljesen természetes folyamatnak látják mindezt, és képesek minden gond nélkül együtt élni az öregedés okozta változásokkal. Mindez visszavezethető az önmagunkkal való elégedettségre, az önbizalomra vagy éppen arra, hogy mennyire éljük tartalmasan az életünket, mennyire érezzük úgy, hogy az öregedés lehetőségektől foszt meg minket.

Forrás: Bóna Judit: Beszédtervezési folyamatok az életkor és a beszédstílus függvényében