Az előző bejegyzésben elkezdett irodalmi elemzés folytatása, a felejtés művészete és Alzheimer-kór párhuzamának vizsgálata.

Weinrich az emlékezettörténet "árnyék-énjeként" tárja olvasója elé és értelmezi Léthé istennő gondolkodás- és irodalomtörténetét. Tíz fejezetben, nem teljesen kronologikus, inkább tipizáló rendben elemzi a felejtés-művészet (ars oblivionis) vitáját, ellentétét, kompetitív ellenmozgásait, tehát mélységes összetartozóságát az ars memoriae-val. Az antik példák (Szimónidész, Themisztoklész, Platón és Szent Ágoston), mint ahogy a későbbiek egy része sem egyszerűen a műalkotásként vagy filozófiaként elfogadott "magas" kulturális szövegekre hivatkoznak, hanem a lejegyzett oral history, a példaadó kulturális "pletykák", anekdoták tárházára, olykor még a folklorisztikus háttéranyagot is érintve (például Sancho Panza mondásainak korabeli néphagyományi eredete, a romantikus meseirodalom, az Ezeregyéjszaka stb.). Weinrich mindezzel jelzi, hogy mindenekelőtt közös emberi tapasztalásunk kétértelműségeiről és kétarcúságairól van szó, valamilyen szellemi cselekvésről, amelyben a küzdelmes átjárhatóság erősebb a szétszakító dualizmusoknál.

A "kultúra" szóbokra ezúttal elsősorban profán-világi értelmében használatos, kultikusvallási alapjai, vonatkozásai még a görög s a bibliai fejezetekben, sőt a nagyszerűnek mondható, terjedelmes Dante-értelmezésben sem igen kerülnek elő - a szerző számára ugyanis az emlékezés és a felejtés kettős gyakorlata társadalmiközösségi, tehát politikai tétjeiben gondolandó újra. A felejtés-művészet történetének leíró, értelmező, illetve kritikai nyomon követése Weinrich vélhető szándéka s jól kiolvasható felfogása szerint - anélkül, hogy tudományának alaposságából, gazdagon tárgyszerű közvetítettségéből és határaiból egy jottányit is engedne - nem képzelheti magát politikailag semlegesnek, és ez a döntés: tudományelméleti állásfoglalás saját jelenkoráról. Abban a mértékben, amelyben a felejtés modernitásbeli - kezdetben, a XVII. század körül és a felvilágosodásban még szinte gyanútlan, sőt emancipatórikus hevületű, tehermentesítő, a történeti emlékezet autoriter túlnyomásától megszabadító - útja a XX. században két totalitárius politikai rendszerhez és utótraumáihoz, egy máig hatoló "sikertörténethez" vezetett. Ezen belül a jobb híján Auschwitznak nevezett, egyedülálló, hasonlíthatatlan betetőződéshez is vezetett, tehát mindenfajta történetmondást mint folytathatóságot, folytatólagosságot megszakító, s így a szellemet (a tudományt, a művészetet) végletesen veszélyeztető tapasztalattá vált. A felejtésben eredetileg benne rejlő és védelmezői által teljes joggal hivatkozott szabadság-lehetőség a szabadság szörnyszülöttjévé változhatott. Ebből a szempontból is fontos része a könyvnek a VI. fejezet (A felejtés művészete mint erőforrás), amely mások mellett Nietzschének a felejtés megújító lehetoségeiről szóló, a XX. századot sokértelműen előlegező nevezetes, nagyszabású, felforgató, radikálisan kritikai esszéjét interpretálja (A történelem hasznáról és káráról - az Élet számára, 1873/1874).

Az Alzheimer-kór és a felejtés

Vajon az ember oly magasra fejlesztette a felejtés művészetést, hogy ez már uralva mindennapjait Alzheimer-kór tűneteivel tetőzhet. Vajon, ha társadalmilag azon vagyunk, hogy elfelejtsük a múltat és emlékeket, nem okozhat-e ez társadalmi Alzheimer-kórt?

Vizsgáljuk meg bensőnket és érzéseinket. Napjaink betegség-hullámainak okai néha lelki bajainkban keresendők.

forrás: Balassa Péter: Harald Weinrich: Léthé. A felejtés muvészete és kritikája

Sigmund Freud Feljegyzés a "varázsnoteszrol" címu, 1924-es keltezésu rövid írásában arról értesíti olvasóját, hogy mostanában, akkortájt Bécsben kapható egy új író- és játékszer. E varázsnotesz elmés szerkezetként egyszerre muködteti a lejegyzés törölhetoségét és tárolható emlékezetét (SMS ante?) Weinrich kommentárja: "A varázsnotesz viaszrétege egyszerre hordozója a múlandó és a tartós emlékezetnek, vagy megfordítva: a múló és a maradandó felejtésnek." Harald Weinrich, az egyik legjelentékenyebb, noha nálunk talán nem véletlenül kevésbé divatos kortárs irodalomtudós 1997-ben publikált remek könyvében sokszor nemcsak textusokat, opusokat elemez, hanem efféle eseteket, tárgytörténeti példákat is.

Weinrich műve nagyszerű történeti munka, Auerbach, Curtius, Spitzer teljesítményének méltó folytatása, a humán tudományosság csaknem évszázada újrakezdett átértelmezésének jegyében, annak önbizalmát, autonóm tudás-státusát helyreállító értelmében. Vagyis XX. század végi tudósként természetesen már hagyományként kezeli a század eleji-közepi megszabadulást a Történelem XIX. századi, historicista metafizikájától, történetfilozófiai spekulációitól (tehát a humántudománytól mint antikváriusságtól és monumentalizmustól). Ugyanakkor a jelenkori szellemtudományosság olykor időtlenített, anyagtalanodó, a történeti tapasztalás mibenlétéről és "ábrázolhatóságáról" olykor elgondolkodni sem hajlandó, önjáró nyelvi konstrukcióként működő tudománytermelésétől is szabad. (Tehát a tudománytól mint sajátos feledtetőgéptől, nárcisztikus leváltósditól, leleplezősditől és leszámolósditól is mentes, illetve a humántudománytól alapjaiban különböző természettudományhoz való törleszkedéstől is.) A mű ironikus és élvezetes sajátossága, hogy - Auerbachra emlékeztetve - a szóba hozott alkotásokat, ha utalásszerűen is, de tematikus értelemben sem rest újramesélni. Ami nem pusztán előzékenység, hanem alighanem azon a nem indokolatlan gyanún alapul, hogy (tudós) olvasói sem emlékeznek egészen azokra a művekre, amelyek szóba kerülnek...

A könyv olvasása közben a recenzens egyszeruen magának a változásnak, változékonyságnak a leírási és értelmezoi kötelezettségét és szabad szellemi örömét élvezte, no meg a kifejtésbeli egyensúly és arányosság muvészetét. Anélkül, hogy a túleroltetett jelentés-adás és az ellenszegülo, lázadó olvasat olykor terméketlen fáradalmaival kellett volna bajlódnia. A szerzo mindeközben olyan, a derridai írásfordulat után különösen idoszeru alapkérdésekhez szól hozzá, mint a szóbeli emlékezet és az írásbeliség szembenállása (ez utóbbi mint az emberi feledés kiindulópontja ), vagy mint a pontos emlékezoképesség és az alkotó - tehát felejteni, hárítani kész - ingénium vélt vagy valós ellentéte, vagy mint a tárolás = felejtés napjainkbeli tudásszerkezeti problémája. Az a megállapítás tehát, hogy "történeti munka", kiegészítendo azzal, hogy a történeti tudományosság elméleti helyzetét újragondoló munka: "A szellem-és társadalomtudományok nem muvelhetok a kellemetlen meglepetésekkel szemben biztonságot nyújtó történelmi tapasztalat nélkül .... anélkül, hogy visszahátrálnának a régi tudományosság memorializmusába, ugyanakkor nem kerülhetik meg a tudományos oblivionizmus játékszabályait és nyelvjátékait."  

A könyv olvasása közben a recenzens egyszerűen magának a változásnak, változékonyságnak a leírási és értelmezői kötelezettségét és szabad szellemi örömét élvezte, no meg a kifejtésbeli egyensúly és arányosság művészetét. Anélkül, hogy a túlerőltetett jelentés-adás és az ellenszegülő, lázadó olvasat olykor terméketlen fáradalmaival kellett volna bajlódnia. A szerző mindeközben olyan, a derridai írásfordulat után különösen időszerű alapkérdésekhez szól hozzá, mint a szóbeli emlékezet és az írásbeliség szembenállása (ez utóbbi mint az emberi feledés kiindulópontja ), vagy mint a pontos emlékezőképesség és az alkotó - tehát felejteni, hárítani kész - ingénium vélt vagy valós ellentéte, vagy mint a tárolás = felejtés napjainkbeli tudásszerkezeti problémája. Az a megállapítás tehát, hogy "történeti munka", kiegészítendő azzal, hogy a történeti tudományosság elméleti helyzetét újragondoló munka: "A szellem-és társadalomtudományok nem művelhetők a kellemetlen meglepetésekkel szemben biztonságot nyújtó történelmi tapasztalat nélkül .... anélkül, hogy visszahátrálnának a régi tudományosság memorializmusába, ugyanakkor nem kerülhetik meg a tudományos oblivionizmus játékszabályait és nyelvjátékait."

Irodalom, felejtés és Alzheimer-kór

Ezzel a csodás irodalmi elemzéssel vezetném be napjaink egyik fenyegető problémáját, az Alzheimer-kórt. Sokszor tartják úgy, hogy betegségeinknek hátterében lelki probléma húzódik meg. Vajno az Alzheimer-kór nyitja az ember ösztönös törekvése a felejtésre?

forrás: Balassa Péter: Harald Weinrich: Léthé. A felejtés muvészete és kritikája

A mozgásfejlesztés, mozgáskészség során három szakaszt különíthetünk el: 1. generalizációs szakasz, koncentrációs szakasz, stabilizációs szakasz. a mozgásfejlsztés nem csak a mozgásban, hanem a személyiség fejlődésében is segít.

Fiziológiai mechanizmus

1. GENERALIZÁCIÓS SZAKASZ
   A mozgásra vonatkozó ismeretek felfogása megértésétől  az első sikeres végrehajtásig tart

= TÁJÉKOZOTTSÁGI SZINT
Az ingerület szétterül az agykérgen, a serkentés általános = generalizált

jellemzői:
fölösleges izmok működése
sok fölösleges mozgás
görcsös, merev mozgás
feladat: A helyes mozgásképzet kialakítása

2. KONCENTRÁCIÓS SZAKASZ
   Első sikeres végrehajtástól  jártasság kialakulásáig tart.

Az idegek serkentése és gátlásának egyensúlya kialakul.
A serkentettség koncentrálódik az agyban is.
A részcselekvések között kapcsolat alakul ki. = EZ A DINAMIKUS SZTEREOTIPIA = FELTÉTELES REFLEX KAPCSOLAT

3. STABILIZÁCIÓS SZAKASZ

A dinamikus sztereotípiák megszilárdulnak.
A mozgás végrehajtása AUTÓMATIZÁLÓDIK

-> kialakul a MOZGÁSKÉSZSÉG

Már nem kell figyelni a mozgásra ->
felszabadul a tudat az ellenőrzés alól. -> másra is figyelhet

MŰKÖDŐKÉPES -> ALKALMAZHATÓ -> ISMERETTUDÁS

A mozgás a személyiség alakulásában alapvető szerepet tölt be:

A megismerő folyamatokban elsőrendű szerepet játszik az érzékszervek információ felvevő és feldolgozó képessége, mely a tapasztalatok révén változik (perceptuális tanulás).

Segíti a mozgással kapcsolatos valamennyi érzékleti minőség összerendeződését, az interszenzoros integritást, az érzékletek közötti asszociatív kapcsolatok létrejöttét. A látott, tapintott, lemozgott érzékletek egymásba átfordíthatók.

( A látott alma és a bekötött szemmel körbe tapogatott alma azonos. )

A mozgásos gyakorlatok közben szerzett vizuális, akusztikus, kinesztetikus, taktilis ingerek fejlesztik az érzékelést (percepciót).

