Rumini kalandjai egyre több gyermek és szülő számára válnak ismertté és szeretetté, de lássuk, milyen más egerekkel találkozhatunk a mesetörténelem során, akik hasonló sikereket tudhatnak magukénak.

A macska meg az egér barátsága

Egy macska megismerkedett egyszer egy egérrel, s addig-addig mondogatta neki, hogy így meg úgy szereti, míg az egér rá nem állt, hogy egy házba költöznek, és közös háztartást vezetnek.

– Hanem télire készletet kell ám gyűjtenünk, különben felkopik az állunk – mondta a macska. – Neked, egérke, különben is vigyáznod kell, hová dugod az orrodat, még utóbb beleesel valami csapdába! A jó tanácsot tett követte: vettek egy kis bödön zsírt; csak azt nem tudták, hová dugják. Hosszas töprengés után azt mondta a macska:

– Nem tudom, hol lehetne jobb helyen, mint a templomban, onnét ugyan senki el nem meri lopni; letesszük az oltár alá, s addig hozzá sem nyúlunk, míg a szükség rá nem kényszerít. Biztonságba helyezték hát a bödönt; de kis idő múlva nagy étvágya támadt a macskának a zsírra, s így szólt az egérhez:

– Hallod-e, egérke, nénémasszony meghívott keresztkomának, gyönyörű cicája született, szép fehér zsemlefoltos, azt kell keresztvíz alá tartanom. Adj nekem kimenőt mára, viseld gondját egyedül a háznak.

– Csak menj isten nevében – felelte az egér –, s ha valami jót eszel, gondolj rám. Magam is innék egy gyűszűnyi áldomást a keresztelői aszúból!

Persze egy árva szó sem volt igaz az egészből; a macskának nem volt se nénjeasszonya, se keresztapának nem hívták meg. Ment egyenest a templomba, odaosont a bödönhöz, nyalni kezdte a zsírt, mind lenyalta a fölét. Mikor jóllakott, sétált egyet a háztetőkön, nézelődött, szemlélődött, aztán leheveredett, elnyúlt a napon, s nyalta elégedetten a bajuszát, valahányszor eszébe jutott a zsírosbödön. Nem is ment haza előbb, csak estefelé.

– No, megjöttél? – fogadta az egér. – Biztosan jól mulattál.

– Megjárja – felelte a macska.

– Hát a kicsinek mi lett a neve? – tudakolta tovább az egér. –

Lefölét – vetette oda kurtán a macska. –

Lefölét?! – kiáltott föl ámulva az egér. – Furcsa név, életemben ilyet nem hallottam még. Vagy a ti családotokban talán szokásos?

– Furcsa, nem furcsa, semmivel sem rosszabb holmi Morzsafalónál, ahogy a te keresztkölykeidnél járja – vágta el a vitát a macska. Nem sokkal ezután megint csiklandozni kezdte a macska ínyét az étvágy.

– Igazán megtehetnéd újra a kedvemért, hogy egyedül viseled gondját a háznak – mondta –, engem megint keresztkomának hívnak, nem utasíthatom vissza, olyan szép fehér sáv van a cica nyakán! A jóságos egérke megint beleegyezett, a macska meg elosont a kertek alatt, belopódzott a templomba, és félig kinyalta a zsírosbödönt. „Hiába, mindig az esik a legjobban, amit maga eszik az ember” – mondta, és szerfölött elégedett volt a napi munkájával. Ahogy hazaért, kérdi az egér:

– Hát ennek a gyereknek ugyan mi lett a neve?

– Befelét – felelte a macska.

– Hogy mondod? Befelét? Életemben nem hallottam még ezt a nevet; fogadjunk, hogy nincs is benne a kalendáriumban! Hanem a macskának csakhamar újra összefutott a nyál a szájában, valahányszor a bödönre gondolt.

– Három az igazság – mondta az egérnek –, megint keresztelőre hívnak, a kicsi fekete, mint a szurok, csak a mancsa fehér, de azon kívül aztán egy szál nem sok, annyi fehér szőre sincsen, az ilyesmi nagy ritkaság, minden szent időben egyszer ha megesik. Ugye, elengedsz?

– Lefölét! Befelét! – mormogta az egér. – Olyan fura nevek, annyit tűnődöm rajtuk.

– Mert folyton itthon kuksolsz a szürke háziruhádban, hagyod, hogy a hajad a nyakadba nőjön, és képzelődöl – felelte a macska. – Így van az, ha valaki ki sem teszi a lábát a szobából. Míg a macska odajárt, az egér kitakarította, rendbe tette a házat. A pákosztos macska meg ezalatt kinyalta mind egy cseppig a zsírt a bödönből. „Addig úgysincs nyugta tőle az embernek, amíg mindet meg nem ette” – mondta magában, és csak késő este tért haza, kövéren, jóllakottan. Az egérnek az volt az első dolga, hogy a harmadik keresztfiú nevét tudakolta.

– Biztosra veszem, hogy ez sem fog tetszeni neked – felelte a macska. – Úgy hívják, hogy Cseppetsem. – Cseppetsem! – kiáltotta az egér. – Ez a legmeghökkentőbb név valamennyi közt, még sosem találkoztam vele nyomtatásban. Cseppetsem! Vajon mit jelent ez? Fejét csóválta, összegömbölyödött, és lefeküdt aludni. Ettől fogva senki nem hívta többé keresztkomának a macskát. És nemsokára beköszöntött a hideg tél, odakint már nem akadt semmi ennivaló. Akkor az egérnek eszébe jutott a macska bölcs tanácsa.

– Gyerünk, barátom – mondta neki –, keressük meg a bödönünket, eddig megőriztük, bezzeg most jólesik majd!

– Az igaz – felelte a macska –, jólesik majd neked, akárha az ablakot nyalogatnád. Útnak indultak, s ahogy odaértek a templomba, ott volt a bödön a helyén, csakhogy üresen.

– Ó, most látom csak, mi történt, most derül ki, milyen barátom vagy! – kiáltotta az egér. – Azzal, hogy keresztelőre mégy, fölfaltad az egészet, előbb le a fölét, aztán be a felét, végül nem hagytál…

– Nem hallgatsz! – rivallt rá a macska. – Ha még egy szót szólsz, bekaplak!

– ...cseppet sem – mondta a szegény egér, mert már a nyelvén volt, s akarta, nem akarta, kiszaladt a száján. A macska utánaugrott, de az egér gyorsabb volt, elszaladt. Azóta is vigyáz, hogy a macskával ne találkozzék.

Rumini: kis egér nagy pácban

Rumini kalandjainak története sikert sikerre halmoz, ami nem is véletlen, hiszen a kisegér izgalmas kalandjai felkeltik és lekötik a gyermekek figyelmét. Ezért sem meglepő, hogy az elmúlt években kötelező olvasmány lett Rumini története, hiszen végre egy olyan meséről beszélünk, ami megszeretteti a gyerekkel az olvasást. Rumini minden szempontból élmény, nem számít, hogy olvassuk, nézzük, vagy játszunk vele, sikere garantált.

Forrás: Grimm mesék