child-city-hot-869.jpg

Ennek az időszaknak az elemzésekor figyelembe kell venni a gyermeknek eddig elért fejlődési szintjét. A mozgásfejlesztés terápiában dolgozók különösen jól tudják – hiszen tevékenységük eredményességét alapvetően meghatározza –, hogy ebben a korban már jól lehet jellemezni a gyermek iskolaérettséghez viszonyított fejlettségét. A gyermek mentális érettsége lehetővé teszi az egyszerű mozgásos tesztekre történő adekvát választ, és ezek alapján biztonsággal jelezhető a gyermeknek a fejlődésben történő lemaradása. Az iskolába lépésig hátralévő időben még lehetőség van arra, hogy elmaradás esetén ezen javítani lehessen.

Okulva a mozgásfejlesztés terápiáknak a személyiség fejlődésére kifejtett bizonyítottan jótékony hatásából, indokolt, hogy ebben az időszakban a problémamentes gyermek részére is ajánljuk a korábbi időszakhoz képest szinte változatlan tartalommal folyó, az idegrendszeri folyamatok stabilitását célzó különösen intenzív mozgásfejlesztést. Az időszak 5 éves kortól 7 éves korig vagy az iskolába kerülés idejéig tart. Tartama 1,5–2 év.  Ebben a szakaszban kezdődik az egyedfejlődés egyik jellegzetes történése, az első „alakváltozás” időszaka. A keveset mozgó gyermekek esetében ezért a mozgásos tevékenységek végrehajtása során a mozgások szerkezetének megfelelő térbeli–időbeli és dinamikai történéseket újra kell szervezni, mert a növekedés sebessége nincs összhangban a biomechanikai struktúra változásával.

Gyakorolni kell tehát az egyre újabb mozdulatokkal bővülő, eddig már megtanult mozgásokat. Ezen az úton lesz egyre magabiztosabb a gyermek. Az alább felsorolt mozgások bizonyítják, hogy ebben a korban rendkívül változatos az elvégezhető tevékenységek sora. Még mindig nagyon fontos, hogy a gyermekek kedvvel végezzék a gyakorlást, tehát a monoton, edzésjellegű felkészítésre még nincs lehetőség. Ebben a korban még minden korábbi fejlesztési lemaradás bepótolható.  A fejlesztés módszereire jellemző, hogy biztosítani kell a lehetőséget a kellő ideig tartó gyakorlásra. Szükséges, hogy a gyermekek csoportban tevékenykedhessenek. Rendkívül nagy mozgásigényük különösen jól kielégíthetők sokmozgásos testnevelési játékokkal.

„A személyiség kialakulása szempontjából az óvodásnál nagy jelentősége van a motoros, a verbális megnyilvánulásoknak és a percepció összehangolt fejlesztésének, ami közvetlenül érvényesül a nagymozgások és a finommotorika alakulásában.”  Kik kell tehát jelentenünk, hogy bár sajátos módszerek alkalmazása mellett, az 5–7 éves kor közötti időszakot a normál fejlődésben is a különösen intenzív mozgásfejlesztés időszakának tekintjük! A gyermek mozgásfejlettsége már lehetővé teszi, hogy a család vele együtt tervezze a rendszeres és az időszakos szabadidős elfoglaltságait. Ennek következtében megnő a család mozgástere, de a gyermek saját igényű haladását, a mozgásfejlődésére jellemző haladási sebességét nagy türelemmel figyelembe kell venni. Ne feledjük, hogy lehetőségünk van az eddig megszerzett képességekkel és a velük kapcsolatos funkciók harmonizálásával, valamint az ebben a korban kialakított szokásokkal a gyermek iskolás létét megkönnyítő képességeket – köztük természetesen tanulási képességeket is – kialakítani.

children_running_through_grass.jpg

Mozgásfejlesztés - legfontosabb új mozgások, újdonságok a végrehajtásban:

  1. Csúszás, mászás, kúszás: Csúszás, kúszás előre-hátra, hason és hanyatt fekvésben, babzsákkal, labdával, akadályokon, akadályok alatt. Mászás irányváltoztatással, szerek alatt-fölött, fel-, le-, átmászás, négykézláb, két lábon, egy kézen, a másik kézben szerrel is, valamint két kézen és egy lábon.
  2. Járás: Járás különböző tempóban, iránytartás, irányváltoztatás, akadályokon, különböző kartartásokkal és testhelyzetekkel, lépésnagysággal, ritmusra, párosával, különböző talajon.
  3. Futás: Futás gyorsítással, lassítással, alakzattartással, különböző testhelyzetek felvételével jelre, eszközökkel, akadályok közbeiktatásával, versengések.
  4. Ugrás: Ugrás helyben páros lábon és egy lábon előre és hátra, fordulattal is, szökdelés különböző talajon, fel- és elugrás akadályok felhasználásával karlendítéssel.
  5. Dobás: Dobás hajítással, lökéssel, vetőmozdulattal, segítségadással. Különböző nagyságú és súlyú szerrel.
  6. Labdaérzék fejlesztése. Labdagurítás, pörgetés talajon kézzel, gurítás lábbal, rúgás mindkét lábbal, belsővel, talppal célba. A labda ütögetése kézzel.
  7. Elkapás: Guruló labda elfogása kézzel (az ujjak szerepe fontos), lábbal (belsővel, talppal). Repülő labda elkapása egyre inkább két kézzel és nem ölbe fogva.
  8. Egyensúlyozás, húzás-tolás, függés, forgás, gurulás: Az egyensúlyozáshoz szükséges izommunka (feszítés, ernyesztés) gyakorlása, alkalmazása a megszokottól eltérő testhelyzetekben. Húzás–tolás párokban az egyensúly megtartásával, a feszítő és ernyesztő izommunka alkalmazásával. Átfordulások, forgások a test különböző tengelyei körül.

A felsorolt mozgásokon és fejlesztési feladatokon kívül lehetőségünk van minden olyan szabadidős tevékenységbe bevonni a gyermeket, mely a családban meghonosodott (sízés, korcsolyázás, kerékpározás, túrázás stb.). Tehát, továbbra is nagyon nagy a család felelőssége, mellyen valamelyest könnyíthetnek az iskolában és a rekreációban dolgozó szakemberek, akik megfelelő intézményi (állami szerepvállalás) támogatással végezhetik tevékenységüket.

A mozgásfejlesztés kiemelkedő jelentősége

A mozgásfejlesztés kiemelkedő jelentőséggel bír egy kisgyermek első hónapjaitól, hiszen sokban segíthet gyermekünk egyensúlyérzékének kialakulásában illetve a biztos mozgás elsajátításában. Számtalan olyan mozgásfejlesztéssel kapcsolatos technika létezik, melyekkel könnyedén, akár otthon is játszva taníthatjuk gyermekünket a mozgás örömére. Légy te is gondos és előrelátó szülő, hiszen a mozgásfejlesztés segítségével gyermeked egész életére hatással lehetsz!

Forrás: Király Tibor – Szakály Zsolt: Mozgásfejlődés és a motorikus képességek fejlesztése gyermekkorban

 

Címkék: mozgásfejlesztés egészsége élet

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-egeszseg.blog.hu/api/trackback/id/tr347408994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása