Az emberi létről, iskoláról, tanulásról kutattam, amikor erre a nagyon érdekes okfejtésre találtam. Az író egészen a Rousseau féle felismerésétől, egészen napjaink emberi prototípusáig halad végig. Olvassátok szeretettel, illetve arra kérnélek lessétek meg záró szavaimat is. Hiszen akinek van gyermeke, tudja mennyit segíthet fejlesztő játékok használatával.

A nyugati típusú társadalom felépítése a racionális, célratörő, érdekeit határozottan érvényesíteni tudó személyiségnek kedvez. Descartes mechanikus természetfilozófiája óta - amely szerint az anyagi világ sokfélesége a kiterjedtségre vezethető vissza, s a természet leírható a három térbeli dimenzió és az időparaméter segítségével, így például az állatok óraműhöz hasonlatos gépezetek, - a hangsúly a mérhetőségre, a kognitív módszerekre, az egzakt adatokra alapozott definíciókra helyeződik.

Rousseau már a tizennyolcadik században felismerte, hogy a gyermek eredendően jó, csak a társadalmi együttélés rontja meg. A gyermekre elsősorban az érzelmein, a képzeletén keresztül kell hatni, nem pedig racionális érveken keresztül. "A szellem hangja a szíven keresztül szóljon, mert csak így talál meghallgatásra" - mondja. A "Vissza a természethez" jelszót számos reformpedagógiai törekvés zászlajára tűzi: gondoljunk csak Ellen Key, Montessori, Freinet pedagógiájára, vagy a "New School" természetközeli iskolamodelljére. A századfordulón kibontakozó művészetfilozófia és az ebből kinövő "Új iskola" irányzat az enciklopédikus ismeretfelhalmozás helyett az alkotóképesség fejlesztését szorgalmazza. Az ember számára mindkét világmegismerési forma egyaránt fontos: az absztrakt gondolkodás éppúgy, mint a szemléletes, konkrét megismerés. Így tehát a tudománnyal egyenrangú a művészet, mely a valóság megismerésének sajátos formája. Elősegíti a világ értékeinek, szépségeinek felfedezését, feleletet keres az élet nagy kérdéseire, s teszi mindezt érzéki benyomások, élmények alapján.

A civilizáció felgyorsult életritmusa egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy az ember átélje a szép természeti rendet, s alkalmazkodjon törvényeihez. Durkheim rávilágított arra, hogy az időérzék nem velünk születik, az ember szociális időélményét a visszatérő ritmikus időszakokban és a megismételhetetlen időmúlásban éli meg. A kettő között ível azonban az örökkévalóság metafizikája, az időtlenség, a térbeli végtelen. Erre nincsenek tapasztalataink, csupán képzeteink, intuícióink, látomásaink, álmaink lehetnek. Egyre kevésbé adódik azonban alkalom e végtelen tér és időérzékelés megélésére. A hétköznapi feladatok áradata beszűkíti a tudatot, elszürkíti a világképet. A homo sapiens a maga törvényei és saját, önző érdekei szerint strukturálja a folyamatokat. Ez a kapzsiság által vezérelt öngerjesztő tendencia egyaránt rombolóan hat a környezetre, és az életminőségre is. Ebbe a rendszerbe születnek bele, és ebben nevelkednek a következő generációk.

A társadalmi elvárásoknak megfelelően az iskolában az értelmi nevelés hangsúlyossága, az ismeret-túlsúlyos, teljesítményorientált oktatás a jellemző. Mindez az embercentrikus ismeretanyagra építve felerősíti hatását, s meghozza eredményét: az öntelt, csak a jelennek élő, azonnali megvalósulást igénylő, természeti környezetét pusztító embertípust. Pedig elgondolkodtató Seattle indián törzsfőnökének üzenete, miszerint "Nem az ember szövi az élet hálóját, ő csak egy a sok fonal közül. Bármit tesz a hálóval, azt saját magával teszi."

A kognitív elemekre építő, ismeretcentrikus oktatás eredményeképpen ma túlspecializálódott, beszűkült diszciplínák alakultak ki. A természet fogalma az "emberi környezet" kategóriájává zsugorodott, az élettelen és élő létezők kísérleti tárggyá degradálódtak. A Jung féle pszichikus tájékozódás funkciói közül csak a gondolkodást illeti prioritás, az érzés, az intuíció, az érzékelés háttérbe szorul, pedig ezek nélkül lehetetlenné válik a külső és belső világból érkező benyomások kezelése.

Ez az elérzéktelenedési folyamat az emberi kapcsolatokat sem kíméli: általánossá vált az elidegenedés, a hagyományos kultúrák szertefoszlása, az élet értelmét zsákutcában keresők tömege. Konrad Lorenz megfogalmazása szerint: "A fiatal emberekben kell újjáélesztenünk a tudományközpontú és a technomorf gondolkodás által elnyomott fogékonyságot a Szép és a Jó értékei iránt." Új etikára, új szemléletre, új morálra van szükség, mely a természet sokféleségét mint különösen kitüntetett értékkategóriát szemléli. Nélkülözhetetlen tehát a felelősségtudat újraértelmezése, s az értéktisztelet új metafizikájának kialakítása.

Szükséges egy új környezettudományos paradigmaváltás, mely képes a természet-szemléletű tudományos világkép kialakítására, a holisztikus, rendszerszemléletű szintézisre, befolyással van az ember attitűdjére, gondolkodására, cselekvésére. Ennek érdekében fontos a természet szubjektív, érzelmi megközelítése, a létteljességet hordozó természeti szépség és harmónia értéknormatívaként történő átörökítése.

A tökéletes gyermek és a fejlesztő játékok szerepe

Nagyon tetszett ez az okfejtés, érdekes a világ sokat változott. Az, hogyan éljük életünket, csak rajtunk múlik. A gyermekeink élete pedig velünk indul, hiszen tőlünk, szülőktől kapnak megannyi tudást. Szerintem nagyon fontos, hogy sokat foglalkozzunk kicsikénkkel, segítsük a tanulását fejlesztő játékok használatával. Hogy miért pont játékok? Ez nagyon egyszerű, a gyermek úgy tanul, hogy közben nincsen nyomás rajta, nem érzi kényszernek. Fejlesztő játékok nagy számban akadnak, már az ókorban is foglalkoztak a kérdéssel, hiszen onnan ered a sakk, a go és mahjong is.

forrás:Orgoványi Anikó: A természeti-és a művészeti nevelés kölcsönhatása