Sigmund Freud Feljegyzés a "varázsnoteszrol" címu, 1924-es keltezésu rövid írásában arról értesíti olvasóját, hogy mostanában, akkortájt Bécsben kapható egy új író- és játékszer. E varázsnotesz elmés szerkezetként egyszerre muködteti a lejegyzés törölhetoségét és tárolható emlékezetét (SMS ante?) Weinrich kommentárja: "A varázsnotesz viaszrétege egyszerre hordozója a múlandó és a tartós emlékezetnek, vagy megfordítva: a múló és a maradandó felejtésnek." Harald Weinrich, az egyik legjelentékenyebb, noha nálunk talán nem véletlenül kevésbé divatos kortárs irodalomtudós 1997-ben publikált remek könyvében sokszor nemcsak textusokat, opusokat elemez, hanem efféle eseteket, tárgytörténeti példákat is.

Weinrich műve nagyszerű történeti munka, Auerbach, Curtius, Spitzer teljesítményének méltó folytatása, a humán tudományosság csaknem évszázada újrakezdett átértelmezésének jegyében, annak önbizalmát, autonóm tudás-státusát helyreállító értelmében. Vagyis XX. század végi tudósként természetesen már hagyományként kezeli a század eleji-közepi megszabadulást a Történelem XIX. századi, historicista metafizikájától, történetfilozófiai spekulációitól (tehát a humántudománytól mint antikváriusságtól és monumentalizmustól). Ugyanakkor a jelenkori szellemtudományosság olykor időtlenített, anyagtalanodó, a történeti tapasztalás mibenlétéről és "ábrázolhatóságáról" olykor elgondolkodni sem hajlandó, önjáró nyelvi konstrukcióként működő tudománytermelésétől is szabad. (Tehát a tudománytól mint sajátos feledtetőgéptől, nárcisztikus leváltósditól, leleplezősditől és leszámolósditól is mentes, illetve a humántudománytól alapjaiban különböző természettudományhoz való törleszkedéstől is.) A mű ironikus és élvezetes sajátossága, hogy - Auerbachra emlékeztetve - a szóba hozott alkotásokat, ha utalásszerűen is, de tematikus értelemben sem rest újramesélni. Ami nem pusztán előzékenység, hanem alighanem azon a nem indokolatlan gyanún alapul, hogy (tudós) olvasói sem emlékeznek egészen azokra a művekre, amelyek szóba kerülnek...

A könyv olvasása közben a recenzens egyszeruen magának a változásnak, változékonyságnak a leírási és értelmezoi kötelezettségét és szabad szellemi örömét élvezte, no meg a kifejtésbeli egyensúly és arányosság muvészetét. Anélkül, hogy a túleroltetett jelentés-adás és az ellenszegülo, lázadó olvasat olykor terméketlen fáradalmaival kellett volna bajlódnia. A szerzo mindeközben olyan, a derridai írásfordulat után különösen idoszeru alapkérdésekhez szól hozzá, mint a szóbeli emlékezet és az írásbeliség szembenállása (ez utóbbi mint az emberi feledés kiindulópontja ), vagy mint a pontos emlékezoképesség és az alkotó - tehát felejteni, hárítani kész - ingénium vélt vagy valós ellentéte, vagy mint a tárolás = felejtés napjainkbeli tudásszerkezeti problémája. Az a megállapítás tehát, hogy "történeti munka", kiegészítendo azzal, hogy a történeti tudományosság elméleti helyzetét újragondoló munka: "A szellem-és társadalomtudományok nem muvelhetok a kellemetlen meglepetésekkel szemben biztonságot nyújtó történelmi tapasztalat nélkül .... anélkül, hogy visszahátrálnának a régi tudományosság memorializmusába, ugyanakkor nem kerülhetik meg a tudományos oblivionizmus játékszabályait és nyelvjátékait."  

A könyv olvasása közben a recenzens egyszerűen magának a változásnak, változékonyságnak a leírási és értelmezői kötelezettségét és szabad szellemi örömét élvezte, no meg a kifejtésbeli egyensúly és arányosság művészetét. Anélkül, hogy a túlerőltetett jelentés-adás és az ellenszegülő, lázadó olvasat olykor terméketlen fáradalmaival kellett volna bajlódnia. A szerző mindeközben olyan, a derridai írásfordulat után különösen időszerű alapkérdésekhez szól hozzá, mint a szóbeli emlékezet és az írásbeliség szembenállása (ez utóbbi mint az emberi feledés kiindulópontja ), vagy mint a pontos emlékezőképesség és az alkotó - tehát felejteni, hárítani kész - ingénium vélt vagy valós ellentéte, vagy mint a tárolás = felejtés napjainkbeli tudásszerkezeti problémája. Az a megállapítás tehát, hogy "történeti munka", kiegészítendő azzal, hogy a történeti tudományosság elméleti helyzetét újragondoló munka: "A szellem-és társadalomtudományok nem művelhetők a kellemetlen meglepetésekkel szemben biztonságot nyújtó történelmi tapasztalat nélkül .... anélkül, hogy visszahátrálnának a régi tudományosság memorializmusába, ugyanakkor nem kerülhetik meg a tudományos oblivionizmus játékszabályait és nyelvjátékait."

Irodalom, felejtés és Alzheimer-kór

Ezzel a csodás irodalmi elemzéssel vezetném be napjaink egyik fenyegető problémáját, az Alzheimer-kórt. Sokszor tartják úgy, hogy betegségeinknek hátterében lelki probléma húzódik meg. Vajno az Alzheimer-kór nyitja az ember ösztönös törekvése a felejtésre?

forrás: Balassa Péter: Harald Weinrich: Léthé. A felejtés muvészete és kritikája