Érzékszerveink szolgáltatják a megismerő folyamatok alapját. Erre épülhet rá a figyelem, az emlékezet, a képzelet és a legmagasabb megismerő tevékenységünk a gondolkodás rendszere.

A játék a gyerek számára:

A játék az óvodáskorú gyermek legalapvetőbb tevékenysége, játék igény kielégítése.
A játékot mindig elfogadja.  
Nagy ismétlés számra hajlandó, ezért fejlődik a szervezete, vagyis az egészsége.
A játékon keresztül tapasztal.
Fejlődnek a tanulási képességei.
A fejlesztő hatások minden téren jobban fejlődnek.
A játék semmi mással nem helyettesíthető.
Személyiségfejlesztést is megoldok vele:
A gátlásai felszabadulnak, nem gátolják a fejlődést.
Kitartás  
Sokoldalúság  
Kudarctűrés  
Kezdeményező képesség  
Probléma megoldó képesség

forrás: Testnevelés módszertan előadások

Erő: Deff:: Külső ellenállások legyőzése az izomzat rövidülésének és feszülésének segítségével.

Kontraktilitási jellemzők:
Izomhoz érkező ingerület jellege, erőssége  

Az izom keresztmetszete  
Izom hossza  Az aktivizált izomrostok száma  

A mozgáskoordináció színvonala

Erőkifejtés módjai:
Összehúzódás = dinamikus = izotóniás gyakorlatok  

Tónusnövekedéssel,izom hosszának változása nélküli=statikus=izometriás gy  

Izom megnyúlásával = dinamikus engedő= pliometriás gyak.  

Váltakozó feszüléssel, rövidüléssel= auxotóniás gyak.

Erőfajták szerinti csoportosítás:

Alaperő (alapvető mozgást biztosítja)  
Maximális erő (egyszeri legnagyobb…)  
Gyorserő (rövid ideig tartó, közepes ellenállás ellenében …)
Erőállóképesség (tartós erő terhelés ellenében …)  
Relatív erő - testsúlyhoz viszonyított : maximális erő/ kg

GYORSASÁG def: idővel mérhető tulajdonság

Formái:  

Mozgás gyorsaság  
Mozdulat gyorsaság  
Reagálás gyorsasága

A gyorsaság függ:

Az idegrendszer szabályozó tevékenységétől  
Az izom morfológiai sajátosságaitól – gyors, lassú rostok  
Az izomerő éppen aktuális szintjétől  
Az izom lazaságától, rugalmasságától  
Pszichikai tényezők – optimális izgalmi állapot (versenyláz, apátia)

Állóképesség:

def::A terhelés alatt, az elfáradással szembeni ellenállóképessége a szervezetnek
Az energia ellátás függ:
Szív, vérkeringési, légző funkcióktól  
Az anyagcsere folyamatoktól  
Az ideg, hormonális rendszer energia mozgósító lehetőségeitől  
A gazdaságos felhasználástól (mozgáskoordináció szintjétől)  
Pszichikai funkcióktól ( pl. tűrőképesség, küzdőképesség)

Koordinációs képességek
Alapfeltétele a mozgásszabályozás

A koordinációs képességek megnyilvánulási formája = ÜGYESSÉG – pedagógiai fogalom

A mozgástanulás eredményessége  
A feladat bonyolultságától függ  
Mozgás –idő, térbeli, dinamikai szerkezetétől függ  
Gazdaságos végrehajtástól függ  

Célszerű mozgás kiválasztástól függ  
A megtanult mozgás alkalmazni tudásától

Érzékszervek szerepe

3-8 éves kor között:

Az érzékszervek információ felvevő és feldolgozó képessége fejlődik a legintenzívebben.
A szenzoros integráció (az érzékszervek hasznos összerendezése) időszaka.

Minden képesség tekintetében behatárolható az az időszak, amikor az a leghatékonyabban fejleszthető (szenzitív fázisokban).

Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban megfelelő minőségű és mennyiségű inger érje a gyermek szervezetét.

Mozgásfejlesztés az első gyermekkorban

A koordinációs képességek fejlesztésére egyik legalkalmasabb időszak az első gyermekkor.
Ebben az időszakban nagyon hatékony a mozgásfejlesztés.

forrás: Testnevelés módszertan előadások