Miként szólnak a mesék a gyermekekhez?

child-reading-a-magical-book-web-620x350.jpg

Miután a mesét egy sajátos kommunikációs folyamat részeként értelmeztem, szeretnék rátérni a hatékonyság kérdésére. Mert azt már több kutató megállapította, hogy a kommunikáció, az alkalmazási technikáktól függően eltérő hatékonyságú lehet. A kommunikáció akkor lehet hatékony, ha a befogadó hitelesnek tartja a forrást, a kommunikációs tartalom közlőjét; ha teljesül a megosztott jelentés feltétele, azaz a megfelelő kódokat használjuk, amiknek a jelentését hasonlóan értelmezzük. Továbbá, annál hatékonyabb a kommunikáció, 3minél több szintjét használjuk, azaz a verbális, vizuális, non-verbális szinteket egyaránt, mely az interperszonális kommunikáció során valósul meg legteljesebben; 3a kommunikációs szituáció közegének minél inkább biztosítania kell az egymásra való teljes odafigyelés lehetőségét.

Ezek a technikák a gyermekeinkkel történő kommunikációra is érvényesek, melyek a mesélés folyamatában jól érvényesülhetnek, főleg a mesélés eredeti értelmében vett formájában, azaz a szülők által történő mesemondás, mesefelolvasás során. Hiszen a forrás hitelesnek tekinthető, mivel a mese ősi tapasztalatok művészi formában való megjelenítése. A mesélés a megosztott jelentés feltételének is megfelel, mert a gyermeknek megfelelő nyelven közöl információkat. Erre a későbbiekben magyarázatot is szeretnék adni. Továbbá teljesül a többszintű kommunikáció is az interperszonalitás révén, mely szülő-gyermek kapcsolatban ölt formát. A mesélés szituációja így, már önmagában egy olyan bensőséges családi légkör teremthető, melyben az egymásra való teljes odafigyelés megvalósulhat. Így a mesélés a gyermekek felé irányuló egyik leghatékonyabb kommunikációnak bizonyulhat.

A gyermeknevelés során a legfontosabb és egyben legnehezebb feladat, hogy biztosítsuk, a gyermekek egészséges személyiségfejlődését, és segítsük őket a teljes emberré válás hosszadalmas útján. Ahhoz, hogy az élet adta problémákkal a leghatékonyabban tudjanak szembenézni, meg kell adni nekik a külső támogatás mellett a belső lelki támogatást is, mert csak belső erőforrásaik kifejlesztésével, sok tapasztalat megszerzésén keresztül lesznek képesek megtanulni, hogyan kell önmagukat és a világot megérteniük, megtalálni benne a saját helyüket. A segítségnyújtás formáját pedig jól kell megválasztani, mert ebben az életszakaszban tanul legtöbbet az ember, de a kulturális örökség átadását az életkornak megfelelően, a szellemi képességeihez igazítva kell alakítani. A kisgyermekhez pedig ezt a tudást az irodalom közvetíti a legjobban.

A verbális kommunikáció fontos az ember életében, mert tartalmain át tud fejlődni az én. A személyiség belső szabályozásában szerepet játszó kognitív struktúrák is nyelvi kódokban szerveződnek. Azonban a tudattalan lelki tartalmak e kódban még nem integrálódtak, ezért ezeket nehéz a személyiség belső kontrollja alá vonni, csak olyan asszociatív tartalmakon keresztül lehetséges közelebb férkőzni a tudattalanhoz, melyek képesek közvetlenül hozzá szólni.

A gyermekek esetében ez a folyamat még jobban felerősödik, mert a személyiség három

énje - az ösztön-én, az én és a felettes én – még nem különül el világosan egymástól, az én még nem képes mindig ellenőrzése alatt tartani a felettes én és az ösztön-én kölcsönhatásait, így esetenként a gyermek egész személyiségét hatalmába kerítheti az ösztön-én. Az énjének ilyen működésével való megismertetése még rombolóbb hatású lenne. Ezért ahhoz, hogy mégis képes legyen kezelni a tudatalattijában lejátszódó lelki jelenségeket, hogy kordában tudja tartani ösztön-énjét, externalizálnia kell belső folyamatait. Ehhez olyan képek szükségesek, melyek közvetlenül a tudatalattihoz szólnak.

Erre a mesék azért képesek, mert szimbólumrendszerükön keresztül képekre és akciókra fordítják le az ember belső folyamatait, leegyszerűsítik, érthetővé teszik az emberek világát. Így anélkül, hogy tudatosan ráerőltetné a gyermekre olyan kérdések megvitatását, amik nyomasztják, a mese lehetővé teszi, hogy a gyermek a problémáira saját intellektusának és lelki fejlődési szintjének megfelelően maga találja meg a válaszokat.

Azért felel meg a mesék nyelve a gyermekeknek, mert ugyanazt az utat járja be, mint a gyermeki gondolkodás, melyben nagy szerepet játszik a képzelet, amivel a világról alkotott kép hiányosságait töltik ki. Ebben az életszakaszban még az animisztikus gondolkodás jellemző az emberekre, azaz nem csak az állatok éreznek és gondolkodnak ember módra, de az élettelen tárgyak is, így mindennek lelke van, mely lelkek hasonlóak, főleg a gyermekéhez, aki belevetíti magát ezekbe a dolgokba.

Ezenkívül, a gyermek maga körül folyamatosan radikális változásokat érzékel, melyek a felnőtt számára nem tűnnek olyan erőteljesnek, ezért nem is képesek ezt teljességében megérteni,de lebecsülni semmiképpen nem szabad ezeket a gyermeki érzéseket. Továbbá tudnunk kell, hogy a gyermekek még nem képesek elvont, objektív gondolkozásra, mely szükséges lenne a racionális magyarázatok megértéséhez, sőt ezek ellentétben állnak a gyermek belső élményvilágával, mert gyermekkorában az ember a világ összetevőit megszemélyesíti és elsősorban inkább képek, hangok, intuitív érzések alapján tájékozódik.

cropped-little-boy-and-fairy-in-a-jar2.jpg

Így érthető, hogy a gyermekeknek azok a történetek a legmeggyőzőbbek, melyek összhangban vannak gondolkodásuk alapelveivel, melyek azzal, hogy a gyermekeket képessé teszik arra, hogy képzeletvilágukon keresztül levezessék belső feszültségeiket, megadják azt a biztonságot számukra, amelyre az egészséges személyiségfejlődésükhöz, az élettel, problémáival való szembenézéshez szükségük van.

Dixit: ne hagyd ki!

Milyen lehet egy játék, ahol nincsenek igazi vesztesek? Milyen lehet, ha nem hallgatod a mesét, hanem te magad szövöd a fonalát? Milyen lehet, ha beszélned kell valamiről, amiről mégsem szabad igazán mesélned? Csupa izgalom és kaland! Ez a Dixit. Színes, képes kártyák, ötletes szabályzat, semmi büntetőpont. A Dixit csupa móka és kacagás – na meg tanulás! Hívd ki a szüleid is egy Dixit csatára!

Forrás: Kukoda Alexandra: A mesék érték-kommunikációja régen és ma

Címkék: mese ezo Dixit egészséges szellem

Zsírsavak fajtái és a PUFA

 2015.06.15. 14:49

PUFA és az egészséges szív

Telített zsírsavak

A rövid szénláncú (4-6) zsírsavak kis mennyiségben találhatók a lipidekben. A közepes szénláncú (6-10) zsírsavak igen gyorsan felszívódnak, a zsírok enzimatikus hidrolízise hiányában is, amiatt gyorsan oxidálódva energiát szolgáltatnak olyan esetekben, amikor zsíremésztési vagy egyéb anyagcserezavar miatt az energiafelvétel akadályozott.

Könnyő emészthetőségük miatt csecsemőtápszerekben és beteg emberek élelmezésénél alkalmazzák. A hosszú szénláncú (12-16) zsírsavaknak koleszterinszint-növelő és ezáltal érkárosító hatást tulajdonítanak. Ugyanakkor a sztearinsav (C18) az anyagcsere-folyamatban átalakul telítetlen olajsavvá, és ezáltal kórtani hatása megváltozik, koleszterinszint-csökkentő hatásúvá válik (ZSINKA, 1997).

Telítetlen zsírsavak

Egyszeresen telítetlen zsírsavak A telítetlen kettős kötés kialakulása a 9. és 10. szénatom között, NaDPH és oxigén hatására, majd dehidráz enzim katalizálása mellett, vízkilépés útján keletkezik. A sztearinsavból ezáltal olajsav képződik. Az olajsav kedvező élettani szerepére az ún. mediterrán étrend fogyasztása mellett észlelt adatok hívták fel a figyelmet, azaz, hogy az olajsavban gazdag étrenden élőknél (még zsírdús étrend esetén is) igen kicsinek bizonyult a szívinfarktus előfordulásának gyakorisága (ZSINKA, 1997).

Többszörösen telítetlen zsírsavak

Lánchosszabbítási és telítetlenítési folyamatokon keresztül, enzimatikus úton, deszaturáz enzimrendszer és transzferázok révén alakulnak ki a hosszúláncú, többszörös kettős kötést tartalmazó zsírsavak, melyeket PUFA zsírsavaknak is nevezünk.

A kettős kötések jelölése az „ω” vagy az „n” jellel történik, ez azt a metilcsoportot jelzi, ahol az első kettős kötés létrejön. A legfontosabbak az n-3 és az n-6 zsírsavak. Az n-3 csoport első tagja a három kettős kötést tartalmazó α-linolénsav, melyből az eikozapentaénsav (EPA, C20:5), majd a dokohexaénsav (DHA, C22:6) keletkezik. Az n-6 család első tagja a két kettős kötéső linolsav, mely élettani szempontból kedvezıtlen.

Mind az EPA, mind pedig a DHA élettani szempontból kedvezı, csökkentik a vérkoleszterinszintet, közvetlenül hatnak a zsíranyagcserére, fenntartják a sejtmembránok funkcióját, hormonszerő aktivitást fejtenek . Túlzott fogyasztásuk azonban − miután oxidálódási hajlamuk nagy − lipidperoxidációs láncreakciót indíthat, aminek következtében számos betegség (pl. rák) alakulhat ki (ZSINKA, 1997). A láncreakció beindulását különböző antioxidánsok használatával elkerülhetjük.

Ilyen természetes antioxidáns az aszkorbinsav (C-vitamin), a tokoferol (E-vitamin), a karotinoidok (A-vitamin), a rozmaring, a mesterséges antioxidánsok, a gallátok és a BHT vagy a természetes főszerek, mint például a fokhagyma, gyömbér, oregáno, rozmaring, zsálya és kakukkfő.

Esszenciális zsírsavak

Az esszenciális zsírsavakat az emberi szervezet nem tudja szintetizálni, azokat kívülről, a táplálékkal kell a szervezetbe juttatni. Jelenlétük nélkülözhetetlen a szervezet mőködéséhez. Esszenciális zsírsav a linolsav, az α-linolénsav és az arachidonsav. (Ez utóbbit újabban már nem tekintik esszenciálisnak, miután bebizonyították, hogy linolsav fogyasztásával a szervezet pótolni tudja.) Az esszenciális zsírsavaknak a sejtmembránok mőködésében van szerepük. Hiányukban bırgyulladás, bırmegvastagodás, intenzív hámlás, növekedésbeni megállás, agy- és retinafejlıdési és mőködési zavarok lépnek fel (ZSINKA, 1997).

salmon_wide-99a4215134a578926fa1dd5a3a106b9a2c6795ef-s6-c30-600x336.jpg

Zsír vagy nem zsír - a PUFA hatásai

Azt mondják, ne együnk zsírt, mert az káros a szervezetre. Ebben pedig tévednek, nem mindegy ugyanis, hogy telített vagy telítetlen zsírsavról van-e szó. Élettanilag a telítetlen zsírsavaknak nagyon fontos szerpük van. A PUFA a telítetlen zsírsavakban található, úgy mint halolajakban. Ma már tudjuk, hogy a PUFA jótékony hatással van a szervezetre és védi a szívkoszorúeret.

forrás: ohki: Többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmazó funkcionális húskészítmény kifejlesztése  

Címkék: egészséges élet halolaj zsírsavak PUFA

süti beállítások módosítása